„…becsületesebb, ha itthon maradok.

Sohasem bántam meg.”

Beszélgetés Kubovics Konrád pozsonyi ferences atyával

Vendégünk Kubovics Konrád pozsonyi ferences szerzetes. Szlovákia déli részén született egy kis faluban, teológiai karon tanult. Ferences lévén, egy – a provinciák közötti megállapodás értelmében – két évet tölthetett a szegedi ferences kolostorban, ismerkedhetett a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett rendtartomány életével, a testvérekkel. így került kapcsolatba Kárpátalja római katolikus püspökével, Majnek Antal atyával.
De ne vágjunk a dolgok elébe…
– Konrád atya, kérem, mutassa be néhány szóban az ottani egyház életét. .
– Felénk is, akárcsak itt Kárpátalján, elég nagy a magyar papok hiánya. Igaz, van néhány hely, ahol nincsenek nagyobb problémák a lelkipásztori tevékenység rendszerességével, de az esetek többségében gond a magyar nyelvű szentmise, temetés, keresztelés. Nagy szükségünk lenne fiatal hivatásokra, mind egyházmegyésekre, mind pedig szerzetesekre. Számomra elég fájó tény az, hogy ha akadnak is jelentkezők a szlovákiai magyar vidékekről, ők főképp az anyaországban kezdik pályájukat, végzik tanulmányaikat annak ellenére, hogy otthon is lenne rá lehetőség.
Annak idején, mikor még kereső voltam, 1989-90 táján az otthoni nemzetiségi viszonyok ugyancsak kiéleződtek, s így arra gondoltam, hogy én is Esztergomban kezdem tanulmányaimat. Itt igen kedvesen fogadtak, már majdnem döntöttem, amikor ellátogattam a pozsonyi ferencesekhez, akiket szintén megkedveltem, s egyre inkább azt éreztem, becsületesebb, ha itthon maradok. Sohasem bántam meg: 1991-ben lettem novícius, fogadalmat tettem, teológiai tanulmányaimat Pozsonyban és Szegeden végeztem. S idén, június 13-án, Szent Antal napján szentelt pappá Pozsonyban Majnek Antal püspök – az érsek atya és a segédpüspök, épp más fontos ügyek miatt, nem tudták egyeztetni e dátumot, így hívtuk meg Antal atyát, aki örömmel fogadta kérésünket.
– Milyen egyházmegyéhez tartozik Pozsony és környéke?
– Szlovákiában nyolc egyházmegye van, a mi területünk a pozsony-nagyszombati főegyházmegyéhez tartozik, nagyszombati székhellyel.
Érsekünk Jan Sokol, három segédpüspöke van, akik közül ketten is beszélnek magyarul: Filo Vladimír és Tóth Domonkos.
– Van-e valamilyen pontosabb számadat a magyar ajkú lakosságról?
– Szlovákiában 600 ezer magyar él, nagy részük keresztény, de a hívek megoszlásának meg a papok számának pontosabb adatait nem ismerem.
– Mennyire érződik, az áltálunk is ismert nemzetiségi ellentét az egyházban?
– A bajok 1990 táján kezdődtek, amikor a – sokak szerint mesterségesen szított – nemzetiségi ellentétek eléggé kiéleződtek. Addig Szlovákia déli részén – a vegyes területeken élő magyarok és szlovákok között – nagyobb ellenségeskedések sohasem voltak. Az együtt élő és dolgozó emberek ma is megférnek egymás mellett, a „felsőbb rétegek” uszítása az, ami néha problémákat okoz. Az egyház e téren is igyekszik igazságosan eljárni, bár vannak lelkipásztorok, akikben kicsit túlteng a nemzeti érzelem. A papok nagyobb része azonban igyekszik az evangéliumi szellemet képviselni – sokan szlovák ajkú híveket is ellátnak, s több olyan szlovák papot is ismerek, akik meg tanultak magyarul, s magyar híveket szolgálnak, akii elfogadták és megszerették őket.
– Volt-e hatása a nyelvtörvénynek a magyar ajkú katolikus egyházra? –
– A nyelvtörvény az egyházon belül gyakorlatilag, nem érvényesült, nem korlátozott senkit semmiben, i lakosságot viszont annál keményebben érintette: a hivatalos érintkezésben teljesen visszaszorítja a magyar nyelv használatát. Tudomásul vesszük, hogy e törvén létezik, de hiszem, hogy ki-ki, józan eszére hallgatva úgy használja anyanyelvét, ahogy eddig is szokta.
– Milyen a kapcsolatuk a határokon túl élő magyar ajkú hívekkel illetve az anyaországbeliekkel?
– Ezek a viszonyok főleg a papok közötti kapcsolattartásból állnak. Ellátogatnak egymáshoz, lelkigyakorlatokat tartanak, leveleznek. A hívek néha, a lelkipásztorok szervezésében, ellátogatnak a magyarországi zarándokhelyekre.
– Mi a helyzet az ifjúsággal?
– Sajnos, elég kevesen járnak templomba, de a mag, mely összefog egy közösséget, szinte mindenütt létezik, s remélem, nem hiába. A KIK (Keresztény Ifjúsági Közösség) az, mely elég aktívan tevékenykedik, s figyelemre méltó, értékes dolgokat, rendezvényeket, találkozókat szervez. Talán a 15 pozsonyi templom közül egyedül minálunk van rendszeresen magyar nyelvű szentmise, s a szerdai napon ez az ifjúságé.
– Hogyan érzi magát nálunk, Kárpátalján?
– Nagyon kellemesen: a hívek kedvesek, annak ellenére, hogy tehetetlenek azokkal a körülményekkel szemben, amelyek között élnek. Ez engem is nagyon bánt, de hiszem, hogy Istenbe vetett hitük segít a kárpátaljai testvéreknek, hogy kitartsanak és megmaradjanak.
Végezetül talán még egy érdekes momentum: a szentelésemen találkoztam Áron testvérrel, aki hosszabb ideig itt volt, s jeleztem, hogy én is eljönnék egy rövid látogatásra, mire ő a következőképpen intett engem Kárpátaljával kapcsolatban: „Vigyázz, vigyázz, Konrád, mert aki egyszer elmegy Kárpátaljára, azt megcsapja Kárpátalja szele, és feltétlenül visszavágyódik oda!”
– Remélem, ez meg is történt, s szeretettel várjuk vissza hozzánk bármikor.

Bekecs József