Ádventi várakozásunk öröme beteljesedett

91

A zsolozsmában, az Egyház hivatalos imádságában az első imaóra előtt van az Invitatorium, az Imádságra hívás.

Az adventi időben az Imádságra hívó zsoltár antifónái jól jelzik á várakozás örömteli hangulatát és feszültségét, az éber ünnepi készületet:
– dec. 16-ig: Urunkat, közelgő Királyunkat, jöjjetek, imádjuk!
– a készület utolsó hetében: 17-e és 23-a között: Közel már az Úr, jöjjetek, imádjuk!
– 24-én: Ma megtudjátok, hogy eljön az Úr, holnap pedig meglátjátok dicsőségét!
– Karácsony napján: Krisztus megszületett, jöjjetek, imádjuk!


Milyen megdöbbentő, hogy hitünk legnagyobb titkait homályban vagy éjszakának idején ünnepeljük! Nagycsütörtökön este jövünk össze, hogy megemlékezzünk az Utolsó Vacsoráról, az Oltáriszentségben közöttünk lévő Jézusról. Nagypénteken késő délután emlékezünk Jézus kereszthalálára, amikor „sötétség támadt az egész földön, és a nap is elsötétedett”. (Lk 23, 44-45 ) Urunk, Jézus Krisztus feltámadása is az éj leple alatt történt, hiszen a hét első napján, amikor még sötét volt, az asszonyok Jézus sírját már üresen találták. A Szentírás több helyen tudósít arról, hogy az Isten a csendben közeledik az emberekhez: „Az Úr a kertben járkált az alkony hűvösén.” (Tér 3, 8a) A kis Sámuelt álmában szólítja meg az Úr (1 Sám 3. fej.), vagy a jól ismert Illés-ciklusban: az Úr nincs a szélvészben, nincs a földrengésben, nincs a tűzben, hanem az enyhe szellő lágy suhogásában jelenik meg Illésnek, (vö.: 1 Kir 19. fej.) Az „Isten csendje” a költőket is megihleti:

„Mikor elhagytak,

Mikor a lelkein roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. ”

Ady E.: Az Úr érkezése

Karácsony szent Titka is az éjszakában tárul fel számunkra. A csendes, várakozással teli éjszakát az angyali kórus hangja rázza fel: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

Az Isten Fiának érkezését nem jelezte díszkivilágítás, nem jelentették be előre a hírközlő eszközök, nem várta a szenzációra éhes riporterek hada, nem volt díszlövés és üdvrivalgás, mint amikor trónörökös születik. Csendesen, feltűnés nélkül jött a világra, a népszámlálás nyüzsgésében szinte senki sem vesz róla tudomást. Csak az angyalok szózatára indulnak el az egyszerű pásztorok, és amikor rátalálnak, felismerik a síró gyermekben a Világ Üdvözítőjét.

A Karácsony előtti bevásárlási lázban nagyon sokszor a legfontosabb szorul háttérbe. Amikor ajándékokért rohangálunk, sorban állunk, számolgatjuk a pénzünket, megfeledkezünk arról, hogy 2000 évvel ezelőtt Isten az Ő Egyszülött Fiával ajándékozta meg a világot.

Pár évvel ezelőtt távolsági autóbuszon utaztam az ünnepek előtti csúcsforgalomban. Ülőhely egyáltalán nem volt, összepréselődve álltunk sokan a hosszú úton, így akarva-akaratlanul tanúi lehettünk két egyetemista korú lány beszélgetésének. Arról beszélgettek, ki milyen ajándékot vesz, hogyan készül az ünnepekre. Ekkor az egyik lány a táskájából elővett egy félig kész sálat, és megmutatta barátnőjének. Elmondta a családi készülődés örömeit, amelyeknek középpontja az ünnepi szentmiséken való közös részvétel lesz, majd hozzátette: „Nincs pénzem, de vőlegényem számára a magam kötötte sállal – melyhez a fonalak árnyalatát kedvenc színeiből válogattam – biztosan örömet fogok szerezni.” S ekkor valami csodálatos érzés járhatta át azokat, akik ezt a párbeszédet hallgatták, s egy pár pillanatra ott, az autóbuszon Karácsony lett. Sokan talán meg is irigyelhették e két lány tiszta örömét ebben az egyre jobban elanyagiasodó világban és elgondolkodtak azon, hogy a Karácsony nem elsősorban ajándékok halmaza, hanem a Végtelen Isten irgalmas, lehajtó Szeretete, hozzánk, esendő emberekhez.
Tudatosuljon bennünk, hogy mi, emberek csak csereberélünk, Isten az, aki igazán ajándékoz, hiszen Ő Önmagát adta nekünk az első Szent Éjszakán. Ennek az isteni Ajándéknak az öröme járja át szívünket, ezt az örömet adjuk tovább szeretteinknek, barátainknak, a ránk bízottaknak, hogy ne csak ezekben a napokban, hanem egész életünkben velünk, bennünk legyen Isten Végtelen Szeretetel

 

Lengyel Donát OFM nevetlenfalui plébános