„… Higgyetek az Evangéliumban!”

Hamvazószerdával megkezdődött az idei nagyböjti időszak. Amikor a nagyböjt vagy a böjt szót halljuk, negatív érzések törhetnek fel bennünk: valami hiányérzet, mert leginkább – sajnos – az jut eszünkbe, hogy valamit meg kell vonnunk magunktól, valamiről le kell mondanunk, valami kevesebb, valami hiányosabb lesz az életünkben. Kevesebbet ehetünk, valami számunkra kedves dologtól meg kell fosztanunk magunkat, és valljuk be őszintén, emberi természetünkből fakadóan ez nem tölt el minket kellemes érzéssel.

A nagyböjti időszakot hamvazkodással kezdjük. A pap a szentmise prédikációja után hamut szór a homlokunkra, és a következő két mondat egyikét mondja nekünk: „Emlékezz, ember, hogy porból lettél és porrá leszel”, vagy: „Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban”. Két különböző mondatnak tűnik, de lényegében ugyanazt fejezik ki. Az első mondat szintén kellemetlen, akár ijesztő érzést válthat ki belőlünk, de éppen ezért fontos, hogy mindenképpen elgondolkodjunk rajta.

„Porból lettünk és porrá leszünk…” – ez az elmúlásra, a halálra emlékeztet minket, arra, hogy egyszer véget ér ez a földi életünk. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmünket, hogy minden más is porrá lesz. Porrá lesznek azok az anyagi javak is, amiket itt gyűjtünk, gyűjtöttünk. Figyelmeztet arra is, hogy semmi anyagit nem vihetünk innen tovább magunkkal, és egyben a hozzájuk való ragaszkodásainkra is rámutat. Érdemes ilyenkor végiggondolnunk, melyek azok a dolgok vagy akár személyek, amikhez, akikhez a kelleténél nagyobb ragaszkodás, függőség köt minket. Ez a mondat rámutat a megkötöttségeinkre. Ugyanakkor tovább is, sokkal tovább is mutat – az igazi értékek felé; a valódi, az örökké megmaradó dolgok felismerésére tanít minket. A Mennyország, az Egy, Igaz és Örök Isten felé emeli tekintetünket: Afelé, Aki a port is teremtette, és Aki szeretetből teremtette azt…

A másik mondat a „Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban”. Az első szó első körben a bűnbánattartást juttatja eszünkbe. A megtérés azoban több ennél. A görög metanoia szó helyesbítést, korrekciót, jelentésbeli vagy gondolati fordulatot, megváltozást, élet-átgondolást, a gondolkodásmód átalakítását, átalakulást jelent. Amikor az Egyház megtérésre, bűnbánattartásra hív meg minket, akkor változást, megváltozást kér tőlünk; arra hív meg minket, hogy alakítsuk át a gondolkodásmódunkat, az életünket. Meghív minket erre, és irányt is mutat nekünk: az Evangéliumot, az Evangélium szavait, szellemét, lényegét adja nekünk változásunk irányvonalául. Az Evangélium Örömhír, tehát amikor a nagyböjt első napján elhangzik ez a felszólítás, akkor igazából szó sincs semmiféle megfosztásról, sokkal inkább az örömre, reménységünk biztos alapjára és az abban való hitre biztat minket. De mi is ez az Örömhír? Ha egyetlen mondattal kellene válaszolnunk erre a kérdésre, akkor talán azt mondhatnánk, hogy az Isten, aki megteremtett minket a porból, nem szűnt meg szeretni minket. Irgalmas jóságában és szeretetének teljességében az Ő Egyszülött Fiát adta értünk, Aki helyet készít nekünk a mennyországban, és Aki megmutatta nekünk az utat e felé az Ország felé.

A hamvazószerdai Evangéliumban három útmutatást, tanácsot, felhívást hallunk Jézustól az adakozásra, az imára és a böjtre vonatkozóan. S Jézus mindezt személyre szólóan teszi: amikor Te adsz alamizsnát, amikor Te imádkozol, amikor Te böjtölsz… Odaadni valamit a másik embernek – ételt, italt, anyagi javakat, pénzt – megvonást jelenthet számunkra, hiányt, valami mínuszt a sajátunkból. Jézus azonban azt mondja: ne tudja a bal kezed, hogy mit cselekszik a jobb, Te tedd ezt önzetlenül, szeretettel, és sokkal többet kapsz ennél. Te jutalmul kapod azt az Embert a szívedbe, Te megkapod a rejtekben lévő Atya háláját, kegyelmét a szívedbe. Te kincset, örökké megmaradó kincset kapsz. Amikor Te imádkozol a rejtekben, az idődért, fáradtságodért cserébe az Istent, az Istennel való beszélgetést, felüdülést kapsz testednek, lelkednek. Reményt, Hitet, Szeretetet, Életet… Amikor böjtölünk, lemondunk valamilyen ételről vagy akár valami számunkra kedves dologról; ez azonban szintén nem lehet öncélú. Mindezt tehetjük valakiért, valakikért. És a rejtekben lévő Isten azt mondja: Én látom ezt, én tudom ezt, én értékelem ezt…

A böjti cselekedetek által tehát sokkal többet kapunk, mint adunk, sokkal többet, mint amit elképzelni vagy remélni tudunk. A böjt így nem megvonás számunkra, hanem lehetőség, nem lemondás, sokkal inkább alkalom. Alkalom felszabadulni, alkalom jó irányba állítani az életünket, alkalom találkozni Istennel a szívünk rejtekében, alkalom örülni és szeretni.

Ne hagyjuk ki ezt az alkalmat. Úgy legyen.

Megyesi László
állandó diakónus