Paralimpia – az élet győzelme

84

Londonban az olimpia befejezése után eloltották a lángot, hogy aztán pár nap múlva újra meggyújtsák. Kezdetét vette a paralimpia, a testi és értelmi fogyatékos sportolók versenye. Kemény edzések, lelkiismeretes felkészülés után mérik össze ők is tudásukat, s örülnek a sikernek – a sajátjukénak és a másikénak is. Mintha maga az Élet tüntetne ezeken a versenyeken: a sokak által haszontalannak ítélt fogyatékosok – akiket oly gyakran ítélnek halálra magzati korban – itt megmutatják, milyen teljesítményekre s milyen emberségre képesek, mennyire tudnak örülni az életnek, és minden vele járó apróságnak.

Két olyan embert mutatunk be, akik egészséges emberből lettek fogyatékosokká, de kitörő életszeretetük, élni akarásuk képessé teszi őket arra, hogy teljes emberi életet éljenek. Vegyük át tőlük a lángot, és vigyük tovább saját életünkben!

Martine Wright – Túlélte a terrortámadást, most brit válogatott Martine Wright a hét évvel ezelőtti londoni terrortámadás során vesztette el mindkét lábát, most pedig a brit női ülőröplabda-válogatott tagjaként vett részt a paralimpián.

2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő bombákat robbantott a londoni metróban, 52 ember halálát és számos súlyos sérülést okozva. Martine Wright előző éjjel megünnepelte, hogy 2012- ben a brit főváros rendezheti az ötkarikás játékokat, reggel pedig elaludt, így nem érte el azt a járművet, mellyel rendszerint munkába járt. Lement a metróba, s felugrott egy arra járó szerelvényre, amelyen már éppen záródtak az ajtók. A detonációban mindkét lábát elvesztette, de ezt nem tekinti végzetesnek.

„Mindig azt mondom, hogy én aznap a szerencsések közé tartoztam – fogalmazott a 39 esztendős Wright.
– Nem tudom, hogyan, de túléltem a robbantást.”
Az ülőröplabdában a röplabdához hasonlóan hat játékos játszik, és három érintés engedélyezett, azonban a háló alacsonyabb, és a játékosok a földön ülnek. Wright elárulta: a pályán sosem gondol a fogyatékosságára. „Ami történt, az egy negatív esemény az életemben – mondta a brit csapat 7-es számú játékosa. – De az, hogy élek, nagyon jó dolog. Önmagában egy csoda.”

forrás: MTI

Ma is száguld Alex Zanardi Alessandro Zanardi több mint tíz éve tesztelt már a paralimpia Brands Hatch-i pályáján, még Forma-1-es pilótaként, 300 km/óra fölötti tempóval. „Mikor legutóbb ott voltam, még kicsit gyorsabban mentem, de még mindig szeretem azt a pályát” – nyilatkozta Zanardi, aki háromkerekes biciklivel indult a paralimpián. A korábbi F1-es versenyző 2001-ben szenvedett brutális balesetet verseny közben. Az autója megpördült és keresztbe állt az úton. A kanadai Alex Tagliani 340 km/órás sebességgel kapta telibe, ezzel kettévágva a kocsit és a pilótát is.

Zanardi mindkét lábát elvesztette. 10-15 percen múlt az élete: az akkor 34 éves versenyző testében kevesebb mint egy liter vér maradt, hétszer kellett újraéleszteni, így az orvosok a mai napig sem értik, hogyan élte túl a balesetet.

A kétszeres CART-bajnok rögtön a kómából való felébredés után a versenyzésre gondolt: „Azt kérdeztem magamtól elsőre, hogyan csinálom majd lábak nélkül azt, amit szeretnék?” Kilenc hónappal később már a Túraautó- Európa-bajnokságon versenyzett, ahol futamokat is nyert. „Meggyőztem a csapatomat, hogy csináljanak nekem egy különleges fékpedált, amit a műlábammal is jól használhatok. Attól még, hogy nincs lábam, vezethetek gyorsan, úgy gondoltam, képes vagyok győzni, és meg is próbáltam.”

A tervezésről autóversenyzőként tanultak alapján saját műlábakat tervezett, olyat is, amivel úszni tud menni a fiával. Újabb kihívásokat keresett, így jutott el a háromkerekű biciklihez, amit kézzel kell hajtani. A 2007-es New York-i maratonon mindössze négyheti edzés után negyedik lett.

A most 45 éves Zanardi forradalmasította a háromkerekű biciklizést: az F1-es tesztpilótaként szerzett tapasztalatait felhasználva a nulláról épített magának új járművet. Jelenleg mintegy 60 km/órás csúcssebességre képes. „Nem olyan nagy a különbség a Forma-1 és eközött. Ami eltér, hogy itt mindenkinek másmilyen biciklire van szüksége, a megmaradt képességei függvényében.”

„A nagy kihívás, hogy a legjobbat hozzam ki abból, ami van. A balesetem után tudtam, hogy nehéz lesz, mégsem lepett meg ez az új élet. A szüleim arra neveltek, hogy mindig javítsak a dolgokon.”

forrás: origo.hu