A papok évében – a hívekhez

Június 19-én, Jézus Szentséges Szívének ünnepén nyitotta meg Szentatyánk a Vatikánban a papok évét, melynek mottója: „Krisztus hűsége, a pap hűsége”. Egyházmegyénkben június 27-én, Ungváron a diakónusszentelés szentmiséjében kezdtük el ezt az évet.

Szentatyánk különösen is felhívta figyelmünket az ima fontosságára, mely keresztény küldetésünk alapja. Az ima előbbrevaló a tettnél – tetteink hatékonysága is imádságunktól függ. Példánk erre Teréz anya: amikor nővérei arra kérték, hogy a sok rászoruló miatt csökkentse az imára szánt időt, ő azt felelte: ha több lett a munkánk, akkor még többet kell imádkoznunk!

Gondoljunk erre, amikor belevetjük magunkat valami szép és jó cselekedetbe. Ha emiatt elhanyagoljuk az imát, előbb-utóbb elvesztjük tettünk igazi értelmét. Az Istennel való kapcsolatunkat nem helyettesíthetjük az Ő szolgálatával, mert akkor észre se vesszük, és egy idő után magunkat kezdjük szolgálni.

Az, hogy az Istennel való személyes, bensőséges kapcsolatra törekedjünk, mindannyiunknak feladata: a papok és a világban élő hívek egyaránt erre kell, hogy törekedjenek, mert enélkül nem élhetünk keresztény életet, mint ahogy levegő nélkül sem élhetünk fizikai életet.

A papok éve a Szentatya szándéka szerint bátorítást, ugyanakkor feladatot is jelent nekünk, papoknak. Törekednünk kell arra, hogy felélesszük magunkban az Isten iránti első szeretetet, növekedjen Isten iránti bizalmunk, és egyre érettebben ismételjük meg szentelésünkkor tett ígéretünket, melyben feltétel nélkül és teljesen az Istennek adtuk magunkat.

Újra és újra meg kell találnunk és meg kell erősítenünk azokat a szálakat, melyek Hozzá, papi életünk forrásához és értelméhez kapcsolnak minket, hogy így hűségünk is erősödjön Iránta.

A papi hivatás egyedüli mértéke a radikalitás. Ez a teljes önátadás csak az újra és újra meghozott imádságos döntésekkel jöhet létre. A papi nőtlenség ajándékát is a teljes Krisztushoz való hasonulás távlatában lehet elfogadni és megélni. Isten, aki elsőként szeretett minket, a teljes odaadásra tanít. Ő ezt megtette az Eucharisztiában, melyben Jézus nem „valamit” ad, hanem önmagát: saját testét és vérét. Így teljesen nekünk ajándékozza önmagát és kinyilatkoztatja irántunk való végtelen szeretetét.

Ugyanígy a híveknek is keresniük kell annak módját, hogyan segítsék a papok munkáját. A papok az Isten szólítására az Iránta és az emberek iránti szeretetből mindent elhagytak, hogy az Isten felé segítsék a rájuk bízott híveket, utat mutassanak az üdvösség felé, ami az egyedül fontos dolog ezen a világon. Hiszen nem mindegy, az örök szenvedés vagy az örök boldogság vár ránk halálunk után. Hallgassátok tehát jó szívvel és bizalommal papjaitokat, akik a minket szerető Isten felé akarnak vezetni titeket, aki már itt a földön boldognak akar látni minket. Álljatok mellettük, segítsétek őket mindabban, amiben csak tudjátok. Így kölcsönös szeretetben, egymás segítésében alakul ki az a közösség, az az egység, mely Jézusnak kezdettől fogva nagy vágya volt.

A kölcsönös segítség az egymásért való imádságban is megnyilvánul. Claudio Hummes bíboros, a Klérus Kongregáció prefektusa sürgős feladatnak tartja egy imamozgalom elindítását a papi hivatásokért és a már felszentelt papokért, amelynek középpontjában a szüntelen szentségimádás áll. Ezért arra kérünk benneteket, hogy ebben az évben különösképpen kísérjétek imáitokkal papi szolgálatunkat, hogy szívből és hitelesen hirdessük nektek Krisztus örömhírét, tegyük érzékelhetővé az Ő szeretetét, és adjunk segítséget nektek az üdvösség felé vezető úton. Ezt a kérést elmondtam a papok évét megnyitó szentmisén, s most újra erre kérlek benneteket. Ezért nagyon szeretném, ha – Hummes bíboros felhívása nyomán – lelki anyaságot vállalnátok egy-két papért legalább egy éven keresztül. Azt is megtehetitek, hogy ugyanezt minden hónapban más-más papért vállaljátok. Szükségünk van imáitokra, mint ahogy mi is imádkozunk értetek.

A szép családi élet is nagy segítség a papok számára: a hiteles keresztény életet élő családok gyermekeit sokkal könnyebb a papnak az Isten felé vezető úton kísérni, hiszen ugyanazt hallják otthon is, a templomban is. Egymást segítő munkatársak ilyenkor a szülők és a papok. A harmonikus, baráti családoknál a pap is felüdülést talál. Nekem is volt többször ilyen élményem – többek között házas hétvége lelkigyakorlaton részt vett párok családjainál. A hívő családokban felnövő fiatal nagyobb eséllyel hallja meg Isten szavát, hogyha papjai közé hívja.

Segítsük tehát egymást imádsággal és a szeretet cselekedeteivel, adjuk oda magunkat teljesen Istennek életállapotunknak megfelelően, és így a világ felé is tanúskodni tudunk arról, hogy az Evangélium él és működik.

Majnek Antal püspök