JÉZUS MEGISMERÉSE SAJÁT SZÍVÉN KERESZTÜL

A Jézus Szíve tisztelet örök korszerűsége

Minthogy a 2000. év Nagy Jubileuma alapvetően krisztológiai jellegű és a három előkészületi évből az első (1997) kifejezetten is Jézus Személyének mélyebb megismerésére irányul, nem mondhatunk le arról, hogy ennek a célkitűzésnek elérésére a pápák által ajánlott leghatásosabb eszközről, a Jézus Szívének tiszteletéről ne beszéljünk.
A Jézus Szíve tisztelet örök korszerűsége érveinek bemutatásával szeretnénk vonzóvá tenni ezt a devóciót…

A) Az első érv az, hogy Jézus Szíve tisztelet magában a Szentírásban gyökerezik.
B) A második érv: az Egyház kétezer éves történelme, amely azt bizonyítja, hogy – burkoltan vagy nyílt formában – a Jézus Szíve tisztelet végigkíséri az Egyház egész történelmét.
C) És végül a harmadik érv, hogy a pápák megállapítása szerint a Jézus Szíve tisztelet a keresztény vallás egész lényegét magában foglalja.

A) A Jézus Szíve tisztelet bibliai gyökerei

1. A „szív” bibliai és modern értelme

Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy a szívnek, mint szónak és fogalomnak a Biblia használatában sokkal tágabb értelme van, mint a modern nyelvekben.
Természetesen a modern nyelvek is ismerik a szívnek kettős, fizikai és lelki jelentését.
A testi szív az a kis biológiai motor, amely létezésünk első pillanatától dolgozik, lüktet, dobog és egy emberi életen át elképzelhetetlenül nagy munkanormát teljesít. Testi létezésünk szoros összefüggésben van a szív működésével. Amíg a szív dolgozik, addig élünk. Ha megáll, akkor azt mondjuk: bekövetkezett a klinikai halál.
A lelki szív a modern ember vagy inkább a nyugati ember fölfogása szerint az érzelmek, indulatok, főleg a szeretet székhelye. És amint a testi szív, ugyanígy a lelki szív is állandóan dolgozik, működik. Az érzelmek, indulatok állandóan forronganak benne, mint egy folyvást működő vulkánban.
Szt. Ágoston szép megfogalmazásában: „Az emberi szív sosem tétlen: valakit vagy valamit folyton szeretnie kell. És az egész ember ahhoz válik hasonlatossá, akit vagy amit szeret.”
A Biblia fölfogásában a lelki szív még ennél is többet jelent. A szív nem csak az érzelmek székhelye. Szívével az ember nemcsak érez és szeret, hanem gondolkodik és akar, ítél és dönt, elhatároz, elfogad vagy visszautasít – tehát a szív az emberben az, ami az ember egész sorsát -mint egy titkos, belső kormányos – belülről irányítja, kormányozza. Vagyis a modern ember nyelvére röviden lefordítva: a Bibliában a szív az ember egész személyiségét jelenti.
Más szavaknak is megvan a hasonló jelentése a Bibliában. Pl. amikor „test”-ről beszél, akkor az embert érinti: „Holnap reggel minden test meglátja Isten dicsőségét” (Kiv 16,7) – „Hogy egy test se dicsekedjék az ő színe előtt” (1 Kor 1,29) -„az Ige testté lett” (Jn 1,14). Amikor azonban a „test” szót használja a Biblia, akkor a „részt használja az egész helyett”, vagyis az egész megjelölésére. Ámde amikor a „szív” szót használja, akkor ez, mint fogalom is, ténylegesen nemcsak a részt, hanem az egészet, az egész embert jelenti.
P. Xaviér Léon-Dufour jezsuita atya biblikus teológiai szótárában a következőképpen jellemzi a szív bibliai jelentését:
„A Biblia konkrét és átfogó embertanában az ember szíve tudatos, értelmes és szabad személyiségének forrása, döntő választásainak színhelye, az íratlan törvény őre, és Isten titokzatos cselekvésének színtere. Mind az Ó-, mind az Újszövetség szerint az ember szívében találkozik Istennel. És ez a találkozás Isten Fiának emberi szívében válik teljessé.”
Tehát röviden összefoglalva: az emberi szív az ember egész személyiségét magában foglalja. Mindezt előre kellett bocsátani, hogy világosan álljon szemünk előtt Jézus Szívének bibliai képe.

2. Az Ószövetség Jézus Szívéről

Az Ószövetség messiási jövendölései tele vannak az eljövendő Messiás „szívének” jellemzésével. Az Úr lelke száll reá és lelkét eltölti a bölcsesség, értelem, tudomány, erősség lelkével (Iz 11,2). Szívének tervei, gondolatai vannak, mégpedig az, hogy a lelkeket megmentse a kárhozattól (Zs 32). Szívének alapmagatartása az irgalom: „A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsest nem oltja ki.” (Iz 32,3) A messiási zsoltárok leírják a világba lépő Messiás engedelmes szívét: „íme, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet.” (Zs 40,8-9) A 22. zsoltár leírja, hogy a Messiás mérhetetlen lelki szenvedései közepette is: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” milyen készségesen adja át magát az isteni akaratnak: „A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem.” És végül a halálon is diadalmaskodó, föltámadt Messiás szívének ujjongó-örömét halljuk a 16. zsoltárban: „Örül a szívem és ujjong a lelkem a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt.”

3. Az Újszövetség Jézus Szívéről

Maga az Úr Jézus két fontos kijelentésével utal saját szívére: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” (Mt 11,29)
Milyen különös: tanításának elfogadására legfőbb érvként nem az észérvekre hivatkozik, nem is a csodáira, hanem saját szívére: „fogadjátok el tanításomat, mert abban van egész szívem, vagyis egész személyiségem és vele együtt egész életem.”
De különösen jelentős az Úr Jézusnak az a fölszólítása, amikor a sátoros ünnep utolsó napján ünnepélyesen, fennhangon hirdeti:
„Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék, aki hisz bennem!” Belsejéből az írás szavai szerint élő víz folyói fakadnak. (Jn 7,37-38)
A „belsejéből” Jézus belsejére vonatkozik, ami Jézus erkölcsi szívét, személyiségét jelenti. Az értelmét ennek a kijelentésnek maga Jézus magyarázza meg: „Ezt a Lélekről mondta, amelyben a hívők részesülnek.” (Jn 7,39) Tudniillik Jézus halála után.
Ennek a prófétai jövendölésnek világánál értjük meg azt, hogy a katona lándzsájának miért kellett Jézus Szívét átdöfnie. Azért, hogy Jézus Szíve legyen a forrása a kegyelemnek, amelyekben a hívők a Szentlélek által részesülnek.

4. A Jézus Szíve tisztelet sajátos tárgya

Az előbbiekből következik, hogy Jézus Szíve iránti tiszteletünk egyaránt vonatkozik Jézus testi és Jézus lelki Szívére.
Tisztelnünk kell Jézus testi Szívét, mert hiszen ez a testi Szív a megtestesülés első pillanatától kezdve az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív. Sőt nemcsak egyszerűen tiszteletre méltó, hanem az ún. Unió hypostatica révén imádásra is méltó. Pontos teológiai megvilágításban: Jézusban az isteni természet és az isteni Személy az imádás közvetlen tárgya. Minthogy azonban ez az isteni Személy „személyi egyesülésben” van Jézus emberi természetével, lelkével és testével, azért Jézus isteni természetével „együtt imádjuk” az egész emberi természetét is. És ebben az emberi természetben különösen tiszteletreméltó, még testi mivoltában is, a szív. Ez a testi szív, a megtestesülés első pillanatától értünk kezdett dobogni. Értünk dolgozott, fáradt a názáreti ácsműhelyben, később a nyilvános élet fáradalmaiban. Amikor a keményebb fizikai munkában vagy a palesztinai hegymászás – pl. a Táborhegy meredek lejtőinek megmászása – közben hevesebben dobogott ez a Szív, akkor értsük meg, hogy értünk dobogott hevesebben. Az Olajfák hegyén ez a Szív értünk szenvedte el a világtörténelem legborzasztóbb haláltusáját. Az Úr Jézus bizonyára nem szenvedett vesekövektől, cukorbajtól, magas vérnyomástól, – de elszenvedte az emberi szív legfélelmesebb fájdalmát: az angina pectoris-t. Aki ezt még nem ismeri, – adjon hálát a jó Istennek. Aki pedig már ismeri, adjon még nagyobb hálát, mert akkor bele tudja érezni magát az Olajfák hegyén szenvedő Jézus Szívébe. Végül ezt a testi Szívet értünk döfték keresztül a keresztfán… Ha tiszteljük Szt. István Jobbját, vajon miért ne tisztelnők Jézus szentséges Szívét, amely az emberiség legnagyobb művében, a megváltás végrehajtásában vállalt részt…
És természetesen tiszteljük Jézus lelki Szívét, azt az erkölcsi Szívet, amely a legnemesebb emberi érzéseknek, főleg a szeretetnek volt székhelye, forrása. És főleg azért kell tisztelnünk ezt a lelki Szívet, mert ez a Szív volt a szülője és hordozója annak az elhatározásnak, amellyel Jézus a megváltást vállalta. A megváltás létrejöttéhez ugyanis nem volt elég a Szentháromság isteni dekrétuma: „váltsuk meg az emberi nemet!” (ahogyan erről oly szellemesen elmélkedik Loyolai Szt. Ignác a lelkigyakorlatos könyvében). Az sem volt elég, hogy a 2. Isteni Személy magára vállalja a megváltást. Hanem Jézus Krisztus emberi természetének, emberi akaratának is vállalnia kellett. Azért Jézus istenemberi Szíve emberi szempontból is megérdemli különös hálánkat és szeretetünket.
Jézusnak ezt az erkölcsi Szívét P. Bíró szellemesen és egyszerűen így fogalmazza meg: Jézus erkölcsi Szíve nem más, mint az egész Jézus Krisztus „bévülről tekintve.”
Jézus kettős, testi és lelki Szívének megkülönböztetésével kapcsolatban igen érdekes megjegyzést hallottam P. Béky Gellérttől, a Japánban működő jezsuita atyától. Elmondása szerint a japánok számára igen könnyű hirdetni a Jézus Szíve tiszteletet. Az ő nyelvükben ugyanis két különböző szó jelenti a testi szívet és a lelki szívet. A testi szívet sinzónak hívják, a lelki szívet pedig kokorónak. Ez a kokoró a japán nyelvben nemcsak az érzelmeket jelenti, hanem az ember egész személyiségét, jellemét fejezi ki. Amikor Jézusnak erről a belső, lelki szívéről, vagyis jelleméről, lelkivilágáról beszélnek, akkor a fiatal japánok szinte moccanás nélkül, karikára nyílt szemekkel hallgatják az igehirdetőt. ..

(folytatjuk)