Tizedik alkalommal rendeztek jótékonysági koncertet Munkácson

645

Jubileumhoz érkezett idén a jótékonysági koncertek sora: ebben az évben immár tizedik alkalommal rendezték meg ezt az eseményt „Törd meg kenyered az éhezőkkel” címmel Munkácson, a székesegyházban. A koncertre május 13-án, vasárnap került sor.

Munkács történelmi egyházainak négy kórusa, az aknaszlatinai Bel Canto illetve a budapesti Wekerle-telepi Szent József plébánia kórusai léptek fel a jótékonysági koncerten, melynek bevételét a Munkácsi Szent Erzsébet Otthon javára ajánlották fel a rendezők. Majnek Antal megyéspüspök és Tóth István beregszászi főkonzul voltak fővédnökei a rendezvénynek, melyet megtisztelt jelenlétével Bacskai József ungvári főkonzul, Dr. Tarnai Richárd parlamenti képviselő, kormánymegbízott, illetve Munkács város alpolgármestere.

A zsúfolásig megtelt templom közönsége nagy élvezettel hallgatta az előadásokat, mely – a hagyománynak megfelelően – az összes kórus közös éneklésével végződött. A kórusvezetők Tóth István konzul úrtól egy-egy Szent Mártont ábrázoló kollázst vehettek át. Köszönjük a hívek adományait, és köszönjük Szvirida Jánosnak, a jótékonysági koncertek kigondolójának és tizedik éve hűséges szervezőjének áldozatos munkáját!

Előző cikkAnyák napja Gyertyánligeten
Következő cikkIfjúsági Háló találkozó az ökumené jegyében