Jézus lelkünk legkívánatosabb vendége

657

Elsőáldozás Kőrösmezőn

Az Eucharisztia a legcsodálatosabb ajándék, amelyet Krisztus nekünk hagyott. „Aki eszi az én Testemet és issza az én Véremet, bennem marad és én őbenne” (Jn 6, 56).

Az Eucharisztia által lehetővé válik az, hogy Jézus köztünk és bennünk legyen, elkísérjen bennünket életünk útjain. Minden egyes szentáldozás a nap és egész életem legszebb pillanata kell, hogy legyen.

A kőrösmezői Szent Péter és Pál plébánián 12 gyermek készült élete legszebb pillanatára, amikor először fogadják a szívükbe Jézust az Eucharisztiában. Az ünnepi szentmisére 2011. június 5-én került sor, amelyet Mankovics Sándor atya celebrált. A gyerekek az elmúlt év folyamán hittanórákra jártak, amelyet Szvetoszlava nővér és Vizáver Magdolna tartott. Ezeken az alkalmakon sok mindent megtudtak az Eucharisztiáról. Az ünnepi szentmise kezdetén az elsőáldozók kezükben fehér rózsával vonultak be a templomba, amelyet az oltárnál helyeztek el. Az egyik legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a szülők megáldották gyermekeiket. A prédikációban Sándor atya elmondta, hogy az Eucharisztia, amelyet ma megkapnak, egyike a legszebb ajándékoknak. A gyerekek örömmel vártak erre a napra, hogy elmondhassák Jézusnak, mennyire szeretik és várják Őt.

Köszönetet mondunk Istennek ezért a szép ünnepért, és kívánjuk, hogy az Úr töltse el kegyelmével a gyerekek szívét, akik ezen a napon járultak először szentáldozáshoz.

Kőrösmezői plébánia
Előző cikkA házasélet jubileumi ünnepe Rahón
Következő cikkZsarkovszki Péter atya ezüstmiséje