Ne ítéljetek!

„Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a saját szemedben meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod a testvérednek: engedd, hogy kivegyem a szemedből a szálkát, amikor íme, a gerenda ott van a te szemedben? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szemé- ből a gerendát, csak aztán fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szemé- ből.” (Mt 7,1-5)

Még keresztények között is igen gyakori bűn az ítélkezés, mások megszó- lása. Szinte mindegyikünk elköveti, ki többször, ki ritkábban. Valahogy nem is tekintjük igazán komoly bűnnek. Pedig Jézus több alkalommal is élesen figyelmeztet az ítélkezés ellen. Legbővebben a fenti idézetben beszél erről, de gyö- nyörű bemutatása a jézusi ítéletalkotásnak, illetve ítélet-mentességnek a házasságtörő asszony története is. Ha figyelmesen elolvassuk, ugyanolyan megszégyenülve állunk Isten előtt, ahogyan az asszonyt megkövezni akarók távoztak.

Vajon milyen erkölcsi magasságból ítéljük el a másik embert? Honnan tudjuk, milyen indítékkal cselekedett, mik a személyes adottságai, milyen családi háttérből jött? (A lélektan kutatói szerint a gyermekkor meghatározó.) Milyen alapon kritizáljuk mások viselkedését, anélkül, hogy tudnánk, mennyire igyekszik az illető egy-egy rossz tulajdonsá- gát kijavítani? Jézus azt mondta: „Ti test szerint ítéltek, én viszont nem ítélek meg senkit.” (Jn 8,15) A „test szerinti ítélet” az, amikor nagyon felszínes tudásunk alapján könyörtelenül mérlegre tesszük a másik embert.

Mennyi család légkörét, hány rokoni és baráti kapcsolatot mérgezett már meg, hogy a családtagok, ismerősök rosszat mondtak egymásról! Pedig való- jában megint csak saját nagyságunk bemutatása áll a háttérben. Elég egyszerű a képlet: ha valakit rossz színben tüntetek fel, az egyben azt is jelenti, hogy én ezt jobban csinálom, nagyobb vagyok nála. Azzal, hogy őt lealacsonyítom a kritikámmal, egyben felemelem magamat.

Minél többet szid valaki másokat vagy a körülményeket, annál valószínűbb, hogy a saját önbecsülésével, önbizalmával van gond: szüksége van mások kicsiségéhez hasonlítania magát ahhoz, hogy saját maga jó színben tűnjön fel, akár maga előtt is.

Mások szapulása egyben vé- dekezés is: nehogy szembe kelljen nézni önmagunkkal. A kritizálással zavarunkat leplezzük, melyet saját töké- letlenségünk miatt érzünk.

Mivel senkinek nem látunk a lelkébe, hiányos tudásunk alapján senkihez sem hasonlíthatjuk magunkat – kizárólag Istenhez. Ő az egyedüli mérce. Ha pedig Vele mérem össze magam, rögtön kiderül, milyen határtalanul kicsi vagyok, és milyen határtalanul nagy a bűnöm az ő jóságához képest. Ha eljutok a tiszta bűnbánatra, meglátom, mekkora áldozatot hozott értem Krisztus a kereszten, bűneim ellenére. Önbizalmamat innentől kezdve az adja, hogy Jézus érdemesnek tartott engem arra, hogy életét adja értem, és szeret engem. Nem lesz szükségem arra, hogy úgy bizonyítsam be értékességemet, hogy mások értéktelenségét hangsúlyozom. Gyengeségünk őszinte felvállalásával és a másik gyengeségeinek elfogadásával fejlődésnek indulnak emberi kapcsolataink, és közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Hát nem ez az, amire vágyunk?

Márta