A szeretet útja

Jézus Krisztus több alkalommal is parancsba adta nekünk a szerete-tet. „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Titeket!” „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Mégis, sokszor mi, hívők is félünk a szeretettől – hiszen a szeretet által vagyunk a legsebezhetőbbek. Inkább bezárkózunk, védekezünk. Fáj nekünk, ha nem úgy szeretnek minket, ahogy mi elképzeljük, vagy ha megvonják tőlünk a szeretetet.’ Valójában az élet szinte minden gondja, baja, a világ nagy problémái is a helytelen szeretetből fakadnak.
Hogyan tudunk változtatni a saját életünk keserűségén, a világ gondjain? Mindenekelőtt önmagunkban kell helyreállítani a szeretetet. Nézzük meg, mi a helyes szeretet útja!

Teremtett mivoltunkból fakadóan életünk első helyén Isten áll. Isten a szeretet. Az ő szeretetéből vagyunk, neki köszönhető a létünk. Erre a szeretetre válaszolnunk kell. Ez a következőt jelenti: elfogadom, hogy Ő szeret, befogadom a szeretetét és vágyom arra, hogy viszontszeressem. Sajnos, sok emberben beteg a szeretet. Nem fogadják be, nem jut el hozzájuk – ez pedig testi, lelki betegségeket okoz, végső soron halálhoz vezet, hiszen ahol szeretet van, csak ott van élet.

A következő lépés, hogy Isten szeretete nem áll meg bennem, hanem továbbáramlik a felebarát felé. Sokan kérdezik, hogyan kell szeretni – Jézus erre egyszerű, mindenki számára megvalósítható utat mutatott: úgy kell a másikat szeretnem, mint saját magamat. Erre sokan azt mondják, hogy ők nem tudnak szeretni, vagy hogy őket nem tudják szeretni, senki nem szereti őket. Ezek az emberek a szeretetet csak érzelmi megnyilvánulásnak tekintik. A szeretet ellenben tudatos, szabad tett, amelyhez az akarat teljes hozzájárulása szükséges. Természetesen van érzelmi megnyilvánulása is. Az érzéseket azonban nem lehet parancsba adni. Nem tudunk rajtuk változtatni, de uralkodni igen. A szeretetet akarni kell. Ha nem megy, figyeljük meg, miért nem!

Gyakran – még a mélyen hívő embereknél is – már az Isten szeretetének befogadásával gond van, megakad bennük. Nem fogadják el, hogy Ő mindig egyformán, feltétel nélkül szeret. Különböző gyakorlatokkal, teljesítményekkel próbálják kiérdemelni a szeretetét. Pedig Istennek nem kell teljesíteni – csak be kell őt fogadni. Aki ezt nem hiszi, nem teszi, annak a szeretete önszeretetté válik. Önmagát- teszi Isten helyébe – így nincs, ami táplálja szeretetét, és az elfogy. Ő maga is beteggé válik, árt magának és másnak is. Elhidegül a környezetétől, például a házastársától is.

Jézus parancsa, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett minket. Ő tudatos, szabad tettel az életét adta értünk. A házasságban is ez a szeretet útja – szüntelenül meghalok a saját akaratomnak, hogy a másik növekedjen a krisztusi szeretetben.

Lehet-e nevelni az önszerető embereket? Igen, elsősorban azzal, hogy példát adunk, másodsorban pedig szavakkal, tettekkel – de ez alatt nem a kioktatás, vádaskodás értendő.

Halálunk után mindannyian szembesülünk majd a kérdéssel: Elfogadtuk-e Isten szeretetét? Válaszoltunk-e rá? Továbbadtuk-e felebarátunk felé? Az ítéletet nem is Isten, hanem mi magunk szabjuk ki magunkra. „Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon.” (Jn 12,48)

Törekedjünk tehát arra, hogy ne akadjon meg bennünk Isten szeretete, hanem azt elfogadva megtanuljuk helyesen szeretni magunkat, és szeretetünket továbbadjuk felebarátainknak is! Szeressünk mindennap jobban, mint tegnap!