Kapcsolataink feltámadása

Legtöbbünknek bizonyára nem minden kapcsolata él és virágzik. Vannak betegeskedő, sőt, haldokló kapcsolataink is – nem is beszélve egy-egy halott kapcsolatról, ami valójában már nem is kapcsolat.
Milyen jelei vannak ennek? Azt veszem észre magamon, hogy nehezemre esik valakinek a szemébe nézni, mikor beszélek vele – ahogy a mondás tartja: „rá se tudok nézni”.

Ha eszembe jut az illető, görcsbe szorul a gyomrom. Ha megtehetem, kerülöm a vele való találkozást. Meg sem próbálom megbeszélni vele a köztünk lévő problémákat, mert „vele úgysem lehet”.

AMIKOR NEM LEHET

Sajnos, van ilyen is. Van, aki az évek során annyira képtelenné vált a kommunikációra, mások meghallgatására, hogy tényleg nem lehet megbeszélni vele a kapcsolatban felmerült nehézségeket. De honnan tudjuk, hogy ilyen emberrel van dolgunk, amíg nem próbáltuk ki? A szeretet parancsából kiindulva kötelességünk megpróbálni – ha kell, több alkalommal is – helyre tenni a másik emberrel való kapcsolatunkat. Igen, ezzel felvállalunk bizonyos kockázatot. Előfordulhat, hogy meg nem értésre találunk, hogy újra megsebeznek, felkavarodnak a régi érzések. Ne féljünk annyira a fájdalomtól – sokszor ez a szeretet ára! De érhetnek kellemes meglepetések is – nem is olyan érzéketlen vadember ez a másik, mint gondoltam! Kiderült, hogy már ő is régóta vár a kiengesztelődésre!

Aki pedig bezárkózik, nem felel többszöri kezdeményezésünkre sem – azzal már nincs más dolgunk, mint hogy udvariasan, de kellő érzelmi távolsággal tartsuk vele a szükséges mennyiségű kapcsolatot. Ettől kezdve már az ő lelkiismeretén áll a dolog.

Vannak helyzetek – ilyen például az együtt lakás, egyes munkahelyi viszonyok –, amikor lehetetlen kivonni magunkat egy olyan kapcsolat negatívumai alól, amit mi minden eszközzel meg akartunk javítani, de ez a másik ellenállása (vagy a saját gyengeségeim) miatt nem sikerült. Sokan élik meg ezt a keresztre feszítettség állapotaként – amikor tehetetlen az ember, nincs hová menekülnie. Valóban, erről van szó, ilyen helyzetekre vonatkoznak Jézus szavai a mindennapi kereszthordozásról. Később azonban megtapasztalhatjuk, hogy a türelmesen hordozott kereszt mennyivel erősebbé tett, mennyi szakadékot áthidalt az életünkben! Lehet persze lázadozni is a keresztünk ellen – de így csak még nehezebbnek érezzük, és gyümölcsöt sem terem a számunkra.

AMIKOR LEHET

Amikor egy kapcsolatot helyre lehet hozni, helyre is KELL hozni. Különben nem lehet hiteles a keresztény életünk, hazudunk a Miatyánkban, a szentmisén („engesztelődjetek ki szívből egymással”), és ráadásul folyamatosan mérgezzük, beteggé tesszük magunkat.
Hagyjuk, hogy lenyomjon minket a fel nem dolgozott sérelem. Ez mind szép – gondolhatjuk –, de hogyan lehet ezt a gyakorlatban végbevinni? Először is a saját szívünkben kell felébreszteni a vágyat a kapcsolat jobbá tételére, a megbocsátásra.
Ehhez sokszor kevés a saját erőnk, az érzelmeink visszatartanak. Ezért fontos, hogy tudatos döntést hozzunk: ez a kapcsolat fontos nekem, tenni akarok érte. (A szeretet, mint tudjuk, döntés – nem pedig érzelem.) Ha máshogy nem megy, hát Jézus kedvéért is dönthetek így. Mielőtt a másikat felkeresem a kiengesztelődés szándékával, mindenképp érdemes az Ő segítségét kérni, hogy jelen legyen közöttünk.
Hogy milyen módon próbálom meg elrendezni a másikkal a gondjaimat, az már egyénfüggő. Lehet jelezni egy kis gesztussal a jó szándékunkat, adhatunk valami apró ajándékot, vagy elkérhetünk egy receptet, jelezve, hogy értékeljük a másikat. Később beszélhetünk az illetővel arról, hogy ez a kapcsolat fontos a számunkra, hogy bánt, hogy megromlott, és szeretnénk, ha újra szép lenne. Soha ne rójuk fel a másik sértéseit, ne vádoljunk. Mindig a saját érzéseinkről beszéljünk, akkor is, amikor a problémát hozzuk szóba. Akinek ez nagyon nehezére esik, írhat esetleg levelet (akár házon belül is).
A probléma felszínre hozásával elkezdődhet a kapcsolat gyógyulása – akárcsak egy gennyes sebé, amit először meg kell nyitni, ki kell tisztítani ahhoz, hogy gyógyítani lehessen. Azután még egy darabig eltart a lábadozás, ilyenkor a seb – és a kapcsolat – különös gondosságot, odafigyelést igényel.
Kinek jó ez, ha nekilátunk feltámasztani a kapcsolatainkat? Legelőször is magunknak. „A megbocsátás a legnagyobb ajándék, amit valaha is adtam magamnak” – mondta valaki, akit nagyon súlyos sérelem ért. Testi-lelki betegségeink egy nagy része a kiengesztelődés hiányából táplálkozik.
Jó ez a másiknak is, hiszen róla is nagy terhet veszünk le. Jó a családunknak, mert felszabadultabbak leszünk, és nem rajtuk csattan a feszültségünk. Végül pedig jó az Egyháznak és Isten egész népének, mert így hitelesen képviseljük Jézus tanítását: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” A kereszténység nagy botránya, amikor úgy élünk, hogy a templomba eljárunk, imádkozunk, de közben van, akivel nem beszélünk, akiről csak megvetően beszélünk, akivel évek óta haragban vagyunk. A szeretetlenségünkkel hiteltelenné tesszük Jézus tanítását! Jézus feltámadása azonban megadja a reményt, hogy kapcsolataink is feltámadhatnak. Az Ő erejével minden lehetséges.

 Popovicsné Palojtay Márta