Szent Pál apostol 2. rész

Szent Pál a tizenharmadik apostol. Munkássága, tanítása és három nagy missziós útja során világvallássá tette a kereszténységet. Életéről megrendítő tájékoztatást adnak levelei és az Apostolok Cselekedetei.

Az ember az üdvösségét csak Istenben találja meg, akinek tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. Krisztusnak ez a kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalta, hogy Isten, mint a zsidók és a (mózesi törvény nélküli) pogány népek Istene mutatkozik be. Meghívatásával együtt Pál fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. A rá jellemző radikalizmussal járta hát ezt az utat. „…felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban”- írja.

Tarzoszból, ahol közben folytatta elhalt apja mesterségét, Barnabás elhozta a hétszázezer lakosú szíriai Antiochiába. A Birodalom Róma és Alexandria után harmadik legnagyobb városában ekkor már megalakult egy Törvény nélküli po-gány-keresztény egyházközség, s Antiochiának Pál lett a szenzációja. Az ő működésével rohamosan nőtt a hívők száma. A hatóságok már régebben észrevették őket, s „khrisztianoi” néven ismerte őket a mindent szemmel tartó rendőrség. Ne szégyelljük, sőt, legyünk büszkék arra, hogy „keresztény” nevünk a pogány tömeg közt keletkezett gúnynévből alakult. A keresztények elfogadták és fölvették gúnynevüket.

Miután több éven át működött Szíriában és hazájában, Kilikiában, Pál apostol részt vett az ún. apostoli zsinaton Jeruzsálemben. Itt különbséget tettek Pál apostol a pogányok közt végzett, törvény nélküli missziója, és Péter apostol a zsidók körében, a zsidó gyakorlatot megtartó missziója között, viszont szilárdan kitartottak az evangélium és az Egyház egysége mellett.

A vegyesen zsidó-, illetve pogány-keresztény egyházközségek eltérő gyakorlata azonban veszélyeztette az egységet. Pál maga beszéli el a Péterrel és Barnabással Antiochiában támadt összeütközését (Gal 2,11). Talán e tapasztalatok szolgáltak alkalmul arra, hogy Pál ezentúl a kimondottan pogány vidékeken munkálkodjék.

Most kezdődött az ő igazi missziója. Nagyvonalúan megtervezett útvonalán végigjárta Kisázsiát, Makedóniát és Acháját. Ekkor keletkeztek a galáciai, a filippibeli, a tesszalonikai és a korintusi egyházak (kb. 48 és 52 között). Korintusból írta Pál legjelentősebb levelét a római egyházközséghez, amely teológiai végrendelete lett. Korintust nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen. Mint minden nép apostola, a római birodalom egész területét a maga missziós területének tartotta, minden népet el akart érni. Pál fölemésztette magát „az ige terjesztésében”. A gyenge és beteges ember mintegy hatezer, fáradságosan megjárt kilométer után végigtekint az Úr keresztútjának követésében eltelt életén, és így könnyít szíve terhén: „Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk… Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam életveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam a folyóvizeken, veszélyben a pogányok között; veszélyben városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt.”

Jeruzsálembe visszatérve alamizsnát hozott a szűkölködő keresztények számára. Letartóztatták és börtönbe vetették. Amikor Pál kijelentette, hogy római polgár, Rómába került, ahol bizonyos szabadságot élvezett, börtönében csak rövid időt töltött. 66-ban, Néró idejében, Rómában újra börtönbe vetették, s a következő évben – a hagyomány szerint – az ostiai út harmadik mérföldköve mellett lefejezték. Egy régi legenda szól arról, hogy azon a helyen, ahol szent feje a földre hullt, három forrás fakadt. Mély értelmű jelképe ez annak az élet-folyamnak, amely Pálon át a világba áradt. Rómában, a sírja fölé épített Szent Pál katedrálisban nyugszik.

Ő a laikus apostoli munka védőszentje, továbbá Málta és Görögország patrónusa. Művészi ábrázolásain beesett arcú, idősebb férfiként ábrázolják, kezében könyvvel vagy karddal. Egyháztörténeti jelentőségét jelzi, hogy ünnepét egy napon ülik Szent Péter apostollal.

Összeállította: Riskó Mariann