Gyermek született, Fiú adatott nekünk… Karácsonyi gondolatok

A világtörténelem fordulópontja, az idők teljessége, Urunk, Jézus Krisztus születésének napja. Az egész teremtett világ erre a fordulópontra készült, de mégis milyen kevesen ismerték fel az isteni örök Ige látogatásának idejét. A világ Világossága egyre nagyobb fénnyel ragyogja be a történelmet, és minden embert ösztönöz a megváltás befogadására. Mi hittel és örömmel valljuk a szentmise kezdőénekével: Gyermek született, Fiú adatott nekünk, az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten örök terveinek Hírnöke.

Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, amikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, amikor mindenki elérzékenyül a betlehemi istálló Kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozofikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk: János elmélkedő sorait az örök Igéről.

Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Semmi sincs véletlenül benne, mindennel valamire tanítani, inteni akar bennünket a mi Anyaszentegyházunk, így a mai evangéliumi részlettel is.

„Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. Elgondolkodtató rész. Ha meg akarjuk fejteni e titkot, akkor gondolkodnunk kell fölötte.

Abba kell belegondolnunk, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Szent János evangélista pontosan erről beszél. És ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, ahogy elgondolkodik fölöttük, megdöbben azon, hogy ki ez a gyermek: a Magasságbeli Isten Fia, a megtestesült, az emberré lett második Isteni Személy.

És az Ige testté lett és közöttünk lakott… Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek – pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda óriási valóság rejtezik abban a kicsiny ostyában… Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: Ő a Teremtő Isten Fia, a második Isteni Személy, az évezredeken keresztül várt Messiás.

Igen, a jászolban fekvő Gyermekben – miként az Isten képére teremtett látható emberben is – megmutatkozik a láthatatlan Isten. Ezzel kapcsolatosan valljuk a karácsonyi szentmise prefációjában: „az Ige megtestesülésének titka által a te dicsőséged új fénye ragyogott föl nekünk, hogy amikor látható alakban ismerjük meg az Istent, a láthatatlan világ szeretetére gyulladjunk általa.”

Itt idézhetjük Szent Ferenc atyánknak, Isten Szegénykéjének karácsonyi élményét, azt, hogy Jézus iránti szeretetét az Oltáriszentség és a Megtestesülés titkának összekapcsolásával figyelmünket a láthatatlan világ szeretetére irányítja, amikor így ír az első intelmében: „Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát.” (Int 1,16-18)

Hallatlanul merész és érthetetlen dolgot állít ezzel a kereszténység, vagyis azt, hogy a mindenség Teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Ugyanis könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded, az a jászolban fekvő kisbaba az Isten Fia.

Vajon mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye, mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot – hiszen Isten mindenható.

Egyetlen lehetséges magyarázat: a SZERETET. Lehet, hogy most ez a megindokolás sokakban csalódást okoz, mert oly megszokott és elkoptatott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház használja ezt a szót, sokszor úgy érezzük, hogy nem több, mint egy üres szóvirág, egy megszokott sablon. Ez azért van, mert a szeretet fogalma sokkal mélyebb és nehezebb, mintsem gondolnánk.

Az egyik hamis Isten-kép, hogy Ő értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé, s nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék.

Hát volt értelme ennek az életnek? Hiszen annyi, de annyi gonoszság volt még utána, egész napjainkig az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett Megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket. Volt értelme a betlehemi istállónak? Ki más válaszolhatna ezekre a kérdésekre, mint maga az Isten – s a Betlehemi Kisded hallgat. Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: „És az Ige testé lett és közöttünk lakott.” S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos és mély igazságból, akkor elmondhatjuk az apostollal: „Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.”

Mi pedig láttuk az ő dicsőségét… Természetesen nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív szemével és szeretetével.
Hát adja Isten, hogy a Szűzanya közbenjárására a mai szent éjszakán és az elkövetkező napokban, hetekben és években a lélek szemével mi is megláthassuk, fölfedezhessük a betlehemi Kisdedben és a mellettünk élő emberben is a láthatatlan Istent. Ámen.

forrás: Szilveszter barát blogja