Amikor a gyereked a halállal találkozik

Egy hozzátartozó, egy közeli barát, ismerős halála megrázó élmény. Ha teljesen váratlanul távozik el az életből, akkor még inkább. Különösen, ha egy gyerek vagy kamasz veszíti el az életét. Bénultak vagyunk, küzdünk a saját fájdalmunkkal, és nagyon nehéz ilyenkor arra figyelni, hogyan tudjuk a gyerekeinket támogatni a gyászban.

A gyász folyamata

A halálhírt meghallva, tulajdonképpen el se tudjuk hinni – először sokkos állapotba kerülünk. Hitetlenkedés, kábultság, dermedtség vesz erőt rajtunk. Akár közömbösnek is tűnhetünk, mit akit nem is érint a dolog komolyabban. Ez az állapot néhány perctől akár néhány napig is tarthat.

Az intéznivalók, a mindennapi rutin segíthet kontrollálni a feszítő érzéseket, amik a mélyben formálódnak. Ugyanakkor nagyon nehéz a veszteség fájdalmával megfelelni a mindennapok követelményeinek. Ez az érzelmileg visszafogottabb szakasz általában a temetésig tart.

Amikor aztán tudatosul a valóság, hogy tényleg nélküle kell tovább élni… rengeteg kavargó érzés önthet el minket. Akár egyszerre több is, vagy egymást váltogatva. Fájdalom, szorongás, düh, harag, tehetetlenség, üresség, bűntudat. Először intenzív, mélyebb érzések szoktak feltörni. Néha testi tünetek is megjelenhetnek. A gyásznak talán ez a legnehezebb időszaka.

Idővel a szomorúság, a hiány megélése lesz jellemzőbb, és az érzelmek intenzitása csendesedik. A fájdalom mellett aztán egyre inkább előtérbe kerül az emlékezés, a szép pillanatok, közös emlékek felidézése.

Ha a gyászoló meg tudja élni ezeket a benne kavargó, feszülő, változó érzéseket, akkor a feldolgozás, a gyász természetes folyamata a maga egészséges módján végigmegy. Végül megszületik az elfogadás, amikor már a veszteség tudatával együtt folytatni tudja az életét, tud a jövő felé tekinteni és örömteli pillanatokat megélni.

A gyerekek másképp gyászolnak, mint a felnőttek

Mindannyian mások vagyunk, másmilyen a gyászunk is. A gyerekekre ez különösen igaz, nagyon eltérő tud lenni, ahogyan megélik ezt a folyamatot. Mindez függ az életkoruktól, fejlettségi szintjüktől és a személyiségüktől is. Lehet, hogy éppen ezért értetlenül figyeljük a gyerekünk viselkedését, és tanácstalanok vagyunk, hogyan segítsük.

Óvodások

A kisebb, óvodás gyerekek nem is igen tudják még felfogni, mit is jelent ez, hogy soha többet nem fogják viszontlátni azt, aki meghalt. Néha akár úgy tűnhet. mintha nem is foglalkoznának vele – vagy éppen sírnak egy sort, aztán vidáman játszanak tovább. Ez teljesen normális. De az is lehet, hogy dühösek lesznek rá, amiért nincs itt. Vagy másokra, amiért olyan szomorúak.

Ne legyünk meglepődve, ha az óvodásunk sok konkrét kérdést tesz fel. Mivel még nagyon konkrétan gondolkozik, ne mondjuk azt magyarázatként, hogy „elment”, „elutazott” az elhunyt – akkor azt fogja gondolni, hogy visszajön. Számíthatunk arra, hogy rosszat fog álmodni vagy újra bepisil. Játékkal, beszélgetéssel, rajzolással, gyurmázással, történetmeséléssel segíthetjük a feldolgozásban.

Általános iskolások

Egy iskolás már jobban érti a halál véglegességét és egyetemlegességét. Mivel már érti, hogy a halál vele is megtörténhet, sok szorongást élhet meg. Lehet, hogy elkezd félni a különböző betegségektől, sérülésektől, balesetektől.

A szorongás, a szomorúság hatással lehet a mindennapjaira is. Lehet, hogy romlanak az iskolai eredményei, vagy visszahúzódóbb lesz, beszűkülnek a társas kapcsolatai. Bátorítsuk, hogy fejezze ki az érzéseit, akármi is feszül benne. Ugyanakkor hagyjunk neki időt arra is, hogy magában legyen.

Kamaszok

Egy kamasz másképp él meg egy ilyen helyzetet. Amúgy is két világ: a gyerek és a felnőttlét között egyensúlyozva, nagy érzelmi magasságokat és mélységeket jár be. Miközben azt gondolhatjuk, hogy már nagyobb, érettebb – mégis nagyon megijeszthetik a történtek. Akkor is, ha esetleg az osztálytársa, aki meghalt, nem is állt nagyon közel hozzá.

A kamaszok ugyanis legyőzhetetlennek, sebezhetetlennek hiszik magukat – ez ennek az életszakasznak a jellemzője. Ha egy korukbeli veszíti életét, és szembesülnek azzal, hogy ők is halandók, ez mélyen megrázhatja őket. Különösen, ha váratlan tragédia történt, amire senki sem számított.

A legfontosabb, hogy legyünk mellettük a nehéz érzéseikben. Hallgassuk meg őket értő szívvel, amikor beszélni tudnak arról, amit megélnek. És viseljük el a hallgatásukat, amikor nem akarják, nem tudják szavakba önteni, ami bennük kavarog.

Amit ne mondjál

A halál a tabutémák közé tartozik, ritkán beszélünk róla nyíltan. Éppen ezért, amikor váratlan haláleset történik, nem biztos, hogy tudjuk, hogyan és mit érdemes mondani ilyenkor a gyerekeinknek. A legnagyobb jószándékkal és együttérzéssel is lehet úgy fogalmazni, ami inkább nehezíti, mint segíti a gyászfolyamatot.

„Tudom, mit érezhetsz”. Nem, nem tudjuk. Mindenki másképp él meg egy ilyen határhelyzetet, mindenki gyásza más. Inkább kérdezzük meg: „Én is elvesztettem már valakit, de azt nem tudom, te mit élsz át. Beszélnél róla, milyen neked ez az egész?”

„Nagyon elkeseredett lehetsz.” Ilyenkor nem segít, ha kívülről megmondják, mit érez valaki. Vagy mit kéne éreznie. Rengeteg különböző érzés kavaroghat valakiben egyidejűleg. Érdemesebb megkérdezni: „Ilyenkor nagyon sokféle érzés lehet valakiben – te hogy éled ezt meg?”

„Tudom, ez nehéz. De fontos, hogy a jó dolgokra is gondoljunk.” Az ilyen optimista megszólalás jó eséllyel lefojtja a gyász őszinte kifejeződését. Fontos, hogy aki gyászol, megélhesse és kifejezhesse az érzéseit, emlékeit, vágyait. Ebben segítheti, ha azt kérdezzük: „Milyen emlékeid vannak róla?”

„Erősnek kell lenned. Meglátod, hamar túl leszel rajta.” Gyászoló gyerekeknek sajnos sokszor nem engedik meg, hogy kifejezzék, ami bennük van. Így a gyász visszafojtódik, és a gyerekek nem tanulják meg, hogyan lehet ilyen nehéz érzésekkel megküzdeni. Segíthetjük őket ebben: „Mi minden kavarog benned? Mi most a legnehezebb?”

Hogyan segítsük a gyerekeinket?

A halál témájától különösen a gyerekeinket igyekszünk megóvni. Éppen ezért, ha mégis szembekerülnek vele, sokszor felkészületlenek egy ilyen helyzet elviselésére. Éppen ezért fontos, hogy kérdezzük őket az érzéseikről, gondolataikról, és forduljunk minél nagyobb megértéssel, elfogadással feléjük.

Amilyen hamar lehet, térjünk vissza a mindennapi rutinhoz. Bármilyen korúak is a gyerekeink, könnyebb lesz nekik, ha tudják, mire számíthatnak. Az élet megszokott menetének rendje, a normalitás biztonságot ad nekik. Azt is megélik benne, hogy a szüleik kézben tartják a helyzetet, és számíthatnak rájuk.

Ha lehetséges a temetésen való részvétel, ez megkönnyítheti elfogadni, megérteni a felfoghatatlant. A végső búcsú sokat segíthet a halál tényének realizálásában. Segít azáltal is, hogy megéljük a rokonokkal, barátokkal való összetartozást, hogy ezt a veszteséget közösen hordozzuk.

Ugyanakkor egy gyerek zavarban is lehet a temetésen – erre utalhatnak az oda nem illő megnyilvánulások, mint mosoly vagy zavart nevetgélés. Nem tudja, hogyan kell viselkedni, pedig szeretne megfelelni az elvárásoknak. Kell-e sírni például, és ha nem sír, akkor azt gondolják róla, hogy nem is szerette az elhunytat? Legyünk megértőek ilyenkor.

A kreatív alkotás is a gyász eszköze

Sokat segíthet a feldolgozásban, ha rajzot készít, verset ír arról, aki meghalt. Vagy levelet ír neki, amelyben elbúcsúzhat tőle, kifejezheti az érzéseit, gondolatait vele kapcsolatban, felidézheti a közös emlékeket, megköszönheti, amitől több lett általa.

Otthoni közös beszélgetésekben is fontos minderről beszélgetni. Milyen közös élményeket, eseményeket éltek meg együtt? Mit szeretett benne a legjobban? Mi volt nehéz vele? Mik voltak a legjobb tulajdonságai? Mit tanult tőle?

A közös alkotás, közös emlékállítás is sokat segíthet a gyász folyamatában. Könyvnek beköttetni a megírt, megrajzolt emlékeket. Megtervezni, megfesteni olyan pólót, ami az elhunytra emlékeztet. Együtt csinálni egy posztert, montázst, ami róla szól, és kitenni a falra. Fát ültetni az emlékére. Pénzt gyűjteni, és felállítani belőle egy padot.

Előfordulhat néha, hogy mindez kevésnek bizonyul, és a gyermeked elakad a gyászfolyamatban. Ha fél év után is úgy látod, hogy nem találta meg a helyét újra az életben, hogy még mindig testi-lelki nehézségei vannak, érdemes szakember segítségét kérni.

Törődj magaddal is

Lehet, hogy az első reakciód az, hogyan védd meg és vigasztald meg a gyerekedet a halállal való találkozás kapcsán… de ez nem könnyű, amikor te is érintett vagy, és te magad is a kavargó, nehéz érzéseiddel küzdesz. Ahhoz, hogy támogatni tudd a gyászoló gyerekedet, magaddal is törődnöd kell.

Az, hogy a gyereked hogyan fogja tudni feldolgozni a halálesetet, sokban múlik azon, te hogyan viseled a helyzetet. Ez nem azt jelenti, hogy rejtsd el az érzéseidet. Ha megmutatod a szomorúságodat, ez a gyerekednek azt üzeni, hogy neki is szabad szomorúnak lennie.

De hogy meg tudj birkózni a benned kavargó érzésekkel, neked is szükséged van támogatásra. Családtagoktól, barátoktól, vagy akár gyásztanácsadótól, pszichológustól. Ezzel a gyerekednek is pozitív mintát adhatsz: ha valami nehéz, szabad segítséget kérni. Szabad időt szánni beszélgetésekre, együttlétre, olyan tevékenységre, ami feltölt, és segít stabilnak maradni.

Bár a kultúránk azt üzeni, hogy a veszteségen hamar túl kell lenni, a valóságban a gyász egy nagyon nehéz, igénybevevő folyamat. Nem lehet megspórolni, nincs varázspálca, amivel néhány nap múlva minden ugyanúgy menne tovább, mint régen. De a megélt, végigküzdött gyász többé tesz és megerősít minket.

A feldolgozás lezárulásával nem a haláleset előtti állapotunkhoz térünk vissza, hanem egy magasabb szintre. A szenvedés átalakíthat és megerősíthet. Egyértelműbbek lesznek az értékeink, a céljaink, és új erőforrásokat, lehetőségeket fedezhetünk fel magunkban. De csak ha végigmegyünk az alagúton.

Mindezt nemcsak a szakember mondja – én is eltemettem egy gyermekemet.

Martos Júlia

Forrás: https://anya-lanya.hu/amikor-a-gyereked-a-halallal-talalkozik/