Pászkát szentelt a családfő? A szentségek és a szentelmények

Minden tekintetben különleges húsvétunk volt – egyrészt szomorú, hogy a legtöbben nem mehettek el a templomba, nem vehettek részt szentmisén, másrészt a rosszból jó is származik: nagyobb hangsúly került a családegyházra. Többször is elhangzik, hogy a családnak ilyen módon is egységet kell alkotnia: együtt kell imádkozniuk, a szülők át kell hogy adják a hitet a gyermekeiknek. Máskor is érvényes ez, de a mostani helyzetben különösen is felértékelődik a családegyház szerepe.

Ugyanakkor természetesen vannak olyan dolgok, melyeket a családfő sem vehet át a paptól. Bizonyára többekben felmerült a kérdés, hogy lehet az, hogy virágvasárnap a barkát, húsvétkor pedig az ételeket a családfő is megáldhatta a pap helyett.

Szentelés és áldás

A köznyelvben gyakran szentelésnek nevezzük mindkettőt, pedig nagy különbség van közöttük. A szentelés azt jelenti, hogy teljesen és visszavonhatatlanul átadok Istennek valamit – vagy éppen önmagamat. Ezért szentelik fel a templomokat (bár, van, amelyiket csak megáldják, de erről majd máskor), ezért beszélünk papszentelésről, amikor valaki teljesen és véglegesen Istennek adja át és neki szenteli az életét. Az Ószövetségben az egészen elégő áldozatot is Istennek szentelték – a húst vagy terményt nem ették meg, hanem elégették, s ezzel mutatták meg, hogy lemondtak róla és Istennek adták. Ebből is látjuk, hogy amit mi barkaszentelésnek nevezünk, az a virágzó ágak megáldása; a pászkát és a többi húsvéti ételt is megáldjuk, s aztán elfogyasztjuk, nem pedig Istennek szentelve elégetjük. A szentelést mindig felszentelt személy (pap, püspök) végzi, az áldásban azonban nemegyszer részt vehetnek a hívek is.

Szentségek és szentelmények

A címben említett kérdés megértéséhez fontos megértenünk a kettő közötti különbséget.

A szentségeket valamennyien fel tudjuk sorolni: keresztelés, bérmálás, Eucharisztia, gyónás, betegek kenete, házasság, egyházi rend (vagyis a papság). Ezeket Krisztus alapította, s ezeken át áraszt el kegyelmével bennünket; mindig azzal, amire éppen szükségünk van. Lelki életünk alapja a hét szentség, ezekben élünk, ezeken keresztül vagyunk élő kapcsolatban életünk értelmével és céljával: Jézus Krisztussal. A szentségek kiszolgáltatása a papságra van bízva (kivéve a házasság szentsége, melyet a házasulandó felek szolgáltatnak ki egymásnak, a pap pedig megáldja a meg-kötött életszövetséget; szükséghelyzetben pedig bárki keresztelhet).

Egyházunk ugyanakkor szentelményeket is elrendel. Ilyenek pl. a barka és a húsvéti ételek megáldása, a gyertyák, kegytárgyak vagy a hívek szenteltvízzel való meghintése. Ezeknek az a szerepük, hogy az Egyház imádságának segítségével előkészítik a lelket a kegyelem befogadására, és segítenek azzal együttműködni.

Nagyon fontos azonban tudnunk: ezek, bár fontosak nekünk, soha nem emelkedhetnek a szemünkben a szentségek fölé, soha nem szabad öncélúan tekinteni rájuk. Talán így érthetővé válik, miért ismétlik oly sokszor papjaink, hogy nem a pászkaszentelés a húsvét lényege (ami csak egyszerű szentelmény), hanem a Krisztus feltámadására való emlékezés, valamint a gyónás és a szentáldozás, melyekben találkozunk a megbocsátó Krisztus irgalmával és magunkhoz vesszük az Ő feltámadott testét. A szentségeket maga Krisztus rendelte el, Ő működik bennük, Vele találkozhatunk bennük, a szentelmény pedig csak emlékeztet, és segít mélyebben átélni egy-egy időszakot, ünnepet vagy élethelyzetet, s megnyitni lelkünket a kegyelem befogadására. Ezért volt az, hogy a barkaszentelésnek és az ételmegáldásnak (pászkaszentelésnek), bár érzelmileg sokat jelent nekünk, könnyen elhagyhattuk a hagyományos formáját, sőt szükség esetén teljesen elmaradhatott volna, hiszen nem lényegi része a virágvasárnap és a húsvét megünneplésének. A gyónásra, áldozásra, a szentmisén való online részvételre viszont folya-matosan biztatnak minket papjaink, hiszen azok szentségek, melyekben maga az élő Krisztus van jelen, a szentmise pedig az Ő keresztáldozatának megjelenítése. Ne cseréljük fel tehát az értünk meghalt és feltámadt Krisztust egy pászkás kosárra! Annak is megvan a maga helye, de nem szabad Krisztus helyét elfoglalnia az ünneplésünkben!

Krisztus oldalából

A szentségekről a szentmisében így esik szó, és ezt különösen is aktuális most a húsvéti időben hallani: „sebhelyéből, mely átszúrt oldalán nyílott, hogy onnét jöjjenek létre a szentségek”. Ezzel a képpel mutatja meg egyházunk a szentségek forrását, és ezzel érzékelteti súlyukat, fontosságukat. A szentelmények, bár szintén fontosak, sokkal kisebb jelentőségűek.

Összefoglalásul: a szentségeket Jézus Krisztus alapította, ezeken keresztül árasztja ránk kegyelmét és vezet minket önmaga felé. A szentelményeket az egyház rendelte el, hogy segítségül szolgáljon a híveknek a lelki elmélyülésben, és előkészítse lelkünket a kegyelmek befogadására. A szentségeket a papság szolgáltatja ki, a szentelményeket pedig a világiak is használhatják: pl. szentelt vízzel hintjük meg a barkát, a húsvéti ételeket. Szentelmény a Balázs-áldás, Gyertyaszentelőkor a gyertya megáldása, a házszentelés (ezt is elimádkozhatjuk otthon, ha valamiért nem tudunk papot hívni) stb.

Az áldást általában a papok adják, de van olyan áldás, amit a világiak is adhatnak egymásnak: pl. amikor a szülő esténként kiskeresztet rajzol a gyermek homlokára. Az áldás (ukránul: благо-словення) jelentése: jót mondani, kívánni, kérni. Ahogy Szent Péter apostol is mondja: „arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek.” (1Pét 3,9)

Összeállította: Pápai Zsuzsanna