Eddig csak imákat tanultam, most megtanultam imádkozni

63
roska

Lelkigyakorlat Ungvár-Radváncon

Soha nem voltam még lelkigyakorlaton korábban, igazából azt sem tudtam, mi az. Valaki szólt nekem, hogy jó lenne eljönnöm Roska Péter atya lelkigyakorlatára Ungvárra, és igent mondtam, mert annyit éreztem, hogy jó lenne már foglalkozni egy kicsit a lelkemmel.

A lelkigyakorlatot Roska Péter atya és Popovicsné Palojtay Márta tartották augusztus 19. és 21. között az ungvári katolikus kollégiumban. Arról beszéltek, hogy meg kell ismernünk, milyen igazából az Isten, mert torz képet festünk magunknak róla, és ezért sokszor félünk tőle. Ha elhisszük, hogy ő szeret és elfogad minket úgy, ahogy vagyunk, akkor tudjuk magunkat is elfogadni, és ez segít nekünk másokhoz is szeretettel lenni. Jó volt végiggondolni, hogy az apostolok is hányszor voltak gyengék, Isten mégsem vonta vissza a megbízását és feladatot adott nekik. Hallottunk arról is, hogyan válhatnak az életünk sebei fénylő sebekké Isten irgalmában.

A szentségimádásokon az irgalmas Isten elé vittük az életünket, nagyon megérintett, amikor megértettem, hogy a sok nehézségben és az életem elrontott dolgaiban is velem maradt és szeretett az Isten, és most is gyermekeként szeret, függetlenül attól, hogy jól teljesítek vagy sem.

Már 50 éves múltam, de csak most értettem meg, mit jelent imádkozni. Gyerekkoromban és később is, mikor templomba jártam, imákat megtanítottak nekem, de imádkozni nem tanítottak meg. Most megértettem, hogy az imádság kapcsolatot jelent egy élő Valakivel, akit meg lehet szólítani, és aki szól hozzám.

A gyónás is korábban formaság volt számomra. Most ez is egészen más volt. Tényleg megéreztem, hogy Isten megbocsát. Akarok jobb ember lenni.

A lelkigyakorlat óta vágy van bennem a szentségimádás után, a csend után, mert abban végre nem csak én beszélek, hanem a csendben Isten válaszát is meghallom. A szentségimádásokon minden felszínre jött, ami régen el volt temetve bennem. Ezeken most már Isten segítségével egyenként végig kell menni, egyenként a helyére tenni – hogy ne zavarjanak többé az életemben. Mert amit megpróbáltam elfelejteni, nem gondolni rá, azok a dolgok is hatással voltak rám, és nem volt hatalmam fölöttük.

Korábban olyan üres voltam belülről, mint egy hordó. De most már az Istennel való kapcsolat elkezdte betölteni ezt az ürességet. A legfontosabb kérdésemmé az vált, hogy ki vagyok én Istennek és ki Ő nekem. Ezen az úton még nagyon sokat kell menni, de ez a lényeg.

Arra is rájöttem még, hogy mennyit foglalkozom olyan dolgokkal, amiket nem viszek magammal sehová. Tudom, a testtel is törődni kell, de most jöttem rá, hogy igazából a lélek számít.

Egy résztvevő

A lelkigyakorlat hanganyaga hamarosan elérhető lesz
egyházmegyénk honlapján: www.munkacs-diocese.org