Emlékezünk: megfontolások a Soáról

729

Főtisztelendő Testvéremnek, Edward Idris Cassidy bíborosnak

Pápaságom, alatt számos alkalommal mély szomorúsággal emlékeztem meg a zsidó nép szenvedéseiről a II. világháború alatt. Az a bűntény, amely Soá néven vált ismertté, eltörölhetetlen szégyenfoltja marad végéhez közeledő századunknak.
Amikor a kereszténység harmadik évezredének kezdetére készülünk, az Egyház tudatában van annak, hogy a Jubileum öröme elsősorban a bűnök megbocsátásán s az Istennel és embertársainkkal való kiengesztelődésünkön alapszik. Ezért biztatja fiait és leányait, hogy tisztítsák meg a szívüket, megbánva a múltban elkövetett hibáikat és hitbeli hűtlenségeiket. Felszólítja őket arra, hogy alázattal járuljanak az Úr elé, és vizsgálják meg, hogy őket mekkora felelősség terheli napjaink gonoszságaiért.
Szívből remélem, hogy az „Emlékezünk: megfontolások a Soáról” című dokumentum, amelyet vezetéseddel a Zsidósággal Való Vallási Kapcsolatok Bizottsága készített, valóban segít begyógyítani a múlt félreértései és igazságtalanságai által okozott sebeket. Bárcsak hatékonyan elősegítené ez a megemlékezés azt, hogy olyan jövőt alakítsunk ki, amelyben a Soá kimondhatatlan gonoszsága soha többé nem következhet be. A történelem Ura vezesse a katolikusok, a zsidók és minden jóakaratú ember törekvéseit, hogy közösen fáradozzanak egy olyan világ felépítésén, amely minden ember életének és méltóságának igazi tiszteletén alapszik, hiszen Isten mindnyájukat saját képére és hasonlatosságára teremtette.

Vatikán, 1998. március 12.

II. János Pál pápa

A ZSIDÓSÁGGAL VALÓ VALLÁSI KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGA:

Emlékezünk: megfontolások a Soáról
1. rész

1. A Soá tragédiája és az emlékezés kötelezettsége

A XX. század hamarosan véget ér, s megkezdődik a harmadik keresztény évezred. Jézus Krisztus születésének 2000. évfordulója felszólít minden keresztényt, sőt meghív minden embert arra, hogy ismerje föl a történelem menetében az isteni Gondviselés működésének jeleit, de azt is, ahogyan a Teremtő képét az emberben megsértették és eltorzították.
Ez az évszázad egy olyan elmondhatatlan tragédiának vált tanújává, amelyet soha nem lehet elfelejteni: a náci rendszer megkísérelte kiirtani a zsidó népet, s ezért zsidók millióit mészárolta le. Asszonyokat és férfiakat, öregeket és fiatalokat, gyermekeket és csecsemőket üldöztek és hurcoltak el, csak azért, mert zsidó származásúak voltak. Némelyiküket azonnal megölték, másokat megaláztak, meggyötörtek, megkínoztak, egész emberi méltóságuktól megfosztottak, s azután gyilkoltak meg. Nagyon kevesen maradtak életben azok közül, akiket koncentrációs táborokba hurcoltak, s őbeléjük is egész életükre belevésődött a megfélemlítés. Ez volt a Soá, századunk egyik legnagyobb drámája, olyan esemény, amely mindmáig foglalkoztat bennünket.
E könyörtelenül végrehajtott szörnyű népirtás láttán, amelyet a nemzetek vezetői s maguk az akkori zsidó közösségek is alig akartak elhinni, senki sem maradhat közömbös, legkevésbé az Egyház, hiszen a lelki rokonság szoros kötelékei fűzik a zsidó néphez, s nem feledheti a múltban elkövetett igazságtalanságokat sem. Az Egyházat egészen más kapcsolat fűzi a zsidó néphez, mint az összes többi valláshoz. Azonban nem csak a múltat kell felidéznünk. A zsidók és a keresztények közös jövője is megköveteli azt, hogy emlékezzünk, hiszen „nincs jövő emlékezés nélkül”. A történelem maga memória futuri, a jövő emlékezete.
Amikor elmélkedésünkkel a katolikus Egyházhoz tartozó testvéreinkhez fordulunk szerte a világban, minden keresztényt arra kérünk, hogy velünk együtt gondolkodjanak el arról a katasztrófáról, amely a zsidó népet sújtotta, s arról az erkölcsi kötelezettségről, hogy soha többé nem hagyjuk az önzést és a gyűlöletet odáig fajulni, hogy ennyi szenvedést és halált okozzon. Különösen pedig zsidó barátainkat kérjük, hogy nyitott szívvel hallgassanak meg bennünket, „hiszen az ő szörnyű sorsuk annak az eltévelyedésnek a jelképévé vált, amelybe az ember sodródhat, ha Isten ellen fordul”.

2. Amire emlékeznünk kell

A zsidó nép egyedülálló tanúságot tett Izrael Szentjéről és a Tóráról, s ezért sokfelé és sokat szenvedett különböző időkben. Kétségtelen azonban, hogy a Soá volt a legsúlyosabb megpróbáltatásuk. Szavakkal ki sem fejezhető az az embertelenség, amellyel a zsidókat üldözték és lemészárolták ebben a században. És mindezt egyes egyedül azért tették velük, mert zsidók voltak.
E bűntény nagysága számos kérdést vet föl. Történészek, szociológusok, politológusok, pszichológusok és teológusok fáradoznak azon, hogy minél többet feltárjanak a Soá valóságából és okaiból. Ezután is még sok tudományos vizsgálódást kell folytatni. Egy ilyen eseményt azonban nem lehet egészen feltárni csupán a történeti kutatás szokott módszereivel. Erkölcsi és vallási emlékezésre is szükség van, és különösen a keresztényeknek igen komolyan el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen okok idézték azt elő.
Az a tény, hogy a Soá Európában ment végbe, vagyis nagy keresztény kultúrájú országokban, fölveti a kérdést, hogy milyen kapcsolat áll fenn a náci zsidóüldözés és a keresztényeknek a zsidókkal szembeni magatartása között századokon át.

(folytatjuk)

Előző cikkSzociális és karitatív munka, különös tekintettel a cigány pasztorációra
Következő cikkMARTIN LUTHER KING