Adventi világító ablakok Császlócon is

1688

A járványhelyzet miatt sajnos korlátok között készültünk karácsony ünnepére, Jézus születésére. Hogy mindezen változtassunk, különleges adventi ablakokkal várták a karácsonyt a császlóci hívek.

Az elmúlt adventi időszakban Császlóc is csatlakozott a Világító Adventi Kalendárium elnevezésű kezdeményezéshez, játékhoz, amelyről először Filep Andreától hallottam, aki Kárpátalján az akció elkezdője volt. A játék ugyanis Magyarországról, Solymárról indult, s vidékünkön a csapi katolikus közösség vett részt benne először. Az ő példájukat követve további hat település – Csap mellett Tiszasalamon, Tiszaásvány, Tiszaújhely, Szalóka, Dercen és Császlóc – csatlakozott az élő adventi naptár akcióhoz.

A játék december 1-jétől 24-éig tartott. Az adventi világító kalendárium lényege, hogy a játékra jelentkezők feldíszítik saját házuk ablakát, és jól láthatóan elhelyezik azon az adott nap számát is. Így a 24 nap alatt minden szám megjelenik a település különböző pontjain. Szenteste pedig az összes ablakot újra, együttesen kivilágítják.

Az ablakokat az „ablakvadászok” keresik meg. Az ablakvadászok azok a gyerekek, felnőttek vagy családok, akik az aznap feldíszített világító ablak keresésére indulnak, és ha megtalálják, fotót készítenek róla. A kivilágított ablakokról készült képeket a Császlóci Világító Advent facebook-csoportjában tették közzé. Az adventi időszakban bárki útra kelhetett, hogy felfedezze az aktuális ablakot és gyönyörködjön benne.

A játék élményét az is fokozta, hogy a résztvevők nem tudták pontosan, melyik házszám alatt találják majd a díszes ablakot; mindezt egy kalandos út során maguknak kellett felfedezniük és lencsevégre kapniuk.

Az adventi ablak keresése jó alkalom és lehetőség volt a hittanosoknak, az ifjúságnak arra, hogy kisebb csoportokba gyűlve együtt vadásszanak, találkozzanak és kellemesen eltöltsenek egy, azaz huszonnégy délutánt. Jó volt tapasztalni, hogy az ablakvadászatra családok is együtt keltek útra. A szülők szeretetteljes, közös időt tölthettek együtt gyermekeikkel.

Az adventi időszak, a Messiás-várás ezzel az egyszerű kis játékkal segített abban, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Jézust, az Élet Urát.

Az adventi kezdeményezést szeretettel fogadták az itt élők, s néhányan véleményüket és élményeiket is megosztották:

„Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a sorsoláskor az 1-es számot én kaptam. Szüleimmel és a húgommal nagy izgalommal díszítettük ki az ablakunkat. Másnap útnak indultam a barátaimmal adventi ablakot vadászni. Kicsit hosszas volt, mivelhogy sikerült titokban tartanom az ablakom számát. Egészében véve nagyon tetszett az adventi világító kalendárium, 24 nap alatt rengeteg élménnyel gazdagodtam, és ezáltal közelebb kerültünk egymáshoz a hittanos barátaimmal. A családommal is lelkileg jobban rá tudtunk hangolódni a közelgő karácsonyi ünnepre.”

Roják István, hittanos

„Advent első napjától az összes diák érezte, hogy ez egy csodás időszak lesz. Minden egyes nap elteltével összetartóbb lett a mi kis közösségünk. Az együtt töltött esték a nap legjobb részévé váltak. Az ablakokat még advent utolsó napján is ugyanolyan elszánt lendülettel kerestük, mint az elsőn, hisz mindegyik különleges volt és szeretetet sugárzott fényével.”

Lukán Krisztina, hittanos

„Nekem nagyon tetszett, hogy együtt voltunk és úgy mentünk keresni az ablakokat, mivel így még jobban meg tudtuk ismerni egymást, sokat nevettünk, és ez még jobbá tette ezt a játékot. Nagyon jó volt, hogy arra a kis időre ki tudtunk szakadni az egyszerű hétköznapokból. Nagyon szeretem ezt a kis programot, mivel ezáltal meghittebb lett az adventi időszak.”

Mitrovics Szabina, hittanos

„A világító adventi kalendárium számomra nagyon érdekes és kreatív dolog volt. Nagyon jó élmény volt, amikor mindenki együtt elment az aznapi ablakot megkeresni. Már alig vártam, hogy az én ablakomra kerüljön a sor, mivel egy csomó ötletet gyűjtöttem össze, és ez boldogsággal töltött el. Nagyon szép emlék marad a számomra.”

Csipő Evelin, hittanos

„Nagyon megörültünk, amikor hitoktatónk, Mihalovicsné Tóth Krisztina értesített bennünket, hogy a Császlóci Római Katolikus Egyházközség is részt vesz a világító adventi kalendáriumban, hiszen az egész család együtt készíthette el az ablakot díszítő dekorációkat. Jó érzés volt látni, hogy a «vadászok» nap mint nap lelkes kereséssel indultak neki és bukkantak rá a kidíszített ablakokra. A világító adventi kalendárium által betekintést nyerhettünk más települések szokásaiba, illetve ötleteket is meríthettünk belőlük. Szenteste mindenkinél meghitten tündököltek az ablakon a fények. Reméljük, hogy hagyományt teremtünk belőle!

Kiss Daniella

„Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a kezdeményezést. Első pillanattól kezdve érdekesnek találtam, és nagyon szívesen jelentkeztünk is a családommal együtt erre a játékra. Hisz ezt olyan jellegű kezdeményezésnek vélem, ami összekovácsolja a közösségeket. Legyen szó akár nagy vagy kisebb közösségekről, ahogy a miénk is. Örömmel láttam, hogy nemcsak a fiatalok, hanem ugyanúgy az idősebb generáció is szívesen csatlakozott a játékhoz. Ahogy mindenki más is a résztvevők közül, így mi is nagy odaadással készítettük el közösen a családommal a mi saját kis élő adventi ablakunkat… Maga az advent is a várakozást jelenti, de mire sorra kerültünk, hogy kivilágíthassuk az ablakot, már az is plusz izgalommal és várakozással járt. A legjobb része a játéknak a nyomozás volt. Együtt mentünk a családdal és közösen kerestük, kié a következő ablak. Nemcsak a gyerekek élvezték nagyon, hanem mi is legalább ugyanakkora lelkesedéssel, szívesen vettünk részt benne. Nagyon remélem, hogy évről évre egyre több ablakot világítanak majd ki.”

Vetrócki Eszter, édesanya

A cikket írta: Mihalovicsné Tóth Krisztina hitoktató

Előző cikkA megszentelt élet ünnepe Schönbornban
Következő cikkMit jelent nekem a kárpátaljai cigánymisszió, avagy mi hiányzott annyira az idén?