LELKISÉGEK, MOZGALMAK – FERENCES VILÁGI REND

178

Mi a ferences lelkiség lényege?

1. Új Isten-kép.
Ferenc a bőrén tapasztalta meg, hogy Isten: Atya! Nem felülről lehajló feudális úr, nem a keresztes háborúk Istene, hanem alázatos. Ferenc megdöbbenve ismerte fel a Megtestesült Igében Grecciótól (Betlehem) az Alvernáig (Golgota), hogy Isten alázatos. Közösségét ez a látomás határozza meg. Az elöljárók szolgák, az alattvalók – urak, de mind testvérek. Kora társadalmának és egyházának egyoldalú piramis-képletét nem bírálja, nem lázad ellene, de a maga számára azt a hivatást kapja, hogy az Atya gyermekeként a magát kiüresítő Fiút kövesse, a Lélek erejében. Ha valaki ezt mondja: testvér, akkor feltételezi, hogy van közös Atya. Az ateista humanizmus alapján soha nem lehet egyetemes testvéri világot alkotni, mert hogyan lennének az emberek testvérek, ha nincs Atyjuk.

2. Tehát mind testvérek vagyunk.
Ferenc nem akarta látni az erdőt. A konkrét előtte álló testvér soha nem a közösség egyetlen százaléka, hanem csoda, szentséges titok. Egy ferences kutató kimutatta, hogy Ferenc soha nem használja a közösség szót, de még a fraternitas szót sem összefoglaló értelemben, mint ahogy sokan megteszik, hogy aztán egy elvont fogalom nevében az egyént elfelejtsék. Anyai szeretettel, vagyis konkrét gondoskodással kell egymás felé fordulni.

3. Minoritás.
A testvéri kapcsolatokat a minoritás, vagyis a szolgáló szeretet jellemzi! Ferenc felfedezi, megérti, hogy Isten szeretetének a minores – a kisebbek kiváltságosai. Egyéb gondja sincs, mint hogy mindig lent maradjon, kicsi maradhasson és szolgálhasson, mert Istennek „úgy tetszett”, hogy a kicsiknek nyilatkoztassa ki az Evangéliumot. A minoritásnak csak egyik aspektusa a szegénység. Nem a leglényegesebb. A minoritás jelent alázatot, aktív, teljes szolidaritást a peremre szorultakkal, stb.

4. Új kapcsolat a teremtéssel.
A mai ember egyoldalúan viszonyul a világhoz. Uralkodni akar rajta, és meggondolatlanul kihasználja. Ferenc Isten egyetemes atyaságának és az Ige megtestesülésének komolyan vételével új kapcsolatba jutott a világgal: testvéri kapcsolatba. Mert a világ nem natura, és nem „adottság”, hanem teremtés: vagyis Isten ajándéka. A semmi fölött kimondott epiklézis által szentségi jele az Igének.

A Ferences Világi Rend Regulájából

A világi ferencesek regulája és életszabálya ez: megtartani a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát, követve Assisi Szent Ferenc példáját, aki Krisztust választotta az Istennel és az emberekkel való életének inspirálójául. Krisztus az Atya szeretetének ajándéka, az út, amely az Atyához vezet. Ő az igazság, amelybe a Szentlélek vezet be minket, Ő maga az élet, s O azért jött, hogy ezt az életet bőven adja. A világi ferencesek mindent megtesznek, hogy az Evangéliumot gyakran olvassák, és hogy az Evangélium igazságait az életbe ültessék át, mindennapi életüket pedig újra meg újra az Evangéliumhoz mérjék.

Kutassák Krisztus eleven és hatékony jelenlétét testvéreikben, a Szentírásban, az egyházban és a liturgikus cselekményekben. Eucharisztikus életükben az a hit indítsa és vezesse őket, amely Szent Ferencet arra késztette, hogy ezeket írja: „Ebben a világban Isten szent Fiából nem látok egyebet, mint az O szent Testét és Vérét!”

A keresztség által, amelyben meghaltak és feltámadtak Krisztussal, az Egyház élő tagjaivá lesznek, és fogadalmuk révén most még szorosabban kapcsolódnak hozzá. Krisztust életükkel és szavukkal hirdetve úgy járjanak az emberek között, mint küldetésének tanúi és eszközei. Szent Ferenctől indíttatva és vele együtt az Egyház megújítására kaptak meghívást. Ezért elkötelezik magukat, hogy egységben élnek a pápával, a püspökökkel, a papokkal, a bizalom szellemétől áthatott olyan dialógusban, amely nyitva áll apostoli kezdeményezésekre.

Mint „bűnbánó testvérek és nővérek”, éppen hivatásuk értelmében, az Evangélium életerejétől áthatva,~ gondolatvilágukat és cselekedeteiket Krisztuséhoz alakítják, annak a gyökeres belső változásnak az útján, amelyet az Evangélium „megtérésnek” nevez, és amelyet az emberi gyengeség miatt naponta újra kell kezdeni. A megújulás útján a kiengesztelődés szentsége a Mennyei Atya irgalmának kiváltságos jele, és ugyanakkor kegyelemforrás.

Jézus az Atya igazi imádója, ezért példájára az imádságot és az elmélkedést tegyék életük és cselekedetük lelkévé. Vegyenek részt az egyház szentségi életében, főleg az Eucharisztiában újra átélve Krisztus életének titkait, és kapcsolódjanak be az egyház által ajánlott liturgikus imák valamelyikébe.

(Lelkiségek – mozgalmak. Országos Lelkipásztori Intézet, 1994.)