Ádvent

A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése, Úrjövet. A Karácsonyra való előkészület ideje, kezdete az András-naphoz (november 30.) legközelebb eső vasárnap. Bod Péter református lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén: „Így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamen-tomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján.”

Milyen Úrjövetről emlékezünk meg Adventben?

Történelmi Úrjövet. Az Ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére „az idők teljességében”. A bűnbeesett emberiség évezredekig várta a Szabadítót, aki majd kibékíti egymással az Istent és az embert. Az Egyház most azonosul a „sötétségben és a halál árnyékában” ülő, leláncolt igazak vágyakozásával. Elismerjük, hogy mi is rá vagyunk szorulva a megváltásra, és reménykedve emeljük föl fejünket, hallván a prófétai szót: „Íme, jön az Úr a népek megváltására!”

Kegyelmi Úrjövet. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a Karácsonyban. Krisztus Karácsonykor valamilyen értelemben évről évre újraalkotja születésének tényét, hogy annak gyümölcsét velünk közölje és istengyermekségünket megújítsa. Ugyanazt hozza el tehát minden egyes hívének, amit az első Karácsonykor – elvben – az egész emberiségnek elhozott. Azért elevenítjük föl Adventben az Ószövetség könyörgő vágyakozását, hogy mi is átéljük lelki sötétségünket, rászorultságunkat a kegyelemre, tehát „fölemeljük lelkünket az Úrhoz”.

Eszkatologikus Úrjövet. Az Egyház virrasztó várakozása Krisztus második (diadalmas) eljövetelére az Utolsó Napon.

„Reménykedve várjuk… Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét.”

Krisztus már eljött, mégis várjuk őt. Várakozásunk már beteljesedett Krisztus születésével, mégis állandó várakozásban élünk.

Ezért úgy kell szemlélnünk és átélnünk földi életünket és az Egyház földi életét, mint egy hatalmas Adventet, melyben a sötétség és zűrzavar, a szívet széttépő erők vesznek ugyan körül, de ebből a „fogságból” kivisz minket Szabadítónk.

Az Egyház évről évre megerősíti híveit és önmagát e nagy Ádvent szellemében, az utolsó Úrjövet várásában.

Tekintsünk Advent lelki mestereire:

1. Izajás prófétára, a vágyakozás tanítójára: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről!” ( Iz 45,8),

2. Keresztelő Szent Jánosra, a felkészülés tanítójára: „Készítsétek az Úr útját!” (Mt 3,3),

3. és a Boldogságos Szűz Máriára, az önátadó, alázatos várakozás tanítójára: „Legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1,38)

Modern, rohanó életünkben a szívünk, lelkünk mélyén mi is várakozunk valamire, valakire. Ez a négy hét a „szent várakozás” időszaka. Várjuk a Messiást, mert tudjuk: „eljő és nem késik”.

Lengyel Donát OFM