Imaoldal

844

Nekünk keresztényeknek, akik a keresztségünk
óta Krisztussal egységben élünk,
eszményi célkitűzésünk az, hogy a Vele és
Benne való egységünket ismételten megvalósítsuk.
Boldog az, aki Krisztussal egységben

él. Boldog az, aki Krisztusnak teljesen
átadja magát, és azért imádkozik, hogy az
ő szemével lásson, fülével halljon, az ő
nyelvén beszéljen, és Vele járjon. Így válhatunk szentekké.

Helder Camara érsek

 Mi történik akkor, ha komolyan átengedem magam az elém siető Istennek? Számolnom kell azzal, hogy nemcsak megvigasztal, de attól a pillanattól kezdődik el igazán az életem… Ha engedem, hogy Isten vegye át az életem vezetését, az azt is jelenti, hogy Krisztus elfogad engem minden nyugtalanságommal, korlátoltságommal és hibámmal együtt.

(…) Amikor a fiatal sasfióka repülni tanul, nemcsak fölfelé száll, néha lefelé is zuhan… Nálam is lesznek ingadozások, le és fel egyaránt. És az is igaz, hogy az Isten egy kissé keményen nevel.
Aki tehát átengedi magát a feléje siető Istennek, annak azt is tudnia kell, hogy ez az önátadás szenvedést is hozhat magával. De bizton arra is számíthat: saját bőrén tapasztalja majd, mit jelent számára az Isten vezetése. Ahogy Pál is írja: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra válik.”

Adolf Exeler

Jézus szalmaszál, amibe kapaszkodunk.
Jézus szakadék, amibe lezuhanunk.
Jézus kötél, amit elengedünk.
Jézus remény, amivel emelkedünk.
Jézus hangszer, amivel megszólalunk.
Jézus zene, amit elhallgatunk.
Jézus tenyér, amivel adakozunk.
Jézus kenyér, amit elfogadunk.
Jézus penge, ami megsebesít.
Jézus gyenge, aki megerősít.
Jézus hatalom a végeken.
Jézusnak odaadom az életem.
Gyurkovics Tibor

Minden fontos tennivalód előtt siess lélekben Istenhez, emeld föl röviden és egyszerűen szívedet jóságos és bölcs mennyei Atyádhoz. Ha egész bizalmadat belé tudod helyezni, akkor hallgasd meg, mit mond neked lélekben, és akkor tedd azt, amire Ő tanított téged.

Loyolai Szt. Ignác

Te gondolkodj bennem, ó Jézus,
s akkor tisztán és világosan gondolkodom.
Szólj Te belőlem, ó Jézus,
és így gyengéden és igazat szólok.
Te cselekedj rajtam keresztül, ó Jézus,
és igazságos lesz a cselekedetem,
megszentelt a munkám,
és megszentelt a pihenésem is.
Töltsd be egész lényemet,
járd át egész valómat,
ölts formát bennem,
hogy a Te hatalmas szeretetedet
olvassák le rólam.
Add, hogy itt, ezen a földön
kegyelmed hatalma által
mindenkinek mindene meglegyen.
A. M. Weigl

Istenünk, mindenható Atyánk,
engedd összes gyermekednek megtapasztalni,
hogy úton vannak feléd,
az ember végső célja felé,
s hogy van kísérőjük, aki jót akar nekik:
Mária, a tiszta szeretet képe,
akit eleve arra választottál,
hogy Krisztus Anyja és az Egyház Anyja legyen.
Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!
Neked, aki az élet Atyja, kezdet nélküli forrás,
a legfőbb jó és örök világosság vagy,
a Fiúval és a Szentlélekkel együtt
legyen tisztelet és dicsőség, dicséret és hála
mindörökkön örökké! Ámen.
Boldog II. János Pál pápa

Isten megjelenik annak, aki tiszteli az életet, aki a fényre vágyik, aki a szeretetet keresi. Mindenkor, ha kitágítod éltedet, ha igazat cselekszel, ha szeretsz, Isten lép napvilágra tetteidből.

Carlo Carretto
Előző cikkTalálkozás és búcsúzás
Következő cikkSzent Andrástól tanulva