Hazai hírek

36
diocesis

Július 14-én váratlanul elhunyt Milan Šášik munkácsi görögkatolikus püspök. Temetésére július 20-án került sor az ungvári székesegyházban.

Július 19-én Berdicsivben országos zarándoklatot tartottak Berdicsivben, a Kármelhegyi Szűzanya kegyhelyén. Az eseményen egyházmegyénket Lucsok Miklós segédpüspök képviselte.

Július 24-én Majnek Antal püspök felszentelte Beregardóban az Árpád-házi Szent Kinga-templomot.

Július 30-án – az aktuális karanténszabályok betartásával – a munkácsi székesegyházban tartották meg a Munkácsi Szent István Líceum évzáróját és a végzősök ballagását.

Augusztus 2-án elhunyt Francz Ignác, a Rahói Járási Nepomuki Szent János Karitász igazgatója, életének 64. évében.

Köszöntjük a gyémántmisés Béla atyát!

Július 25-én ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját Bohán Béla jezsuita atya. Béla atya az első öt misszionárius egyikeként kezdte meg lelkipásztori munkáját Kárpátalján 1989-ben, de azelőtt is több éve járt már lelkipásztorkodni vidékünkre, ahogyan lehetőségei engedték. Jelenleg Szegeden él.

Köszönjük Béla atyának mindazt, amit itt töltött évei alatt értünk tett. Isten tegye derűsség napjait. Isten éltesse sokáig!

Elhunyt Bálint Vilmos atya

Életének 89., papságának 63. évében Bálint Vilmos atya visszaadta lelkét Teremtőjének.

Vilmos atya Hódmezővásárhelyen született 1931. október 10-én. 1958. június 18-án szentelték pappá Szegeden. 1992-2000 között teljesített lelkipásztori szolgálatot Kárpátalján, Munkácson és Ungváron. 2006. július 31-én vonult nyugállományba, a szegedi Bálint Sándor Szeretetotthonba költözött. Augusztus 6-án hunyt el. Temetése augusztus 14-én volt Hódmezővásárhelyen.

Adjon neki Urunk örök boldogságot hűséges és tevékeny papi élete után!

Felhívások

Katolikus felsőoktatási kollégiumok Beregszászban ls Ungváron

Felhívjuk a figyelmet beregszászi és ungvári felsőoktatási kollégiumainkra. A beregszászi Kis Szent Teréz kollégiumba lányok jelentkezését várják, a plébánia mellettibe pedig a fiúkat. Az ungvári Szent Gellért szakkollégiumba fiúk és lányok is jelentkezhetnek. A felvétel folyamatos.

Jelentkezni a következő telefonszámokon lehet:

Beregszász: Butella Éva és Valéria (095-914-6657, 050-267-9710); Ungvár: Béres Attila: 067-750-2512 (email: ajanuar26@gmail.com), 095-188-8203, Éva: 050-983-1939, István: 050-154-7738.

Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam

Szeptembertől újabb hároméves tanfolyam indul Munkácson. Mindazok jelentkezését várjuk, akik már leérettségiztek, vagy legalábbis a kurzus befejezéséig megszerzik az érettségi bizonyítványukat és szeretnének hitoktatni, vagy csak jártasságra szert tenni a teológiai tudományok területén. Akik a későbbiekben szeretnének hitoktatni, azoknak félévente vizsgázniuk kell, akik viszont nem akarnak bizonyítványt, hanem csak a saját tudásukat szeretnék növelni, nem kötelező vizsgázniuk.

Akik valamely előző kurzuson már elkezdték a tanulmányaikat, de valamilyen ok miatt nem tudták befejezni, azok számára lehetőség nyílik folytatni azt. A már leadott vizsgáikat beszámítjuk.

Útiköltség-visszatérítés igényelhető. Jelentkezési lapot a plébános atyáktól vagy a püspökségi titkárságtól lehet kérni.

Jelentkezni a püspökségen, Rohozsán Józsefnél lehet. Elérhetőség: 050-61-57-920, email: mrkp.titkar@gmail.com

Az új tanfolyam évnyitója és a régi tanfolyam évzárója, valamint a végzett hallgatók számára az oklevelek kiosztása szeptember 19-én 8 órakor szentmisével kezdődik a székesegyházban.