Anyák napja Tiszabökényben

910

Május hava a Szűzanyának szentelt hónap. Ebben a hónapban végezzük a Szűzanya tiszteletére a litániát, aki mindannyiunk égi édesanyja. Május első vasárnapján pedig az édesanyákat köszöntjük. A gyerekek ilyenkor lázasan készülnek kis versekkel, énekekkel, sajátkezűleg készített kis ajándékokkal .Így volt ez a tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet templomban is, ahol az ünnepi szentmisét Weinrauch Márió OFM atya mutatta be. Szentbeszédében Márió atya az örömről beszélt: „Öröm van a ti szívetekben a mai napon természetesen az anyák napja miatt is. Ugyanakkor öröm amiatt is, hogy vasárnap van, hogy az Úr napja van. Ugyanakkor öröm van, hogy felolvashatjuk az Evangéliumot, az Örömhírt, hogy örüljetek: ilyen az Isten. Örüljetek, hogy ilyen jóságos, aki hűséges ígéreteihez. Isten mindig megtartja az ígéreteit.

A szentmise végén következett a gyerekek anyák napi műsora, akik az oltár előtt felsorakozva, kezükben kis fehér rózsát szorongatva, amit a hittanórán közösen készítettek, kezdték meg szereplésüket. Nagyon szépen és ügyesen szavaltak és énekeltek a gyerekek, köszöntve ezzel az édesanyákat és a nagymamákat, akik örömkönnyekkel küzdve hallgatták végig az anyák napi műsort. Elismerés illeti a felkészítőket, akik ilyen szép műsort állítottak össze .S ahogy azon a kis igekártyán is szerepel, amit a gyerekek ajándékoztak: „A mindenható Isten pedig áldjon meg.” (1 Mózes 28,3) Áldjon és óvjon az Úr minden édesanyát, akik olyan nagy gondoskodó szeretettel szeretik gyermekeiket.

Szviscsu Marina Nagyszőlős

Előző cikkHálaadás Nagyszőlősön
Következő cikkSzemtanúk visszaemlékezései