Hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek! Templomszentelés Beregardóban

75

Szent Kingáról elnevezett templomot szentelt fel Beregszász külvárosában, Beregardóban Majnek Antal püspök, éppen az Árpád-házi szent királylány emléknapján, július 24-én. A március 25-ére tervezett ünnepi alkalom a koronavírus-járvány kezdetén a karantén bevezetésekor maradt el és került át erre a napra.

A szertartás a templom előtt kezdődött, ahol a beregardói közösség lelkipásztora, Molnár János beregszászi plébános köszöntötte az egybegyűlteket. Majnek Antal püspök az egyházközség kurátorától jelképesen átvette a templom kulcsait és kitárta az ajtót –mindenki előtt, aki az elkövetkező időkben valaha is át szeretné lépni az imádság házának küszöbét.

Ezután a papság, a kórus, a meghívott vendégek és a média munkatársai elfoglalták helyüket a templomban. A többi résztvevő a templom előtt, kihangosítás segítségével követhette a szentmisét; erre az érvényben lévő karanténszabályok miatt volt szükség.

Ezután a püspök atya szentelt vízzel hintette meg kívül-belül a falakat és a híveket, majd a Dicsőséggel folytatódott a szentmise. Az evangéliumot Bacsó Róbert, egyházmegyénk nemrég szentelt állandó diakónusa olvasta fel.

„Isten nagyon megáldotta a magyar népet, hiszen ezer év alatt sok szentet és boldogot adott az egyháznak” – mondta prédikációjában a püspök atya. Ezek egyike Szent Kinga, akinek testvérei Szent Margit, Boldog Jolán és Boldog Konstancia, nagynénje pedig a világon mindenhol ismert Szent Erzsébet.

„Kingának már gyermekorában megmutatkozott nagyon mély vallásossága. Amikor Boleszláv lengyel fejedelemhez feleségül adták, elmondta neki, hogy ő már gyermekkorában teljesen odaszentelte magát mennyei Jegyesének. Végül férje beleegyezett abba, hogy testvérként, Szent József-házasságban éljenek, s mindketten tisztasági fogadalmat tettek Isten előtt a krakkói székesegyházban.

Kinga hősiesen ápolta a szegényeket és betegeket, bárhol is járt Lengyelországban. Édesapjától, IV. Bélától kért szakembereket, akik segítségével Lengyelországban, Wieliczkában is megnyitották a sóbányákat. Meglátogatta itt, Aknaszlatinán is a bányákat, és arra kérte apját, hogy az egyikből kitermelt sótömböket adja neki a szegény lengyel nép javára. Édesapja örömmel teljesítette kérését. Ezzel kapcsolatban született az a legenda, hogy mikor Wieliczkában megnyitották a sóbányát, az első sótömbben megtalálták azt a gyűrűt, amit Kinga Aknaszlatinán dobott be a tárnába a birtokbavétel jeléül.

Kinga élete az imádságban és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában telt. A lengyel nép nagyon megszerette, mert a szegényekkel való szolidaritásában megmutatta a megélt evangéliumot. Amikor férje meghalt, vagyonát teljesen szétosztotta a szegényeknek, illetve templomok, kolostorok alapítására adta, ő maga pedig bevonult az ószandeci kolostorba.

János atyával úgy gondoltuk, hogy a templom védőszentjének Szent Kinga mellé mintegy társvádőszentül két húgát, Boldog Jolánt és Boldog Konstanciát is választjuk. Miért? Nemcsak azért, mert édestestvérek voltak, vagy mert hosszan éltek együtt és egymást nagyon szerették, hanem azért is, mert Boldog Jolán Kinga mellett összeköt minket a lengyel hívő keresztény néppel. Három gyermekét fölnevelve ő is teljesen odaadta magát az Úr Jézusnak, a mennyei Vőlegénynek. Ószandecben lett ő is szerzetes, ahol egy darabig szintén megövegyült húguk, Konstancia is velük élt. Ott avatta szentté Kingát 1999-ben Szent II. János Pál pápa. Volt szerencsém részt venni ezen a szenttéavatáson.

Boldog Konstanciát a halicsi (galíciai) fejedelemhez adták feleségül; férjéről, Lev Danilovicsról kapta nevét Lemberg (Lvov, Lviv) városa, melyhez egy időben Kárpátalja egy része, benne például Munkács is tartozott. Így Konstancia a másik irányból, Lemberg felől az ukránokkal is összeköt minket Jézus szeretetében.

Röviden ismertettem e három rövid életrajzot; ezzel azt akartam és akarom is, hogy ebben a templomban az Úr Jézus kívánsága különös módon is értelmet és életet nyerjen, s megvalósuljon az Ő szép szándéka: »legyenek mindnyájan egyek«. Az Ő legfőbb parancsa ez volt: »Szeressétek egymást!« Mert azok, akik Istent szeretik, azoknak nemcsak illik, hanem kell, hogy egymást is elfogadják, egymást is szeressék.

Ez a három szentéletű nő óriási apostoli munkát végzett. Ha még Szent Hedvigre is gondolunk, akkor nemcsak Lengyelországban, hanem négy országban nyertek olyan elismerést, hogy valóban érezzük az Úristen szép tervének megvalósulását: »legyenek mindnyájan egyek«.

„Kérjük most az Úristen felszentelő erejét, hogy itt, ebben a házban a négy fal között egy élő egyház növekedjen tovább, illetve erősödjön meg” – hangzottak a prédikáció utolsó szavai, melyekkel a püspök atya a templomszentelés szertartását is bevezette.

A Mindenszentek litániájának eléneklése után következett a tulajdonképpeni templomszentelés. „Ez az épület, melyet neved tiszteletére szentelünk, legyen az üdvösség és a kegyelem háza, ahol a keresztény nép egybegyűlik, hogy lélekben és igazságban imádjon és egyre jobban szeressen téged” – imádkozta a püspök atya, majd elimádkozta a templom és az oltár felszentelésének imádságát. Ezután szentelt olajjal kente meg az oltárt és a falakat, majd megtömjénezte az oltárt és a templom belsejét. Előtte ezeket a szavakat mondta: „Imádságunk, mint a tömjénfüst, szálljon eléd, Istenünk! És amint ezt a házat betölti a tömjén illata, ugyanúgy járja át egyházadat Krisztus evangéliumának szelleme!”

Az asszisztencia megterítette az oltárt; a gyertyákat különös ünnepélyességgel gyújtották meg az első, a felszentelt templomban és a felszentelt oltáron bemutatandó szentmiséhez. Majd kezdetét vette az eucharisztia liturgiája a felajánlással, melyhez a hívek hozták oda és adták át az adományokat.

A szentmise főcelebránsa Majnek Antal megyéspüspök volt; vele mutatta be a szentmisét Lucsok Miklós segédpüspök, Molnár János beregszászi plébános, a Beregszász közelében működő lelkipásztorok: Jaczkó József mezőkaszonyi, Mankovics Sándor nagybégányi és Rácz István benei plébánosok, valamint Levcsenkó Róbert görögkatolikus helyettes esperes.

Az áldoztatás után Antal püspök atya ünnepélyesen elhelyezte az Oltáriszentséget az eddig üres, nyitott tabernákulumban, és a jelenlévő papokkal együtt néhány percig csendben imádkozott előtte.

A záró áldás előtt Molnár János plébános kérésére a meghívott vendégek közül néhányan megosztották gondolataikat, melyek a templomszentelés kapcsán fogalmazódtak meg bennük.

Elsőként Levcsenkó Róbert görögkatolikus helyettes esperes szólt a jelenlévőkhöz: „Püspök atya beszélt az egységről. A templomba belépve az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a templom építészetileg is egységet képez. Egyesíti a múltat és a jelent. A maga modern kinézetével mégis beszél a múltról. Amilyen szépen találkozik a fa és a kő ebben a templomban, az ember jutott róla eszembe, aki test és lélek egysége. Olyan jó, hogy ezen a vidéken még épülhetnek templomok, melyekben mindenkor felzendülhet a hálaének. Azt kívánom, hogy az élő Jézus legyen mindig a körötökben. Ő a legfontosabb; ha Ő jelen van, akkor a többiek és a többi is alakulni fog.”

Balázs Antal református lelkipásztor, akivel együtt református hívek is érkeztek a templomszentelésre, az egész gyülekezet köszöntését hozta. „Együtt örülünk veletek” – mondta. „Isten igéje arra tanít bennünket, hogy a hívő emberek mindenkor törekedjenek a békességre és a szeretetre. Épp ezért fontosnak tartottam elmondani: ha a múltban volt valami sérelem vagy bántás közöttünk, akkor bocsássunk meg egymásnak, s legyen közöttünk szeretet és egység. Ebben az időben, amikor nagyon sok helyen a világon üldözik a keresztényeket, és amikor a hitetlenség egyre inkább terjed, fontos, hogy azok, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak tartják és vallják, összefogjanak és a keresztény testvért lássák a másik emberben.”

„Aki templomot emel, az megnöveli a lelket” – mondta Grezsa István miniszteri biztos. Majd elmondta: nekünk, magyaroknak mindig nagy lélekre volt szükségünk történelmünk során, a sok nehézségben, s az is, hogy élő kapcsolatunk legyen Krisztussal. Így van ez a 21. században is, amikor a kárpátaljai magyarok egyik fő nehézségét az elvándorlás jelenti. Majd rövid történelmi áttekintést adott Szent Kinga életének kezdetéről: a tatárjárásról, Kinga édesapjának, IV. Béla királynak tevékenységéről. Majd azzal zárta gondolatait: Akkor is a lelki megújulásból fakadt országunk újjáépítése. Tehát mi, magyarok sohasem lehetünk olyan nehéz helyzetben, amelyre, ha rendben vagyunk az égi hatalmakkal, ne születhetne megoldás. Végezetül azt kívánta, hogy mindazok, akik belépnek ebbe a templomba, Szent Kinga közbenjárására kapjanak választ arra a kérdésre, hogyan lehet Kárpátalján megmaradni magyarnak és jó kereszténynek.

Babják Zoltán beregszászi polgármester kifejtette: büszkeséggel tölti el, hogy polgármestersége alatt szentelték fel ezt a szép templomot. Az ardói városrész, egész Beregszász és mi mindannyian gazdagabbak lettünk vele.

Végezetül Molnár János plébános mondott köszönetet, elsősorban az Úristennek, hogy felépülhetett ez a templom, s a mai napon sor kerülhetett felszentelésére. Ezután Majnek Antal püspöknek köszönte meg, hogy az első pillanattól fogva mellette volt az ötletnek, mindenben – nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is – támogatta és biztatta őket, atyai figyelemmel kísérte a templom épülését, és most felszentelte ezt a szent hajlékot. Megköszönte Grezsa István miniszteri biztosnak és rajta keresztül az egész magyar kormánynak a támogatást, hiszen a költségek legnagyobb részét ők biztosították. Köszönetet mondott Babják Zoltán polgármesternek, aki készségesen rendelkezésükre bocsátotta a telket, melyen a templom felépülhetett és ékességévé válhatott ennek a városrésznek. A lengyel testvéreknek sajnos csak távollétükben monhatott köszönetet: az ószandeci (Stary Sącz-i) Szent Kinga-kör biztosította a templom szinte teljes berendezését. Köszönetet mondott a jelen lévő Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzulnak is, aki segítségükre volt, hogy a berendezés és a liturgikus tárgyak a helyükre kerülhessenek. Végül pedig megköszönte minden névtelen adományozó segítségét is, az ardói hívek munkáját az építkezés évei alatt, és minden olyan segítséget, amivel bárki hozzájárult a mai ünnephez.

„Hiszem azt, hogy áldott alkalom ez, s hiszem azt, hogy Szent Kinga közbenjárására történt az, amit megélhettünk és megtapasztalhattunk, és valódi csodaként élhettünk meg. Valódi csodaként, hogy abban az Európában, ahol sokszor arról hallunk, hogy templomokat lerombolnak, deszakralizálnak, nincs szükség rájuk – még vannak olyan helyek, ahol istenházát építünk, ahol közösségek igénylik azt, hogy templom épüljön, hogy templomba járjanak, és hogy itt dicsőítsék a mindenható Istent” – mondta végezetül Molnár János beregszászi plébános.

A szentmise a záró áldás után a pápai és a magyar himnusz eléneklésével ért véget. Utána azok a hívek, akik kint vettek részt a szentmisén, végre megtekinthették a templom belsejét is. Közben a helyiek agapéval várták és szívélyesen kínálgatták a résztvevőket.

A templomot Gallov József munkácsi építész tervezte. Alapkövét 2017. december 10-én áldotta meg Majnek Antal püspök.

Árpád-házi Szent Kinga és testvérei életpéldáját követve kérjük Istenünket, hogy valósággá váljanak azok a szavak, melyek a felszentelő imádság előtt hangzottak el: „Ez az épület, melyet neved tiszteletére szentelünk, legyen az üdvösség és a kegyelem háza, ahol a keresztény nép egybegyűlik, hogy lélekben és igazságban imádjon és egyre jobban szeressen téged!”

Pápai Zsuzsanna