Körülbelül egy éve kaptuk a hírt, hogy egy holland szervezet érdeklődik a ráti projekt iránt. Ha most leírom a szervezet nevét, bizonyára sokan felkapják a fejüket: „én ismerem őket!!!” Ugyanis évek óta törzsvendégei Kárpátaljának. Mi nem ismertük őket. A WORLD SERVANTS-ról (a Világ Szolgái) beszélek, és hogy mennyire hitelesen tükrözi nevüket a tevékenységük, arról egy évvel a jelentkezésük után meg is győződhettünk. Mindez nemrég, május első hetében történt.
Nagy készülődés, felfokozott hangulat és munkatempó, ez jellemezte a holland barátaink érkezése előtti hetet. 45-en érkeztek, szállást, teljes ellátást kellett biztosítani (amit különben ők fizettek), ami nem könnyű feladat. Persze nagy segítség volt, hogy a ráti „Gondviselés Háza” egészségügyi gyermekotthon első lakóháza (ami tizenöt gyerekre és nevelőszülőkre van tervezve) már többé-kevésbé elkészült. Ezt a házat rendeztük be érkező vendégeinknek, és szó ami szó, kényelmesen elfértek. Ezek az emberek azért áldozták fel szabadidejüket és pénzük egy részét, hogy 2000 kilométert utazzanak, és felépítsék a ráti gyermekotthon következő lakóépületét. Azt hiszem, ez önmagáért beszél!
Az egy hét nagyon kellemesen, vidáman és persze kemény munkával telt. Mindezt bizonyítja, hogy probléma nélkül sikerült felépíteni az épület első szintjét. S hogy jókedvben teltek a napok, arra sok-sok jel utal. Többek között az egy hét visszhangja, a sok játék és kacagás, amit fényképek és emlékek örökítenek meg. Több alkalommal is láttam, hogy a munka végeztével és a jól megérdemelt vacsora után a hollandok csapata kihívta a kárpátaljai munkások csapatát, és röplabdáztak egy általuk profin megépített pályán. Mi ebben az érdekes? Igazából csak annyi, hogy a „hazai” csapatot a munkanap után várja a családja, otthona, gazdasága. Ezek az emberek mégis szívesen maradtak játszani, barátkozni a vendégekkel, akár még úgy is, hogy hozták erősítésnek a családtagokat is. (Ennek eredménye, hogy majdnem mindig a „hazai” csapat nyert). Ezért volt érdekes élmény.
Azt hiszem, az anyagi és fizikai segítségen kívül meg kell köszönni a szellemi és lelki segítséget is. Szellemit azért, mert egy héten keresztül aktívan foglakoztak a környélbeli gyerekekkel, értékes és vidám programokkal gazdagítva őket. Lelkit pedig azért, mert példaként állnak most már előttünk ők, az önzetlen szeretetés az Isten által megszentelt munka és segítségnyújtás példái: a világ szolgái!
– bajnok –
Ha valaki ezek után kedvet kapott, hogy a Világ Szolgáinak mintájára szabadidejével és munkájával, netán pénzével segítse az épülő ráti gyermekotthont, ahol értelmi fogyatékos gyermekeket helyeznek majd el, a következő helyen érdeklődhet:
Tel: 8-2-272-5893,
e-mail: rathome@mail.uzhgorod.ua
A kertrendezésben és nem szakjellegű munkával az építkezésen is lehet segíteni. Csoportok jelentkezését várjuk! Isten fizessen meg minden segítséget!