Hazai hírek, felhívások

481
diocesis

Augusztus 20-án Szent István búcsút tartottak Aknaszlatinán. A szentmise elején Majnek Antal püspök megáldotta a felújított templombelsőt. Nem sokkal ezután az egybegyűlteknek el kellett hagyniuk a templomot bombariadó miatt; a szentmise a templomkertben folytatódott.

Augusztus 31-én került sor a munkácsi Tours-i Szent Márton székesegyházban az olajszentelési szentmisére és egyházmegyénk papjainak találkozójára. A szentmise keretében megszentelték a szentségek kiszolgáltatásához szükséges olajokat és megújították szentelésükkor tett papi ígéreteiket.

Szeptember 1-jén évnyitót tartottak az iskolákban, köztük a Munkácsi Szent István Líceumban is. A székesegyházban tartott tanévnyitó szentmisén a Szent József óvoda gyermekei is részt vettek.

Szeptember 5-én Krakkóban elhunyt Marian Jaworski bíboros, nyugalmazott lembergi érsek.

Szeptember 19-én tartották Munkácson az Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam új tanulóinak évnyitóját és a végzős tanulók évzáróját, melyet az oklevelek kiosztása követett.

Október 13-án Majnek Antal püspök megáldotta az ungvári Szent György plébániatemplom sekrestyéje felett kialakított kápolnát. Ezt követően az alsó-ungi esperesi kerület papjainak és pasztorális munkatársaiknak találkozójára került sor.

Október 18-án került sor világszerte az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért kezdeményezés megvalósítására, melyhez egyházmegyénk is csatlakozott. Az egyházközségekben a gyermekek együtt imádkozták aznap a rózsafüzért a békéért és az egységért, valamint a járvány megszűnéséért. (A képen az ungvári gyermekek láthatók plébánosukkal, Petenko Miron atyával.)

Október 27-én a lengyelországi Łańcut városának kórházában elhunyt Jan Niemec kamenyec-podolszki segédpüspök. Temetésére november 4-én került sor a szintén lengyelországi Dobrzechówban.

Október 28-án elhunyt Štefan Sečka szepesi megyéspüspök, aki az elmúlt évben egyházmegyei búcsúnk meghívott szónoka volt.

Október 29-én Beregszászban tartották a bereg-ugocsai esperesi kerület papjainak és pasztorális munkatársainak találkozóját.

Felhívások

Egyházmegyei búcsú

November 11-én tartjuk székesegyházunkban a Tours-i Szent Márton búcsút. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik, főcelebránsa Székely János szombathelyi megyéspüspök lesz. Egyházmegyénk minden hívét szeretettel várjuk, a hatályos karanténszabályok betartása mellett!

Szent Erzsébet-gyűjtés

Az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnap, november 22-én egész egyházmegyénkben gyűjtést tartunk a szentmiséken a karitászaink javára.

Előző cikkBoldog Carlo Acutis első emléknapja
Következő cikkElhunyt Marian Jaworski bíboros