Egy viharos estén

Mese

Egy szép este ültem a családommal a nappaliban. Jó volt együtt lenni. Váratlanul vihar támadt, de olyan erővel, hogy még az áramot is kicsapta. Hirtelen nagy sötétségben találtuk magunkat. Éreztem, hogy gyermekeim izgulnak. Megnyugtattam őket, mondván, hogy majd hamarosan hozok egy gyertyát. Könnyű feladatnak tűnt akkor.

Tapogatózva fel is mentem az első emeletre, és inkább éreztem a szekrényajtó kilincsét, mint tudtam. Olyan nagy volt a sötétség, hogy a tudás nem volt elég. Szóval megtaláltam a szekrény ajtaját, és kinyitottam. Emlékezetem szerint harmadik polcon feküdtek. Hogy mi más volt a polcon, azt nem tudtam, de nem volt érdekes. Nekem a fény kellett, és a gyertyákat céloztam. Bár egyedül voltam, hangokat hallottam a szekrényben, legalábbis úgy tűnt, hogy onnan jönnek. „De ez nem lehetséges!” – mondtam magamban.

– „Hisz itt egyedül vagyok!” Megkérdeztem a sötétséget, hogy van-e ott valaki. Suttogást hallottam, de ezt könnyen össze lehet téveszteni a vihar zajával.

Bátran kézbe vettem egy gyertyát, készen álltam a „meggyújtás” örömére, mikor bámulattal vettem észre, hogy a gyertya volt a hang forrása – legalábbis az egyik forrása. „Kérlek!”, – mondta a gyertya (bár furcsán hangzik még így elmondva is, de így volt!) -„Nagyon kérlek, ne gyújts meg engem. Én még nem készültem fel erre a szerepre. Nem tudom, hogy jól fogom-e csinálni. Nem akarom magam szégyenbe hozni!” Szégyenbe hozni! Egy gyertya! Végül is az a gyertya dolga, hogy fényt adjon! Erre neki nem kell felkészülni, hanem csak megengedni, hogy meggyújtsam! Méltóságom tiltakozott, hogy egy gyertyával vitatkozzam. Ki hinné el?

Nem figyeltem rá, és meggyújtottam a gyufát, de a gyertyának olyan riadt tekintete volt, hogy rögtön letettem. „Nos, én itt nem szórakozom egy gyertyával!” – bátorítottam magamat, és készültem a mellette lévő gyertyát kézbe venni. De az is tiltakozott. „Én nagyon szégyenlős vagyok. Nem szeretem, amikor rám néznek az emberek. Nem akarok feltűnést kelteni. Kérem, ne engem válasszon.”

Most már kezdtem dühös lenni. Ilyen még nem fordult elő a házamban, hogy a gyertyáim ellent-mondjanak. Sorba állítottam őket magam előtt, és
kértem, ha bárkinek lenne bármi kifogása, most szóljon, különben úgy viselkedjék, ahogy egy gyertyának illik, hisz az a gyertya dolga, hogy fényt adjon. Miután ezt világos nyomatékkai közöltem, azt vártam, hogy csönd lesz, és újra uralkodhatok a gyertyákon, szabadon eldönthetem, hogy melyik eszköz alkalmas családom biztonságára.

De nem így lett. Egyik a másik után szólt: „Én most éppen a fény kiáradását tanulmányozom. Mivel tanulmányaimat nem fejeztem be, nem lenne célszerű engem alkalmazni!” Mások: „Én túl pici vagyok. Nem adnék nagy fényt. Talán valaki más.” Bizony pici volt. Egy nagyobbra nézve azt hallottam: „Én szép dísz vagyok, engem nem szabad ilyen hétköznapi alkalmakra felhasználni. Kár lenne!” Egy másik vigyázott az alakjára, és nem akart elolvadni. A következő a fogyasztást próbálta csökkenteni, és még nem ért el a megoldáshoz, másokon kellene kísérletezni. Az utána következőnek éppen nem volt kedve az este fényt adni. Szégyenlős? Tanulmányait végzi? Túl szép? Nincs kedve? Nem ért hozzá? Nem tudtam, hová kerültem, de nem tudtam eligazodni, és hamarosan úgy döntöttem, hogy legjobb, ha szép csendben becsukom a szekrény ajtaját, és visszatérek várakozó családomhoz. Azt is tettem.

Amikor meghallották, hogy közeledek, megkérdezték: Hol van a fény? Hol van a gyertya? Nem tudtam megmagyarázni, mi zajlott ott fenn a szekrényben, és csak azt mondtam, hogy nem találtam a gyertyákat.

Kérdések, amiken érdemes elgondolkozni:

1. Mi a véleményed a gyertyákról?

2. Mi keresztények vagyunk. Mi is kaptunk egy gyertyát. Mikor? És mi ez a gyertyaláng?

3. Mi a mi gyertyánk célja?

4. Jézusnak melyik tanítása vagy példabeszéde jut eszedbe, ami a fény fontosságáról szól?

5. Te milyen kifogást hozol fel, amikor tanúságot kell tenni Jézus mellett?

6. Mi akadályozza a te fényedet?

7. Mi élteti a te fényedet?

8. Kinek adhatnál fényt, és hogyan? (Légy konkrét!)