Nagyszerdán szokás szerint Munkácson gyűlt össze egyházmegyénk papsága, hogy Majnek Antal püspök vezetésével bemutassák a szentmisét, mely közben megszentelték a szentségek kiszolgáltatásához szükséges olajokat. Ezen a szentmisén újították meg a papszenteléskor Istennek tett ígéreteiket is. Az ígéretek megújítására azért van szükség – mint Hidász Ferenc atya prédikációja elején említette –, „hogy a hűség teljes legyen”.
Antal püspök atya a szentmise elején elmondta: most, amikor az ukrajnai katolikus egyház a házasság és a család szentségének évét tartja, szeretné szívünkbe helyezni azt, amit a fatimai Szűzanya annak idején külön is kiemelt egyik üzenetében: az utolsó időkben a sátán éppen a házasság és a család szentségét fogja megtámadni. Imádkozzunk ebben az évben különösen is a családokért és a házaspárokért. Majd – megemlítve a Notre Dame székesegyház leégésének tragédiáját – azt kérte: imádkozzunk a francia katolikusokért, különösen azokért, akiknek nem a templom, hanem sokkal inkább közösségeik megújulására van szükségük, s ezt kérjük a magunk számára is.
A prédikációt Hidász Ferenc ferences atya tartotta magyarul, Anton Jedinák lazarista atya pedig ukránul. Hidász Ferenc atya, aki régebben kilenc évig Kárpátalján szolgált, elmondta: neki ez a mostani alkalom különösen is sokat jelent, mivel éppen 30 éve, 1989 húsvétján jött először Kárpátaljára, Rahóba kisegíteni. Néhány héttel később került sor Paskai László bíboros sorsdöntő látogatására, melynek nyomán újjászülethetett a kárpátaljai egyház.
Majnek Antal püspök még a szentmise elején elmondta: most hálát adunk Istennek mindazokért a kegyelmekért, melyeket a szentségeken keresztül osztanak ki a papok, hálát adunk a hűséges papokért, és azokért, akik idejöttek szolgálni egyházmegyénkbe. Majd hozzátette: hálát ad a szentmisében azokért a kegyelmekért is, melyeket 37 évvel ezelőtt éppen ezen a napon kapott a papszentelésben Paskai László bíboros kezéből. Ebből az alkalomból köszöntötte őt a szentmise végén a papok és a hívek nevében Pogány István általános helynök és Antoni Zięba püspöki helynök, majd a templomban jelenlévő hívek is.
Pápai Zsuzsanna