Imaoldal

Áldozatom a bűnbánó lélek,
az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg.
Zs 51,19

Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy,
mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat!
Zs 51,3

Sötét a bánat kútja, s mint a jég,
de tükrén mégis ott borzong az ég,
mélységbe hullott életem elé is
így tárja védő két kezét a kék.
A bánat így emel fel égre mégis.

Radnóti Miklós

Péter tekintete keresztezi Jézus tekintetétét, és belehasít árulása minden borzalma, látja egész nyomorát, de egyúttal megérzi azt is, hogy nem ítélték el, hogy sokkal gyöngédebben szeretik, mint valaha, és hogy elérhető számára a felemelkedés és az üdvösség reménye. Ekkor Péter könnyekben tör ki, és ezek a könnyek máris megtisztítják a szívét. Péter esélye az volt, hogy elfogadta a találkozást Krisztus tekintetével… Júdás, te miért menekültél e tekintet elől, hagyva, hogy magába zárjon a reménytelenség? Számodra is mindvégig megmaradt az üdvösség és a megbocsátás reménye! Bűnöd nem volt nagyobb Péter bűnénél…

P. Jacques Philippe. A belső szabadság c. könyvéből

Koldusként jövök hozzád, mert te hívsz, aki gazdag létedre értem szegény lettél, hogy szegénységeddel gazdaggá tedd koldus voltomat. Gyengélkedőként jövök hozzád, mert nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük orvosra. Bicegve jövök hozzád és ezt mondom: irányítsd lépteimet a te ösvényeiden! Mint vak tapogatózom hozzád és ezt mondom: világosítsd meg szememet, hogy soha ne aludjam a halál álmát!

Szent Ágoston

Nagy Szent Gergely pápa nagyböjti himnusza

Halld meg, jóságos Alkotó
Könyörgésünk síró szavát,
Mellyel hozzád fohászkodunk
E negyvennapos böjtön át.

A szívek vizsgálója vagy,
Gyengéinket jól ismered:
Kik hozzád térnek, add nekik
A bocsánat kegyelmeit.

Bűnünk tenger, de kegyesen
Vedd, aki vallomást teszen,
Nevednek dicsőségéért
Adj a betegnek enyhülést.

Engedd, hogy testünk törje meg
Az üdvös megtartóztatás,
Hogy immár a böjtös szívek
Bűnt többé ne éhezzenek.

Boldog Háromság, tedd meg ezt,
Egyszerű Egység, add meg ezt,
Hogy hozzon bő gyümölcsöket
Tieidnek a böjtölés.

Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép fel s vonul el a keresztúton a penitencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd; aki elindul nyomában, nem győzi tisztára mosni a lelkét.

Jézus alázatba és szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben felfogva: bűneimért. Akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik, s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, minden kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: Ember, mit tettél? S öntudatom feleli, az egész világnak kiáltja: Vétkeztem!…

Erőszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle… Ha az Úr nem könyörül rajtunk, „lettünk volna, mint Szodoma és hasonlók volnánk Gomorrához”. Azért karoljuk át a keresztet, bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind, mind elkárhozandó lelkek. Az Ő kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet: penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, kikhez lehajolt a keresztre feszítettnek kegyelme s fölemelt minket.

Prohászka Ottokár

Ó, Uram, amikor majd eljössz ítélni a világot,
a te töviskoronád a dicsőség
és a fenség koronája lesz.

Én Üdvözítőm, én Istenem:
ma ítélj meg engem, ne akkor!
Most, ebben a percben,
amikor szorosan ölellek a szívemben,
most ítélj meg engem,
aki töviskoronával látlak téged.
Itt égess, itt fenyíts, itt légy szigorú,
hogy az örökkévalóságban megbocsáss.

Meggyötört, megvetett, megtépett Jézusom,
lábaidhoz borulok,
s egészen a tied akarok lenni.
Tekints rám irgalmasságod szemeivel.
Most vidd végbe a művedet,
ó, töviskoronás Jézus Szíve;
szívem minden részét járják át
a te szeretettől tüzes, véres töviseid,
szúrd át velük a szívemet,
hogy lángra lobbanjon; szúrd át benső gőgjét
és oltsd ki benne minden érzékiséget!

Boldog Bartolo Longo