„…becsületesebb, ha itthon maradok.

238

Sohasem bántam meg.”

Beszélgetés Kubovics Konrád pozsonyi ferences atyával

Vendégünk Kubovics Konrád pozsonyi ferences szerzetes. Szlovákia déli részén született egy kis faluban, teológiai karon tanult. Ferences lévén, egy – a provinciák közötti megállapodás értelmében – két évet tölthetett a szegedi ferences kolostorban, ismerkedhetett a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett rendtartomány életével, a testvérekkel. így került kapcsolatba Kárpátalja római katolikus püspökével, Majnek Antal atyával.
De ne vágjunk a dolgok elébe…
– Konrád atya, kérem, mutassa be néhány szóban az ottani egyház életét. .
– Felénk is, akárcsak itt Kárpátalján, elég nagy a magyar papok hiánya. Igaz, van néhány hely, ahol nincsenek nagyobb problémák a lelkipásztori tevékenység rendszerességével, de az esetek többségében gond a magyar nyelvű szentmise, temetés, keresztelés. Nagy szükségünk lenne fiatal hivatásokra, mind egyházmegyésekre, mind pedig szerzetesekre. Számomra elég fájó tény az, hogy ha akadnak is jelentkezők a szlovákiai magyar vidékekről, ők főképp az anyaországban kezdik pályájukat, végzik tanulmányaikat annak ellenére, hogy otthon is lenne rá lehetőség.
Annak idején, mikor még kereső voltam, 1989-90 táján az otthoni nemzetiségi viszonyok ugyancsak kiéleződtek, s így arra gondoltam, hogy én is Esztergomban kezdem tanulmányaimat. Itt igen kedvesen fogadtak, már majdnem döntöttem, amikor ellátogattam a pozsonyi ferencesekhez, akiket szintén megkedveltem, s egyre inkább azt éreztem, becsületesebb, ha itthon maradok. Sohasem bántam meg: 1991-ben lettem novícius, fogadalmat tettem, teológiai tanulmányaimat Pozsonyban és Szegeden végeztem. S idén, június 13-án, Szent Antal napján szentelt pappá Pozsonyban Majnek Antal püspök – az érsek atya és a segédpüspök, épp más fontos ügyek miatt, nem tudták egyeztetni e dátumot, így hívtuk meg Antal atyát, aki örömmel fogadta kérésünket.
– Milyen egyházmegyéhez tartozik Pozsony és környéke?
– Szlovákiában nyolc egyházmegye van, a mi területünk a pozsony-nagyszombati főegyházmegyéhez tartozik, nagyszombati székhellyel.
Érsekünk Jan Sokol, három segédpüspöke van, akik közül ketten is beszélnek magyarul: Filo Vladimír és Tóth Domonkos.
– Van-e valamilyen pontosabb számadat a magyar ajkú lakosságról?
– Szlovákiában 600 ezer magyar él, nagy részük keresztény, de a hívek megoszlásának meg a papok számának pontosabb adatait nem ismerem.
– Mennyire érződik, az áltálunk is ismert nemzetiségi ellentét az egyházban?
– A bajok 1990 táján kezdődtek, amikor a – sokak szerint mesterségesen szított – nemzetiségi ellentétek eléggé kiéleződtek. Addig Szlovákia déli részén – a vegyes területeken élő magyarok és szlovákok között – nagyobb ellenségeskedések sohasem voltak. Az együtt élő és dolgozó emberek ma is megférnek egymás mellett, a „felsőbb rétegek” uszítása az, ami néha problémákat okoz. Az egyház e téren is igyekszik igazságosan eljárni, bár vannak lelkipásztorok, akikben kicsit túlteng a nemzeti érzelem. A papok nagyobb része azonban igyekszik az evangéliumi szellemet képviselni – sokan szlovák ajkú híveket is ellátnak, s több olyan szlovák papot is ismerek, akik meg tanultak magyarul, s magyar híveket szolgálnak, akii elfogadták és megszerették őket.
– Volt-e hatása a nyelvtörvénynek a magyar ajkú katolikus egyházra? –
– A nyelvtörvény az egyházon belül gyakorlatilag, nem érvényesült, nem korlátozott senkit semmiben, i lakosságot viszont annál keményebben érintette: a hivatalos érintkezésben teljesen visszaszorítja a magyar nyelv használatát. Tudomásul vesszük, hogy e törvén létezik, de hiszem, hogy ki-ki, józan eszére hallgatva úgy használja anyanyelvét, ahogy eddig is szokta.
– Milyen a kapcsolatuk a határokon túl élő magyar ajkú hívekkel illetve az anyaországbeliekkel?
– Ezek a viszonyok főleg a papok közötti kapcsolattartásból állnak. Ellátogatnak egymáshoz, lelkigyakorlatokat tartanak, leveleznek. A hívek néha, a lelkipásztorok szervezésében, ellátogatnak a magyarországi zarándokhelyekre.
– Mi a helyzet az ifjúsággal?
– Sajnos, elég kevesen járnak templomba, de a mag, mely összefog egy közösséget, szinte mindenütt létezik, s remélem, nem hiába. A KIK (Keresztény Ifjúsági Közösség) az, mely elég aktívan tevékenykedik, s figyelemre méltó, értékes dolgokat, rendezvényeket, találkozókat szervez. Talán a 15 pozsonyi templom közül egyedül minálunk van rendszeresen magyar nyelvű szentmise, s a szerdai napon ez az ifjúságé.
– Hogyan érzi magát nálunk, Kárpátalján?
– Nagyon kellemesen: a hívek kedvesek, annak ellenére, hogy tehetetlenek azokkal a körülményekkel szemben, amelyek között élnek. Ez engem is nagyon bánt, de hiszem, hogy Istenbe vetett hitük segít a kárpátaljai testvéreknek, hogy kitartsanak és megmaradjanak.
Végezetül talán még egy érdekes momentum: a szentelésemen találkoztam Áron testvérrel, aki hosszabb ideig itt volt, s jeleztem, hogy én is eljönnék egy rövid látogatásra, mire ő a következőképpen intett engem Kárpátaljával kapcsolatban: „Vigyázz, vigyázz, Konrád, mert aki egyszer elmegy Kárpátaljára, azt megcsapja Kárpátalja szele, és feltétlenül visszavágyódik oda!”
– Remélem, ez meg is történt, s szeretettel várjuk vissza hozzánk bármikor.

Bekecs József