Adventi koszorúkötés Rahón

684

Advent 1. vasárnapjának előestéjén közel százan gyűltek össze gyermekek, fiatalok, felnőttek és aggok, hogy közösen készítsék el családjaik számára az adventi koszorút. A közös koszorúkészítés László atya imádságával és buzdításával kezdődött, melyben az atya felhívta mindnyájunk figyelmét arra, hogy ez az adventi jelkép, és a rajta hetenként meggyúló gyertya fénye jelzi számunkra, hogy üdvözítő Urunk születésének az ünnepe egyre közelebb van hozzánk.

Ezután eligazítást kaptunk ahhoz, hogyan kell elkészíteni egy adventi koszorút. Az előkészítő asztalról hamarosan előkerültek a koszorúalapok, a fenyőágak, szárított virágok, szalagok és egyéb díszítőeszközök. A hangulat nagyon barátságos és családias volt. Senki sem vett magának több kelléket, mint amennyire szüksége lett volna, és ha valaki észrevette, hogy társa lemaradt a díszítések „osztásáról”, akkor adott a magáéból.

Alig másfél óra múlva előkerültek a gyertyák is, amelyek igazi ékei lettek a koszorúknak. A közös munka után jólesett egy kis meleg tea elfogyasztása, és egymás koszorúinak megcsodálása.

Miután mindenki elkészült, közösen vettünk részt az első gyertya meggyújtásának kis szertartásán, majd László atya megáldotta a koszorúkat és gyertyákat, valamint azt a jászlat, amely advent első napján templomunkban az oltár elé kerül. Ebbe a jászolba helyezzük majd karácsony éjszakáján a kis Jézus szobrát, a szénát pedig közösen gyűjtjük bele adventi jócselekedeteink alapján.

A szertartás után a közel hetven koszorú „elvándorolt” egyházközségünk családjainak otthonaiba, és az advent folyamán majd jelzi kicsinek és nagynak, fiatalnak és aggastyánnak, hogy az Úr közel van, és hogy mindnyájan egy nagy családot alkotunk.

A rahói egyházközség

Előző cikkSzentmise a Kárpátok fölött
Következő cikkMieczysław Mokrzycki érsek beiktatása Lembergben