Családi lelkigondozók országos találkozója Hmelnickben

629
csaladgondozo

„Az emberi nem jövője a családtól függ! Elengedhetetlen és fontos feladat tehát, hogy minden jóakaratú ember vállalja a ötelezettséget, hogy őrizze és ápolja a család javait.” (Familiaris Consortio 86)

A Munkácsi Egyházmegye képviselőiként vehettünk részt a családi lelkigondozók országos találkozóján, melyet április 15-17-én rendeztek meg Hmelnickben.

Már a rendezvény első perceiben Isten megnyitotta a szívemet, mely által megértettem, hogy már sokadszor kivezet engem a komfortzónámból, és megengedi számomra a csodák megtapasztalását. Hiszen úgy érkeztem meg a találkozóra, hogy láttam korlátaimat a munkámmal kapcsolatban. Ezenkívül kételkedtem abban, hogy el kell jönnöm ide, mivel még nincs saját családom, nincs gyermekem, a Család és Élet szervezetnél sem dolgozom hosszú ideje.

Vőlegényemmel utaztam Hmelnickbe, ahol legelőször a szervezőkkel találkozhattunk, akik nagyon barátságos embereknek, lélekben hozzánk közel álló testvéreinknek bizonyultak. Majd Radosłav Zmitrovicz püspök úr köszöntött bennünket, aki egyben az Ukrán Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke, valamint a Kamjanec-Podilszkij Egyházmegye Családi lelkigondozóinak vezetője. Találkozhattunk Tereza Andruscsisinával, aki a Kamjanec-Podilszki Egyházmegye világi családi lelkigondozóinak koordinátora, továbbá Tetjanával, aki a lelkigyakorlatos házat vezeti. Rögtön megérkezésünk után asztalhoz ültettek. Ebéd közben úgy éreztük magunkat, mintha otthon lennénk, és az ott lévő embereket egész életünkben ismertük volna.

Később a neokatekumenális közösséggel is találkozhattunk, ami nagy meglepetés és Istennek nagy ajándéka volt számunkra, hiszen mi magunk is a közösség tagjai vagyunk.

A rendezvényen közel hatvanan vettek részt: különböző életvédelemmel foglalkozó civil szervezetek képviselői (Élet Fája oktatási és kateketikai központ, Az ember méltóságáért országos jótékonysági alapítvány, a lembergi görögkatolikus egyházmegye családügyi felelőse, az Életvédelem Házát vezető nővérek Piszarivkából, hívek, akik jegyeseket készítenek fel a házasságra, házaspárok a neokatekumenális közösségből és a Családegyház közösségből, továbbá papok és szerzetesek. Petro Zsarkovszki atya is jelen volt a Karitász a Családokért Ukrajnában mozgalom képviseletében.

A találkozó résztvevői bemutatták a családok lelkigondozásának több módját, megosztották tapasztalataikat, nézeteiket a lelkigondozást illetően, meséltek a munkájukról, ami számunkra példaértékű volt, és rendkívül motivált.

A résztvevők fő feladatai közé tartozik elsősorban az emberi élet védelme a megfoganás pillanatától, a fiatalok keresztény erkölcsi nevelése, a hívő környezet megteremtésének fontossága a házaspárok életében (közösségek stb.)

A rendezvény legfontosabb momentuma a családok jelenlegi problémáinak és veszélyeinek megbeszélése volt:
– az abortusz: Ukrajna függetlensége óta negyvenmillió abortuszt végeztek, tehát egy láthatatlan háború zajlik, és már egy egész népet kiirtottak.
– a gender-ideológiának a politikája, melyet jelenleg aktívan népszerűsít Európa, amely a társadalom elcsúfítására irányul, számos férfi és nő szenvedéséhez vezet. Sok országban a gyerekeknek megtiltják, hogy anyának nevezze az édesanyját vagy apának az édesapját, azzal magyarázva ezt, hogy megsértheti ezzel azt a gyereket, akik két nő vagy két férfi nevel. Ezenkívül kötelezővé tették az óvodások szexuális nevelését! És mindezek a problémák nem állnak távol Ukrajnától.

A találkozó mindegyik résztvevőjének lehetősége volt arra, hogy aláírjon egy Ukrajna elnökének, miniszterelnökének, valamint a Legfelsőbb Tanács elnökének címzett levelet, melyben követelik, hogy Ukrajna Alkotmányában megmaradjon a házasság mint egy férfi és egy nő közti szövetség fogalma, hogy kerüljék a gender, a szexuális orientáció fogalmainak megjelenését, valamint hogy fogalmazzák meg az élet védelmét a fogantatástól egészen a természetes halálig.

Vasárnap, április 17-én kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, melynek témája a Család és értékeinek védelme volt. A beszélgetést Jurij Tandit vezette.

A témák és az egész találkozó által Isten megerősítette bennünk hivatástudatunkat, elsősorban a családi hivatásra, hiszen jegyesek vagyunk, esküvőnkre készülünk, de ugyanakkor az életvédelemmel kapcsolatos munkához is erőt adtak. Megköszönjük Istennek a lehetőséget, hogy a rendezvény résztvevői lehettünk, hálát adunk a történetért, melyet számunkra elkészített és cselekszi velünk, valamint irgalmas szeretetéért, melyet megtapasztalhattunk.

Dobos Adriana,
a Család és Élet és civil szervezet munkatársa
Gyürki András,
a Család és Élet civil szervezet önkéntese

Előző cikkHáromszázan Nagyszőlősön a Cserkésznapon
Következő cikkHazai hírek, felhívások