Építsünk hidat!

846

A Genfest 2012 élményei

A kárpátaljai katolikusok kis csoportja is részt vett a Fokoláre Mozgalom 10. nemzetközi ifjúsági találkozóján, melyet Budapesten tartottak augusztus 31-e és szeptember 2-a között.

Budapestre érkezésünk után nem csak a város szépségeivel, hanem ezernyi vidám, nyitott, örömteli fiatallal is találkoztunk, akik a világ több mint száz országából érkeztek. A találkozó elejétől fogva az egység igazi ünnepe volt. Nehezen fogtuk fel, hová kerültünk és mi vár még ránk, de a lelkünk örült, és ez sok résztvevőnél táncban, éneklésben és játékban nyilvánult meg.

Bizonyára sokakat megérintettek azok tanúságtételei, akik mindenki előtt elmondták, mindenkivel megosztották saját tapasztalatukat, hogy az Isten soha nem hagyja el az embert, és arra vágyik, hogy mindannyian valódi egységben legyünk egymással. Az egység eszméje különféle előadásokban, zeneszámokban is felbukkant, melyek arról szóltak, milyen fontos, hogy minden téren egyesüljünk: a munkában, a családban, a közösségben, az országban, a világban. Sok fájdalmas tény hangzott el a dolgok jelenlegi állásáról a világ különböző részein, és azokról az utakról is szó esett, melyet néhányan közülünk megtettek, hogy legyőzzék ezeket a negatív jelenségeket. Mindenki, aki részt vett a Genfest-en, vállalta, hogy elviszi az egység és a béke eszméjét arra a helyre, ahol lakik, korától, szociális helyzetétől vagy vallásától függetlenül. Hiszen oly sok minden van még, amit egyesíteni kell: a kapcsolatokat az emberek, az országok, a nemzetek, az emberek és Isten között…

A zárónap előtti éjjel nagyszabású akcióval mutattuk meg a körülöttünk lévőknek, hogy békét és egységet kívánunk vinni mindenkinek. Sokezres tömeg indult Budapest első hídjához, a Lánchídhoz, hogy az egység jelképeként élőláncot alkossunk.

A fesztivál szentmisével ért véget, mely megerősítette és összegezte mindazokat a dolgokat, melyeknek köszönhetően összegyűltünk, és amiket magunkkal kell vinnünk a lelkünkben. Olyan alkalom volt ez, melyet soha nem felejtünk el, és amely után az életünk többé vagy kevésbé, de megváltozik. Ami megmaradt bennem: a vágy, hogy híddá váljak az emberek között, az emberek és az Isten között. A fesztivál minden napja a szívemben él, melyekből gyakran tudok erőt meríteni, és amelyek azt a vágyamat is táplálják, hogy megosszam mindenkivel, amit Budapesten átéltem. Istennek hála ezért a lehetőségért! Még sok híd nem épült fel…

Gyürki András, Munkács

Előző cikkÜnnep a Domonkos Családban
Következő cikkBeregújfalu, ahol az Isten is újrakezd