Brébeuf Szent János és kanadai vértanútársai

A keresztény térítésnek keményen ellenálló kanadai indiánok között szolgáló francia misszionáriusok vértanúhalála úgy megindította a huron indiánokat, hogy tömegesen tértek meg. Ma kanadai vértanúkként ismerjük azt a nyolc francia jezsuitát, akik a kereszténység második misszióját vezették a huron indiánok között. Név szerint: Daniel Antal, Garnier Károly, Lallemant Gábor, Brébeuf János, La Landei János, Jogues Izsák, Chabanel Natalis, és Goupil Renatus atyák. A vértanúcsoportot Brébeuf Jánosról nevezték el, mert az ő életét ismerjük a legrészletesebben.

1615-ben és 1622-ben ferences misszionáriusok is megpróbálták megtéríteni a huron indiánokat, de nem jártak sikerrel. 1625-ben, majd 1632-ben jezsuiták indultak Kanadába, hogy hirdessék az evangéliumot a huronoknak, de hiába adták tanújelét határtalan emberszeretetüknek az 1639-40-ben kitört járvány idején, a bennszülöttek kitartottak hagyományos vallásosságuk mellett.

Elsőként Goupil Renatus segítő testvér lett vértanú 1642. szeptember 29-én. Négy évvel később, 1646. október 18-án ölték meg Jouges Izsák atyát, majd másnap La Landei Jánost. Mindhárman az irokézek áldozatai lettek, akik elhatározták, hogy kiirtják a huronokat. 1648-ban háborút indítottak és 1650-ben el is érték céljukat. E harcok során halt meg a másik öt jezsuita misszionárius.

Brébeuf János régi normann család sarjaként 1617-ben, Rouenban lépett be a jezsuiták közé. Először a jezsuiták kollégiumában tanított, majd 1622. február 22-én Pontoise-ben pappá szentelték. Három ével később megbízták azzal, hogy Kanadába menjen misszióba. 1625. április 24-én két jezsuita és egy ferences társaságában szállt hajóra, és két hónap múlva kötöttek ki Quebecben.

János első missziós útja nem tartott sokáig. Előbb a hegyi, majd a huron indiánok között működött, messzire követve utóbbiakat vadászösvényeiken. Az angolok győzelme után azonban a francia misszionáriusoknak el kellett hagyniuk Ouebecet, és visszatértek Franciaországba.

Miután Anglia és Franciaország békét kötött, ismét megnyílt az út a francia misszionáriusok előtt. Richelieu bíboros bízta meg a jezsuitákat, hogy gondoskodjanak Kanada misszionálásáról. A közben utolsó fogadalmát is letevő János atya 1633 márciusában újra hajóra szállt, és megérkezett Kanadába. Négy évig irányította a huron indiánok közötti missziót. Megalkotta a huron nyelv szótárát és nyelvtanát. Ledesma Keresztény tanítás című művét lefordította az indiánok nyelvére.

A vidéken váratlanul járványok törtek ki, amelyekért a jezsuitákat tették felelőssé, ezért március 19-én Jánosnak vissza kellett húzódnia Sainte Marie-ba. Ekkor a misszió vezetését másik társa, Lallemant Gábor vette át. János egészségi állapotának gyengülése és a bennszülöttek ellenséges magatartása miatt visszatért Quebecbe. Miután visszatért a huron indiánok közé, társával, Lallemant-nal együtt megtámadták az irokézek. Kísérőjük, Christophe Regnaut laikus testvér pontos beszámolójából ismert, hogy válogatott kínzásuk este hattól reggel kilencig tartott, és előbb Brébeuf Jánost, majd Gábor atyát ölték meg. Az egyik bennszülött, miután lefejezte Gábor atyát, kivette a szívét és megette, mert a bátorságát szerette volna így megszerezni. János és Gábor atyák 1649. március 16-án adták életüket Krisztusért.

Másik társuk, Landei János, miután megismerkedett a jezsuita misszionáriusokkal, jelentkezett segítő testvérnek, majd Jouges Izsák oldalán indult az irokézek közé. Vele együtt fogták el az indiánok, s ugyanúgy megkínozták, mint Izsák atyát.

Daniel Antal jezsuita szerzetes először a kanadai franciák lelkipásztora volt, majd 1633-ban Brébeuf János kísérőjeként az indiánok közé ment. Ihonitiriában telepedtek meg, ahol Antal atya főként a gyermekekkel foglalkozott. Megzenésítette nekik a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Tízparancsolatot, s a gyermekek ezt énekelték a kápolnában, de játék közben is. Annyira közel került a gyermekekhez, hogy amikor a misszió vezetősége úgy határozott, hogy Quebecben iskolát nyit a leendő rézbőrű szeminaristák számára, Antal atyát jelölték ki nevelőnek. Két évig viselte e hivatalt, majd 1638-ban visszatért a misszióba. Itt érte az irokézek támadása 1648. július 4-én. Éppen befejezte a szentmisét, mikor megkezdődött a harc és az öldöklés. Az öregek, az asszonyok és a gyermekek a kápolnába menekültek. Antal atya elfutott a betegek sátrába, ott megkeresztelte a katechumeneket, majd visszasietett a kápolnába, általános feloldozást adott, és fegyvertelenül a támadók elé ment. Azok egyetlen csapással megölték, majd az utolsó szál emberig mindenkit elpusztítottak. Antal testét a lángok közé vetették.

Garnier Károlyt, aki 1624-ben lépett be a jezsuita rendbe, majd 1635-ben szentelték pappá, a következő évben misszionáriusként küldték Kanadába. Az indián varázslók őt tették felelőssé azért a járványért, amelynek idején mégis kivívta magának a „bárány” nevet, olyan önfeláldozóan törődött a betegekkel. Ekarreniondiban missziós telepet alapított. Végül akkor vált vértanúvá, amikor Etbaritát megtámadták az irokézek, lakóit megölték és mindent felégettek. Károly atyára akkor rontottak rá, amikor éppen a keresztvizet öntötte egy haldokló indiánra. 1649. december 7-én lett vértanú.

A Kanadában vértanúhalt halt francia jezsuita atyákat 1925-ben avatták boldoggá, 1930-ban pedig szentté.

Istenünk, ki a kereszténység kezdetét Kanadában Szent János és társai igehirdetésével és vére ontásával szentelted meg, engedd kegyesen, hogy az ő közbenjárásukra a kereszténység vetése mindenütt napról napra gyarapodjék! Ámen.

Összeállította: Riskó Marianna