Anyák napja Gyertyánligeten

638

A katolikus óvodában…

A gyertyánligeti Páduai Szent Antal Római Katolikus Óvoda gyermekei május 8-án reggel hatalmas virágcsokrokkal jelentek meg. Az ünneplőbe öltözött növendékek izgatottak voltak, hiszen édesanyjukat készültek felköszönteni. Színes és érdekes programmal készültek az óvó nénik is, hiszen ők is tudják: ez az év egyik legszebb és legmeghatóbb eseménye, az anyák napja.

A kicsik verset mondtak, mellyel kifejezték szeretetüket és hálájukat; énekeltek, amivel jókívánságaikat tolmácsolták; rövid történetet adtak elő, amely az édesanyák fáradságos munkáját mutatta be, s végül táncoltak, mint kis virágok, elismerve, hogy ők még kis palánták, akik védelemre, törődésre és gondoskodásra szorulnak. Minden édesanyának könny ült a szeme sarkában, meghatódva nézték gyermekeik bájos előadását. Közben elfogódott szívvel gondoltak saját édesanyjukra, és arra a szeretetre, melyet ők kaptak, a törődésre, mellyel felnevelték őket.
Hadar Irén

…és a vasárnapi iskolában

„Felvirradt, felvirradt az édesanyák napja…” Ezzel a versikével kezdték meg a vasárnapi iskolások anyák napi köszöntőjüket május 6-án a gyertyánligeti templomban, a szentmisét követően. Most is, mint minden alkalommal, sokan jöttek el megtekinteni az ünnepi műsort. Negyvenhat gyermek összeszorult szívvel, kicsit félénken, de annál nagyobb szeretettel mondta el édesanyjának szánt versikéjét, azokat a meleg szavakat, melyek kifejezik köszönetüket az ápolásért, gondoskodásért, oltalmazásért, amit az anyák nyújtanak nap mint nap gyermekeiknek.

A színes előadás, melyben versek, énekek, mesejelenetek hangzottak el, mélységesen meghatotta a résztvevőket. Az édesanyák, nagymamák könnyes szemmel nézték a kicsik szereplését. Mindenkit átjárt az a meleg érzés, amelyet akkor él át az ember, ha az édesanyjára gondol, arra, ahogy vigasztalja, átöleli, biztatja, és ha már nem lehet mellettünk, azt a kedves emléket idézi vissza, amely egyszerre tölti el lelkünket boldogsággal és fájdalommal. Tudjuk, hogy az édesanyák szeretete végtelen, és hatalmas erőkkel bír. Ő az, akire minden helyzetben számíthatunk, aki őszintén velünk örül boldogságunkban, és ha a mi szívünk fáj, akkor az övé még jobban hasogat.

Kívánjuk Isten áldását minden kedves Édesanyára! Adjon nekik az Úr erőt, egészséget, boldogságot egész életükre, családtagjaik és gyermekeik életére!

Hadar Irén és Kurilják Katalin
Előző cikkHogy örömünk és boldogságunk teljes legyen
Következő cikkTizedik alkalommal rendeztek jótékonysági koncertet Munkácson