I. Ung-vidéki ifjúsági találkozó

740

Mikor a csillagot megláták, örvendeni kezdtek (Mt 2,10)

Ezzel a jelmondattal hívták a szervezők a fiatalokat az I. Ung-vidéki Ifjúsági Találkozóra, melyet december 15-én rendeztek meg Szürtében. A találkozónak otthont adó helyi középiskolában mintegy száz résztvevő gyűlt össze az Ungvári járás különböző pontjairól.

A megjelenteket Mikulyák László atya köszöntötte, s fejezte ki reményét, hogy a hagyományteremtő szándékkal első alkalommal megrendezett találkozóról mindenki lélekben gazdagodva, a neki szóló üzenettel tér majd haza. A rendezvény előadója a Debrecenből érkezett Ferenczi Richárd atya volt, aki a várakozásról, majd a találkozásról beszélt a fiataloknak. Az előadásokat követően a résztvevők kiscsoportokban beszélgettek arról, mit jelent számukra az adventi várakozás és a karácsonyi találkozás a megszületendő Megváltóval.

A nap másik felében fakultatív programok közül választhattak a fiatalok: gyónási lehetőség, szentség-imádás, beszélgetés a vendég atyával, gyurmameditáció, bibliodráma, képeslapkészítés, valamint közösségi játékok, táncház várta az érdeklődőket.

A találkozót szentmise zárta a templomban. Richárd atya szentbeszédének központjában az imádság állt, ami várakozás és találkozás is egyben. Mint mondta, szíven kell, hogy találjon minket az, hogy Jézus Krisztus értünk adta életét, ezért hálát adunk neki. Köszönjük, hogy a Mindenható velünk van, közöttünk van, s hogy együtt lehetünk ezen a találkozón, ahonnan lelki kincseket vihetünk magunkkal további keresztény életünkbe.

A sikeresen lezajlott rendezvényről lelki ajándékokban gazdagon térhettek haza a jelenlevők.

Dorgay Angelika

Előző cikkTanítás a karácsonyról
Következő cikkAjándékul néhány budapesti karácsonyfa alá