Aki mindvégig kitart, az üdvözül

Több mint egy éve nagyon megváltozott körülöttünk a világ. Sokunk számára váratlanul háborús helyzet alakult ki az országban, felmentek az árak, a fizetések értéke leesett, és jócskán megnehezedett az élet. És még ez a kisebbik – bár így is épp elég nagy – baj. A legnagyobb baj azonban maga a háborús konfliktus, valamint az azt kiváltó és folyamatosan tápláló gyűlölet, az ártatlanok szenvedése, a harcokban meghalt majd’ ötezer ember, az utánuk maradó családtagok, s az aggódás, melyik családtagunkat, barátunknak kell legközelebb harcba mennie.

Tudjuk, hogy az országok sorsát sokszor olyan érdekek, olyan döntések befolyá- solják, melyekkel szemben tehetetlenek vagyunk. Széltől dobált tollpihének érezhetjük magunkat, mely tehetetlenül sodródik a viharban. Vajon valóban nem tehetünk semmit? Amikor már kezdtem ezt érezni, eszembe jutott az egyházi év végének nagy ünnepe: Krisztus, a Világmindenség Királya. Igen, Övé a világ, Ő uralkodik rajta.

Ki tudja, miért hagyja tombolni a világ fejedelmét (a sátánt) – mert ahol gyűlölet, széthúzás, konfliktus, háború van, ott a sátán van jelen. S aki a szívében gyűlöletet, haragot táplál, az odavonzza a gonoszt és odavonzza a háborút. Ezért nagyon nem mindegy, mi van a szívünkben. Homokszemek vagyunk csupán, de akkor is számít, mi van bennünk – hiszen a sivatagot is milliónyi homokszem alkotja. Egy homokszem nem sokat számít – de milliónyi már igen. S nem mindegy, hogy a sok millió érintett ember szívében gyűlölet van, vagy szeretet és megbocsátás – ez utóbbi kegyetlenül nehéz is lehet, különösen az áldozatok szüleinek, hozzátartozó- inak, de Isten nem kér lehetetlent. Aki nehezen bár, de szívós munkával megbocsát, az hozzájárul ahhoz, hogy béke legyen a körülötte lévőkben, és előbb-utóbb eljöjjön a béke az egész országra is. Mindannyian értesültünk az év első napjaiban történt borzalmas párizsi terrortá- madásról. Egész Európának elakadt a lélegzete. Jóérzésű emberek milliói – köztük az igazán hívő muzulmánok – ítélték el a terrort, a gyilkolást, amit semmilyen sérelem nem tehet elfogadhatóvá. Amikor azonban milliók tüntettek a szólás szabadsága mellett „Je suis Charlie – Charlie vagyok” táblákkal, felerősödtek azok a hangok is, melyeket már a támadás után, az első sokk elmúlta után is hallani lehetett. Arról, hogy vajon valóban a szólás szabadságáról volt itt szó? S lassan kiderült: a Charlie Hebdo egy olyan vicclap, mely karikatúráival nem az emberi viselkedés különböző visszásságaival állítja szembe humorosan az olvasót (ez lenne a karikatúra feladata), hanem gátlástalanul csúfot űzött mindenből, ami a vallásos emberek számára szent.

Kigúnyolta a muzulmánok, a zsidók és a kereszténység legszentebb dolgait, ocsmány módon ábrázolva pl. a Szentháromságot, a feszületet stb. Nem volt szándé- komban megnézni a karikatúrákat, véletlenül mégis szembe találtam magam eggyel – elszörnyedtem, nem hittem volna, hogy ilyen mélyre lehet süllyedni. Még a sokat emlegetett francia forradalom (mely a szabadság nevében betiltotta a katolikus vallást, a misézést, kegyetlen módon megkínzott és megölt sok papot és világi hívőt) eredeti célkitűzésében is az szerepelt, hogy addig terjed a szabadságom, ameddig a másikét nem sértem vele. Ezek az újságírók sárba tapostak mindent, ami másnak szent. Ezért sem vértanúk, sem hősök, de még igazi áldozatoknak sem lehet nevezni őket. Áldozatok azok, akiket mellettük megöltek a terrorakcióban, vagy pl. akik a Nigerben a Charlie Hebdo miatt felgyújtott keresztény templomokban haltak meg ártatlanul. Vértanú pedig az, aki Isten vagy embertársai javára adja oda életét. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. A kulcsszó tehát, mint mindig, a szeretet. Itt azonban épp az ellenkezőjéről van szó: az oda-vissza gyűlölet miatt most retteg Európa, körös-körül pedig ég a világ, üldözik és gyilkolják a keresztényeket. Meg is jegyezték többen: mikor lesz több milliós szimpá tiatüntetés a sokezer meggyilkolt iraki keresztény mellett, olyan táblákkal, hogy „én is iraki keresztény vagyok”? Mert a világ nem ébredt fel arra a hírre, hogy Irakban, Szudánban, Nigériá- ban, Nigerben ezrével ölik a keresztényeket a hitük miatt, tizenkét francia újságíró miatt azonban az utcára vonultak.

Jó ezekkel tisztában lennünk. S azzal is, mekkora a felelősségünk, hogy ne kezdjünk el mi is gyűlölni, látva a sok igazságtalanságot, kegyetlenséget a világban. Böjtöljünk és imádkozzunk, hogy a szeretet civilizációja uralkodjon el a földön, s annak a fénye szorítsa ki a bűn, a gyűlölet, a háború sötétsé- gét. Püspök atyánk gyakran kéri, az utóbbi évben különösen: imádkozzunk a békéért, amelynek először az emberek szívé- ben kell megszületnie, úgy tud csak megszületni az egész országban is, a világban is. S ha úgy érezzük, összecsap fölöttünk ennek a világnak az erőszakossága, s nem értjük, mert nem is érthetjük, mi történik körülöttünk, gondoljunk arra, amit Jézus, a Világmindenség Királya mondott nekünk, mikor a földön járt: „Harcokról és háborús hírekről fogtok majd hallani.

Vigyázzatok majd, meg ne rémüljetek. (…) nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. (…) Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért. Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvé- gig, az üdvözül” (Mt 24,6-13).

Ne rémüljünk meg tehát, hanem tartsunk ki mindvégig. Hogy közben mi lesz, nem tudhatjuk. De Jézusnak mindig igaza van és sosem hagy cserben minket, ha bízunk benne. Kapaszkodjunk hát Őbelé, jobban, mint eddig bármikor, és kérjük az Ő segítségét és erejét, hogy bátran és mindvégig kitartsunk hitünkben, a jó reményében és a szeretetben, akármi is következik.

Pápai Zsuzsanna