„Használjon bennünket békéjének eszközeként” – Beszélgetés Hajas Ámosz OFM atyával

Papként tizenkét évet töltött fiatalok közt egyházi iskolában. Negyvenévesen kellett megtanulnia plébániát vezetni. Szeret kirándulni, és sokszor biciklivel jár misézni. Az interjúban Ámosz atyát ismerhetjük meg közelebbről, aki öt éve szolgál Kárpátalján.

– Hol és mikor született, milyen családban nevelkedett?

– 1966-ban születtem Budapesten (Pestszentlőrincen), szüleim vidékről költöztek a fővárosba. Édesapám teherautósofőrként, édesanyám raktárosként dolgozott. Van egy öcsém, aki csalá- dos, négy gyermek édesapja.

– Hogyan volt jelen gyerekkorában a hit?

– A hitemet szüleimtől és ferences papoktól kaptam. Vidékről Budapestre kerülő fiatal szüleim otthont találtak lakhelyük plébániáján, ami egy családi házból kialakított szükségkápolna volt. Itt lakott és dolgozott lelkipásztorként Kalliszt atya, ferences szerzetes. Ma is hálával gondolok rá; ő mutatta meg, hogy ha olyan szegények is vagyunk, hogy templomunk sincs, Isten Egyháza akkor is élhet és virágozhat. A kis kápolnába sok ember járt szentmisére, ezért gyakran kisegített ott Teodóz atya, az esztergomi ferences gimnázium akkori igazgatója. A hittanos fiúk, köztük én is, csapatostul jelentkeztek iskolájába.

– Mikor gondolt először arra, hogy jó lenne szerzetesként, papként szolgálni?

– Harmadikos gimnazistaként a kollégiumban én voltam a felügyelő az elsősöknél, villanyoltás után is fel-alá sé- táltam a hálótermükben. Volt időm gondolkodni, hogy mit szeretnék kezdeni magammal, az életemmel. Gyerekkorom után ott kezdtem el újból komolyan imádkozni. Ahogy felvettem Istennel a kapcsolatot, éreztem a hívását.
A gimnáziumban Barsi Balázs atya lett a lelkivezetőm. Valószínűleg az ő példája is vonzott engem erre a pályára.

– Érettségi után rögtön jelentkezett a ferenceseknél.

– Ekkor egyből elvittek katonának a „büntető ezredbe”: Lentibe. Nehéz év volt, de hasznos tapasztalatokra tettem szert. Leszerelés után a kötelező szerzetesi újoncidőszakba, a csendes, imádságos novici- átba kerültem. Az azt lezáró fogadalomtétel után teológiai és matematika-fizika szakos egyetemi tanulmányokba kezdtem. 1995-ben szenteltek pappá. – Fiatal szerzetesként, papként milyen feladatokat kapott? – Tizenkét évig matematika-, fizika-, hittanár és kollégiumi nevelő voltam az esztergomi ferences gimnáziumban. Éreztem egy erősebb hivatást arra, hogy lelkipásztorként dolgozzak, ezért kértem elöljáróimat, hogy engedjenek el plébániai szolgálatra. Így lettem káplán Szécsényben és Gyöngyösön.

– Hogyan került Kárpátaljára?

– Elöljárónk minden tavasszal megkérdezi, hogyan érezzük magunkat. 2010-ben azt válaszoltam, hogy bárhova helyezhetnek. Emlékszem, már nagyon vártam a levelet, amelyben megírják, hova kerülök. Éppen kirándultam, amikor társaimtól kaptam egy sms-t, amely csak két betűből állt: UA.

– Váratlanul érte a hír?

– Nem teljesen, hiszen a nagyszőlősi rendházunk, bár a határon túl van, ugyanolyan ház, mint a többi. Egyéb- ként korábban már többször jártam Kárpátalján kisegíteni rendtársaimat nagyobb ünnepeken. Idekerülésemkor négy falut kaptam: Nevetlenfalut, Feketeardót, Csepét és Aklihegyet.

– Hogyan zajlik a munka ezekben a falvakban? Milyen örömei vannak?

– Az adott helyen végzett szolgálatomat befolyásolja, hogy ott éppen milyen arányban van jelen a római egyház. Nevetlenfaluban például, amely több- ségben római katolikus, sok a munka. Szerencsére sok munkatársam is van. Az ottani emberek – talán a szovjet kor papnélküliségében megedződve – töb- bet és önállóbban dolgoznak az egyhá- zért, mint más, történelmileg szerencsé- sebb vidéken szokás. Nincs gondom a pénzügyekre, a templomok felújítását is csak ellenőriznem kell, nagy örömömre az egyházi közösségi programokat is többnyire ők találják ki és szervezik meg. Sok hitoktató áll mellettem a gyerekek nevelésében. Mi az én dolgom? Misézés, gyóntatás, lelki beszélgetés.

– Szabadidejében mivel szeret foglalkozni?

– Szeretek kirándulni, kerékpározni. A rossz utak miatt falvaimba gyakran kerékpárral megyek ki.

– Hogyan érinti Önt és falvait, ahol szolgál, az ukrajnai válság?

– A férfiak nagy számban elmentek, különösen a fiatalabbak. A többgyermekes családapák még itthon vannak. Nagy feladatként hárul ránk a segélyek szétosztása. Sokat foglalkozom a Karitász-csoportok szervezésével. Itt is kö- szönöm a külföldi adakozóknak a nagylelkű és rendszeres támogatást.

– Imában mit kér e vidék számára?

– Mielőbbi békét! A harcok abbahagyását. A sorozások megszűnését. A férfiak és családok biztonságát. Kérem Istent arra is, hogy használjon bennünket békéjének eszközeként. Az interjút készítette:

Az interjút készítette:
Bundáné Fehér Rita