A házasság hete Nagyszőlősön

815

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Házasság hetét Magyarországon, melyre ebben az évben február 11-18. között került sor. A nagyszőlősi Mennybemenetel plébánián nagyböjt első vasárnapján, február 18-án szervezték meg a jubiláló házaspárok számára a Házas Napot. Az alábbiakban Pogány Katalin beszámolóját olvashatjuk az eseményről.

Idén másodszor került sor a jubiláló házaspárok megáldására szentmise keretében. Nagy örömmel fogadtuk a meghívást, és lelkileg készültünk is erre az alkalomra. Külön szeretném megköszönni a meghívókat, amelyek nagyon romantikusak voltak.

A szentmisén a házaspárok az első padokban egymás mellett ülve újra átélhették azokat a pillanatokat, amelyeket pár évvel vagy évtizeddel ezelőtt házasságkötésükkor átéltek. Nagyon megható volt Gergely atya prédikációja is. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy soha el ne engedjük egymás kezét, legyünk támaszai egymásnak, böjtöljünk egymásért, hiszen a házastársunk személyében Jézus van jelen.

A szentmise befejező részében áldásban részesültük. Az akkor elhangzott szavakat mélyen a szívünkbe véstük: „Az Úr egymásnak teremtett titeket. Már Ádámnak mondta Isten: «Nem jó az embernek egyedül lennie», és társat teremtett neki”.

A szentmise után a házaspárok agapéra voltak hivatalosak. A plébánia nagyterme a szervezők fantáziájának köszönhetően valósággal átalakult. Rövid közös ima után a házaspárokat ízlésesen megterített asztal várta, és Gergely atya külön-külön mindegyikünknek még egyszer kifejezte jókívánságait. A legszebb pillanatok azok voltak, amikor minden házaspár három különleges ajándékot kapott. Az egyik egy gyönyörű emléklap volt, amely Szűz Mária és Szent József házasságának megáldását ábrázolja, a második egy lakat, melyhez három kulcs tartozik (egy-egy a házastársaké és egy az Úr Jézusé), és egy kis csomag, virágmagokkal. Ezen a szimbolikus ajándékon keresztül Gergely atya azt hangsúlyozta, hogy házasságunkat éppúgy gondoznunk kell, mint egy virágot. Bettikének (ő a főszervező) pedig külön kérése volt, hogy ősszel gyűjtsünk majd magot ezekről a virágokról, és a következő évben ajándékozzuk tovább az akkor jubiláló házaspároknak.

Még sokáig a mai nap hatása alatt leszünk. Hálásan köszönjük ezt a csodálatos ajándékot!

Pogány Katalin, Nagyszőlős
A fényképeket készítette: Szviscsu Marina

Előző cikk„Nem ti választottatok engem…” Papp Tihamér ferences atya aranymiséje Nagyszőlősön
Következő cikkRózsafüzér Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére