Imaoldal

42

Minden pillanatban újjászülethetünk. Minden pillanatban lehet egy új kezdet. Csak döntés kérdése. A mi döntésünké..

/Clearwater/

Egyetlen vágyad az legyen, hogy teljesen, torzítás nélkül olyan légy, amilyennek Isten óhajt… és akkor tökéletes leszel.

/M. Quoist/

– Péter fogadkozott –

ne bízz meg bennem Uram mert én nem merek megbízni magamban ma hűséget fogadok neked mindhalálig de holnap ha jön a Kísértő ki tudja mit bír el az emberi szándék

/Szent-Gály Kata/

Uram, távolítsd el tőlem, ami távol tart tőled! Uram, add meg nekem mindazt, ami egyesít veled! Uram, végy el engem önmagamtól, és add, hogy teljesen a tiéd legyek!

/Flüe-i Szent Miklós fohásza/

Jóságos Jézusom, azt kívánom: senki se legyen itt velem kívül, hogy ott belül bizalmasabban lehessek Veled! Szerencsétlen az, aki egyedül van, hacsak te nem vagy vele egyetlen társként. Mily sokan vannak, akik tömegben élnek, és mégis egyedül vannak, mert nincsenek Veled! Azt kívánom, soha ne legyek egyedül nélküled! Senki emberfia nincs velem, és mégsem vagyok egyedül.

/Guidó perjel Egyedüllétért az egyedülvalóval c. imája, 12. század/

Mindig visszanézek, mint Lót felesége, és sóbálvánnyá váló lelkem nem tud előrehaladni. Mindig visszanézek a múlt félresikerült roncsaira, és látom, hogy égnek tévedéseim. Mindig visszanézek, és ezért nem veszem észre, hogy előttem ott állsz Te.

/Benedek Laura/

A szeretetet nem lehet meghódítani, birtokolni, nem lehet uralkodni fölötte. A szeretet mi vagyunk önmagunk legmélyén. Nem kell kutatnunk, mert már létezik. Aki pedig rátalál önmagában a szeretetre, másokban is megtalálja. Mélyen meghajlunk a többiek előtt, ahogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek mélyen meghajolnak egymás előtt. Aki fölfedezte magában a szeretetet, már nem tud mást szeretni, mint magát a szeretetet… Ha igaz az, hogy önmagunk legmélyében Isten szeretete vagyunk, akkor minden fejlődés abban áll, hogy visszatérünk ehhez a mélységhez. Ebben a mélységben szentek vagyunk, ott Isten képmása vagyunk. Biztos, hogy a bűn által megsebesültünk, de nem törtünk össze egészen. Sebzettségünk abban áll, hogy már nem élünk önmagunk középpontjában. Igen, bűnünk az, hogy megtagadjuk mély természetünket…, azonban, bárhogyan is viselkedjünk, Isten ott marad lelkünk közepén. Még bűnünk sem űzheti el őt onnan.

/Wilfrid Stinissen OCD
A keresztény meditáció mélységei c. könyvéből/