Új szentek az ukrajnai egyházban

XVI. Benedek pápa 2005 október 23-án Rómában szentté avatta Józef Bilczetvski érseket és Zygmunt Gorazdowski áldozópapot. Számunkra különös jelentőséget ad az eseménynek, hogy mindketten a mai Ukrajna területén, Lembergben tevékenykedtek. A Szentatya ez alkalommal végzett először szentté avatást péteri szolgálata alatt. Itt közöljük a két új szent életrajzát.

Szent Józef Bilczewski érsek 1860. április 26-án született a Kentiv melletti Wilamowicában, az akkori Krakkói, most Belszko-Zsivecki Püspökség területén. 1884. július 6-án Krakkóban szentelték pappá. 1886-ban doktorált teológiából a bécsi egyetemen. Miután Rómában és Párizsban befejezte tanulmányait, 1890-tól docens lett Krakkóban a Jagelló-egyetemen. Egy év múlva kinevezték *a lembergi Jan Kazimierz Egyetem dogmatikus teológiaprofesszorának, egyben a teológiai tanszék dékánja is volt egy bizonyos ideig, utána pedig rektora az említett egyetemnek. Józef atya nagy tiszteletnek örvendett a diákok és a kollégák között. Szélekörű tudományos munkát végzett, ezért fiatal kora ellenére tekintélyes tudós hírnevének örvendett. XIII. Leó pápa 1900. december 17-én nevezte ki latin szertartásé lembergi érseknek.

A bonyolult társadalmi, gazdasági, nemzeti és vallási helyzet megnehezítette egy ilyen nagy érsekség vezetését, és pásztorától nagy lelkierőt és erős hitet igényelt, amely az Istennel való állandó kapcsolatban gyökerezett. Józef Bilczewski érsek rendkivül jószívű, megértő, alázatos, istenfélő, dolgos és papi munkásságában buzgó volt, ami az Isten- és emberszeretetéből fakadt.

Amikor átvette a Lembergi Érsekség vezetését, világos lelkipásztori programmal állt elő: „teljesen a Szentegyház ügyének szentelni magamat”. Többek között rámutatott az Oltáriszentség tiszteletének és a gyakori szentáldozásnak a fontosságára. Józef Bilczewski lelkipásztori munkásságának sajátossága volt a körlevelek írása, melyek által a Lembergi Érsekség papjaihoz és híveihez fordult. Ezekben a levelekben érintette a hit és erkölcs aktuális problémáit, úgyszintén a társadalmi ügyeket. Tanított az Oltáriszentség valamint Jézus Legszentebb Szívének tiszteletéről, a szentgyónás gyakorlásának fontosságáról, a gyerekek és az ifjúság vallási neveléséről a családban és az iskolában, az Egyház és a Szentatya iránti szeretetről.

Mindenekelőtt gondoskodott a papi hivatásokról. Szerinte a pap legelőször is a hit tanítója és Krisztus eszköze kell, hogy legyen, s atyja éppúgy a gazdagoknak, mint a szegényeknek. Krisztust kell megtestesítenie. A szentségek szolgálója, ezért szívét teljesen az Eucharisztia megünneplésére kell ajánlania, hogy éltesse Isten népét Krisztus Testével. Buzdította papjait a szentségimádás-ra. Lelkipásztori levelében, melyet az Eucharisztiáról írt, arra kéri papjait, hogy vegyenek részt papi társulatokban, melyeknek feladata az áhítat, a buzgóság felélesztése: az Örökimádás Társulatában és a Szegény Katolikus Templomok Megsegítése Társulatban.

Egyben szívügye volt a gyermekek felkészítése arra, hogy teljes módon vegyenek részt a szentmisén; azt szerette volna, hogy minden hittanóra az Oltáriszentséghez vezesse a gyerekeket és fiatalokat.

Bilczewski érsek közbenjárt a templomok és kápolnák, iskolák és óvodák létrehozásáért, fontosnak tartotta, hogy a hívek képzését magasabb szintre emelje. A Lembergi Érsekség minden fontosabb kezdeményezését lelkileg és anyagilag is támogatta. Életszentsége, mely telítve volt imával, munkával és az irgalmasság cselekedeteivel, ahhoz vezetett, hogy nagy elismerésnek és tiszteletnek örvendett más vallások és nemzetek részéről is. Lelkipásztori szolgálata idején nem merültek fel komoly nemzeti vagy vallási konfliktusok. Az egység, az egyetértés és a béke védelmezője volt.

A társadalmi életben mindig a nép és a szegények oldalára állt. Arra tanított, hogy a társadalmi élet alapjának az igazságosságnak kell lennie, mely a keresztény szeretet által lesz tökéletes. Az első világháború alatt, amikor az emberi lelkeken a gyűlölet és a büszkeség uralkodott, a határtalan Isteni Irgalmasságra irányította az emberek figyelmét, amely képes megbocsátani minden bűnt és sérelmet. Emlékeztetett az isteni parancsok megtartásának szükségességére, különösen a kölcsönös szeretetre. Érzékeny volt a társadalomban történt eseményekre, melyek érintették a családot és ifjúságot. Bátran ajánlotta, hogy a problémákat a szeretet parancsa alapján igyekezzenek megoldani.

23 éves érseki szolgálata 1923. március 20-án, halálával ért véget. Fel volt rá készülve, nyugodtan és alázatosan fogadta, mint Isten akaratának megnyilvánulását, mely mindig is szent volt számára. Úgy költözött el ebből a világból, hogy a közvélemény szentnek tartotta. Kívánságának megfelelően a Janivszki temetőben helyezték végső nyugalomra Lembergben, ahová a szegényeket is temették.

A Lembergi Érsekség kezdeményezésére indult el Józef Bilczewski érsek boldoggá avatási eljárása. II. János Pál pápa 2001. június 26-án, Lembergben avatta őt boldoggá, ukrajnai apostoli látogatása alkalmából.

Zygmunt Gorazdowski 1845. november 1-jén született Sanokban, katolikus családban. A családot sok betegség és megpróbáltatás érte. A lembergi egyetem jogi karának másodéves hallgatója volt, amikor abbahagyta a tanulást és kispapnak jelentkezett. Egészségi állapota miatt elhalasztották pappá szentelését. „Az elutasítás nagy fájdalmat okozott Zygmuntnak, lelkileg-testileg szenvedett, de nem adta fel az Úrba vetett reményt” – emlékeznek barátai. Két évvel később egészségi állapota annyira javult, hogy 1871. július 25-én pappá szentelték a lembergi székesegyházban.

Szent Zygmunt egyetlen törekvése volt, hogy „mindenkinek mindene legyen, hogy legalább egy embert megmentsen”.

Látva híveinek nagy lelki szegénységét és a különböző, az evangélium hirdetésében felmerülő nehézségeket, átdolgozta és nyomdába adta a „Katekizmust”, ami több, mint 50000 példányban fogyott el. Az ifjúság részére – fiúknak és lányoknak – átdolgozta és kiadta a „Tanácsok és intések” c. könyvet. A Lembergi Egyházmegyében a gyermekek részére bevezette a közös elsőáldozás gyakorlatát. Krisztusról példát véve Zygmunt atya arra törekedett, hogy senkit ne utasítson vissza, mindenkit szeressen, különösen azokat az embereket, akiket nem fogadott el a társadalom. A kolerajárvány idején magáról teljesen megfeledkezve sietett a betegekhez, papi szolgálatot és fizikai segítséget is nyújtva, a halottakat pedig ő maga helyezte a koporsóba. Már abban az időben nagy tisztelettel csókolták meg ruháját, mert szent embernek tartották.

Mint káplán, aztán kormányzó, később plébános, több iskolában is elindította a hitoktatást. Folytatta a kiadói és szerkesztői munkát. Kiadta a többször átszerkesztett és átdolgozott „Katekizmust”, a katolikus szellemiségű „Feltételek és irányítás a helyes nevelésben” c. könyvet a szülők és nevelők részére, cikkeket írt papi, társadalmi és pedagógiai tematikára. A papok számára megalapította a Jó Pásztor Társulatot, mely munkájukban segítette őket, néhány éven keresztül ugyanilyen cím alatt folyóiratot is szerkesztett.

Megalapította az Önkéntes Munka Házát a hajléktalan koldusok részére, akik között gyermekek is voltak. A Ház tevékenységéről „szóló beszámolóban ez áll: „sok szegény… már nem koldul, visszakapták méltóságukat és visszatértek a méltó élet útjára.”

Zygmunt atya kezdeményezésére, akit egyre jobban a „koldusok és szegények atyjaként” ismertek, elkezdte működését az olcsó népkonyha. Ezt munkások, diákok, fiatalok, gyermekek, de leginkább a lembergi szegények látogatták. Zygmunt atya megalapította a gyógyíthatatlan betegek és a lábadozók intézményét is. Erre nagy szükségük volt azoknak a szenvedőknek, betegeknek, akiket a törvénynek megfelelően hathetes kórházi kezelés után hazaküldtek, figyelmen kívül hagyva egészségi állapotukat.

A tanítóképzőben tanuló szegény diákok részére megalapította a Szent József kollégiumot, melyben olyan emberek is nevelkedtek, akiknek később jelentős szerepe volt a társadalmi életben.
Ő alapította meg az első – és Galíciában hosszú éveken át egyedüli — Gyermek Jézus Intézményt, mely egyedülálló édesanyáknak és elhagyatott csecsemőknek adott otthont. Az intézményben kb. 3000 gyermeket és nagyon sok édesanyát mentettek meg.

Zygmunt atya közreműködött a Szent Szalome Társulatban is, amely a szegény özvegyeket és gyermekeiket segítette. Társalapítója volt Galíciában a Társulatok és Jótékony-sági Intézmények Szövetségének -központosította és vezette a keresztény irgalmas tevékenységnek bizonyos munkaterületeit.
Hogy a katolikus gyermekeket megóvja a vallási közömbösségtől és a hitetlenségtől, lengyel-német iskolát alapított. Válaszul a Szentatya felhívására, aki azt kérte, hogy olcsó folyóiratokat adjanak ki, elkezdte a „Mindennapi újság” nyomtatását.

Mind a katolikus iskola megalapítását, mind a katolikus újság létrehozását erős egyházellenes tiltakozás fogadta, ami Zygmunt atyának sok szenvedést okozott, s melyet alázatosan tűrt majdnem élete végéig.

Jótékonysági tevékenységeinek többségébe Zygmunt atya ferences harmadrendi nővéreket vont be, valamint megalapította a Szent József Kongregációt. A Kongregáció nővéreit alapítójuk kórházi szolgálatba, gyerekotthonokba, óvodákba küldte, ösztönözte az otthon fekvő betegek ápolását. Példakép volt a nővérek számára imádságos Isten-kapcsolatával és a rászorulók hősies szolgálatával. így fogalmazódott meg a Kongregáció jelmondata: „A szív Istennel, a kéz munkában”. A Szent József-nővérek, alapítójuk karizmája nyomán haladva ma is nevelő intézményekben dolgoznak, szívesen kapcsolódnak be a hitoktatói és oktatási munkába, betegeket, szenvedőket, szegényeket szolgálnak.

Zygmunt Gorazdowski 1920. január 1-jén halt meg Lembergben. Akkoriban azt mondták róla, hogy „a vaknak szeme volt, a sántának lába, a szegénynek atyja.” 2001. június 26-án avatta boldoggá az Isteni Irgalmasság Apostolát II. János Pál pápa Lembergben.

Ukrán nyelvből fordította Zsábej Edit