A beregszászi Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom búcsúünnepét szeptember 18-án tartották, melyen az ünnepi szentmisét Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. Mintegy 600 hívő gyűlt össze Visktől Ungvárig a beregszászi templomban. A Kárpátalja különböző településeiről buszokkal érkező zarándokok búcsús menetben vonultak be a templomba. A rendezvényen jelen volt Marossy József vásárosnaményi plébános és Fülöp Gábor Zsuzsa konzul a Beregszászi Konzulátus képviseletében.
Bábel Balázs érsek atya kiemelte prédikációjában, hogy a Szent Keresztre nem mint Krisztus kínzóeszközére emlékezünk és tiszteljük, hanem az értünk, emberekért vállalt szenvedés és áldozat jeleként. Miután Krisztus feltámadt, a kínzóeszköz megnemesedett, győzelmi jellé vált. Beszédében ennek kapcsán említette az emberiség nagy megválaszolatlan kérdését, hogy miért is van szenvedés. Jézus sem örömmel fogadta a szenvedést, nem ezért jött a földre, hanem hogy tanúságot tegyen Isten végtelen szeretetéről. A halált és a keresztet eszközként vállalta ehhez. A kereszten elhangzott mondata – „Én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engem?” – pedig lelkiállapotát fejezte ki, ezzel nemcsak az ember testi, hanem lelki szenvedését is magára vette. Így tökéletesen azonosult az emberekkel.
A földi életben az erőfeszítés nélküli eredmények nem szoktak gyümölcsöt hozni – folytatta gondolatmenetét az érsek. Azért van értelme a szenvedésnek, mert Jézus Krisztus is vállalta értünk, mint ahogy a búzaszemnek is el kell halnia, hogy termést hozzon. A szenvedés így a keresztény ember számára nem csak negatívumot, szomorúságot jelent, hiszen a halál után jött a feltámadás. Ellenpéldaként a mai nyugati életszemléletet hozta fel, ami mindenhol a jólét és a kényelem fontosságát hirdeti, keresztény ünnepeink pedig kezdenek nyaralási alkalommá válni. Ezek az emberek csak a szenvedésről elfeledkező világra vágynak. Mi, keresztények sem keressük a szenvedést, de ha megkapjuk keresztünket, akkor el kell fogadnunk és hordoznunk kell azt. Mindannyiunknak megvan a keresztünk, kinek kisebb, kinek nagyobb. Sokszor mások keresztjét érezzük könnyebbnek, de mégis a magunkét kell hordoznunk, hiszen így juthatunk el az örök életbe.
Az érsek atya kiemelte a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének üzenetét, mely napon Krisztus haláláról és szenvedéséről elmélkedünk, mégsem válik tragédiává az ünnep, hiszen Krisztus keresztje győzelmi jelvénnyé lesz. A jelenlévőket – akik bizonyára elhozták ide a maguk és szeretteik szenvedését – arra buzdította, hogy búcsúfiaként keresztjeik enyhülését és megerősödést vigyenek magukkal haza, a feltámadás és az Isten szeretete reményében. Búcsúzóul pedig azt kívánta, hogy „adja Isten, hogy amikor ünnepeljük Krisztus keresztjét, ünnepeljük Krisztus szeretetét is.”
A szentmisét beregi szőttessel borított oltáron mutatta be az érsek atya. Molnár János esperesplébános házigazda úgy mutatta be a miséző oltárra helyezett textíliát, mint amelybe bele van szőve a kárpátaljai és azon belül a beregi nép szenvedése, rögös útja, ami mutatja, hogy ki kell tartanunk a jelenben, táplálkoznunk kell a múltunkból és építeni kell a jövőnket. Az ünnepi szentmise végén Krisztus keresztjének egy darabját tartalmazó ereklye jelenlétében tartottak körmenetet a templom körül, majd kereszthódolattal zárult a szertartás.
A házigazdák a Sodró Együttes műsorával kedveskedtek az egybegyűlteknek, majd szerény agapén vendégelték meg a híveket.
Jakab Annamária