Szent Andrástól tanulva

Június 18-án egyházmegyénk új pappal gazdagodott. Ez alkalommal kérdeztem Kvascsuk András újmisést, aki, bár egy kicsit izgatottan, de nagyon szívesen mesélt életéről, szemináriumi felkészüléséről, példaképeiről és Istennel való kapcsolatáról.

– Először is mesélj egy kicsit családodról, hivatásod bölcsőjéről.

– Huszton születtem, vallásos nagycsaládban. Szüleim, Kvascsuk Nelli és Leontin a négy édestestvérem mellett további gyermekeket fogadtak családunkba, így a testvéreim létszáma növekedett (ők jelenleg a huszti családi típusú gyermekotthon vezetői). Hivatásom alakulását tekintve legelőször kiskorom emlékei jutnak eszembe: ahogy örültem, amikor először áldoztam, illetve, ahogy türelmetlenül vártam az első ministrálást. 17 évesen jutottam el addig, hogy föltegyem magamnak a kérdést: mely az az alap, amelyre fel akarom építeni az életem? Ekkor elkötelezetten döntöttem a kereszténységem mellett. Kértem Jézust, hogy mutassa meg a velem kapcsolatos tervét. Hivatásomat folyamatos alakulás útján ismertem fel.

– Konkrétan mi az, ami segített neked a hivatásod melletti döntésben?

– Mindenekelőtt az imádság és a Jézussal való személyes kapcsolat. Segítettek a szüleim is, akik példamutatóan élték elém az evangélium üzenetét. Amikor pedig Nagyszőlősre mentem tanulni, sokat segítettek a ferences atyák is. Egyébként gondolkodtam azon is, hogy egyetemre megyek, jó esélyeim voltak rá. A házasságot sem zártam ki, mint lehetőséget. Úgy vélem, hogy minden fiatal, aki komolyan veszi Jézust, meg kell, hogy kérdezze tőle: mely az az út, amelyre meghívást kapott. II. János Pál pápa egyszer így szólt hozzánk, fiatalokhoz: „ne féljetek Jézus előtt kinyitni szíveteket!” Elgondolkodtam hát ezen. Egyre jobban éreztem, hogy papságra hív az Úr. Ez egyre jobban kizárt minden más elgondolást. És így különböző helyzetek, beszélgetések és élmények tapasztalatai alapján folyamatosan kristályosodott ki bennem az a felismerés, hogy az Úrnak mi a terve velem. Azt tapasztaltam, hogy Krisztus azért hív, hogy küldjön, hogy szolgálattal bízzon meg. Úgy is f o g alm a z ha t nám, hogy hivatásom alaptapasztalata és lényege egyszer s mindenkorra összetartozik a küldetéssel.

– Érettségi után rögtön következett a szeminárium?

– Ahogy már elmondtam, Nagyszőlősön tanultam, és eközben a ferenceseknél laktam. Számomra a hivatás egyenlő volt azzal, hogy én ferences szerzetesként szeretnék papi szolgálatot teljesíteni. Ezért érettségi után a ferences rendet választottam. Pár évet ott töltöttem. Sok mindent tanultam, sok tapasztalattal gazdagodtam. Szép és hasznos időszak volt, amelyért hálás vagyok az Úrnak és a testvéreknek egyaránt. De végül megértettem, hogy az Istennek más terve van velem. Az egyházmegyés papságot választottam. Az egri szemináriumba kerültem, ott készülhettem a papi szolgálatra.

– Mi az, ami meghatározó volt számodra a szemináriumi évek alatt?

– Fontosnak tartottam a lelki érést, amiben segített a sok lelki program is. Fontos volt még a teológiai, pedagógiai, a lelkiélettel párosult pszichológiai felkészültség és az egyház társadalmi tanításának elsajátítása. Szükségesnek tartottam a szellemi felkészülést; meggyőződésem, hogy szükséges az evangelizációhoz. Szent Péter szépen kifejezi ennek szükségességét: „Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek.” Megerősítő volt azokkal a kispaptársaimmal való barátság is, akikkel meg tudtam osztani nehézségeimet és örömeimet.

– Diakónusszentelésed után Olaszországba kerültél a Fokoláre Mozgalom egyik papi közösségébe. Hogyan élted meg ezt az egy évet? Miben segített neked a papsághoz vezető úton?

– Az olaszországi közösség nagy hatással volt rám. Megtapasztaltam az Egyház fiatalságát, életképességét. Mélyebben megismerkedtem az Egyház közösségi dimenziójával. Megtapasztaltam azt a szép valóságot, hogy ahol ketten vagy hárman összejönnek Jézus nevében – Ő ott van köztük! Ahol kölcsönösen szeretik egymást, ott az emberek felismerik Jézus tanítványait! Szép, intenzív és tapasztalatokban gazdag időszak volt ez a számomra.

– Szerinted milyen egy jó pap?

– Meggyőződésem, hogy a pap mindenekelőtt az imádság embere kell, hogy legyen. Úgy gondolom, ha az Úrnak tárom fel a szándékaimat, terveimet, megkérdezem tőle, mit szól hozzájuk, és meg is hallgatom, akkor ott nem lehet nagy baj. Ezért alapvető kiindulópont a Jézussal való személyes kapcsolat. A szentségimádás is erőforrás. Fontosnak tartom a lelkivezetést is. Lényeges, hogy átbeszéljük fontos terveinket egy számunkra lelki tekintéllyel bíró emberrel is; ő segít eldönteni, hogy a szándékaink, a terveink Isten akarata szerint valók-e vagy sem. Nagyon fontosnak tartom a Szentírás olvasását és megélését, sok erőt merítek az Úr Igéjéből. Vannak alkalmaink, amelyeken több pap barátommal megosztjuk tapasztalatainkat, hogyan éltük meg az Úr Igéjét. Nagyon nagy erőforrás tehát a közösség. Segítenek az olyan papok, akikben megbízok, ők támogatnak visszajelzéseikkel és megerősítenek. Erőt merítek az értem imádkozók imáiból is, és a barátaimból, akik mellettem állnak.

– Kik a példaképeid?

– Egyik nagy példaképem Boldog II. János Pál pápa, az ő nyitottsága, empátiája az emberek problémái iránt. Vianney Szent Jánostól is sokat tudok tanulni. Szent András apostol mindenképpen a példaképem, hiszem az ő szavait választottam papi jelmondatomul is. Az ő nagy hivatása volt az, hogy Jézushoz vezesse az embereket, emellett pedig mindig háttérben maradt, nem akart kitűnni. Paptestvéreim közül is sokan segítettek, segítenek most is, hogy eljussak arra a tökéletességre, amelyre Jézus hív bennünket.

– Melyik mondatot választottad Szent András apostollal kapcsolatban? Miért éppen ezt?

– Papi jelmondatommá a Jn 1,42. verset választottam: „És elvitte őt Jézushoz”. Fontos számomra hogy Jézust vigyem az emberekhez, és az embereket is közelebb vigyem Hozzá, elsegítve őket a Vele való egységre.

– Hogyan képzeled el magadat a jövőben?

– Csak annyit mondanék, hogy ha Jézus velem van, akkor minden sikerül. Csak Vele szeretnék tenni mindent, a többi nem fontos.

– Köszönöm a beszélgetést, sok kegyelmet kívánok neked a továbbiakban, Isten áldása kísérje életed minden napját. Imádkozunk érted!

– Köszönöm az imáitokat és továbbra is kérem azokat, hogy minél jobban hasonlítsak Mesteremhez, akinek hivatásomat és papságomat köszönhetem.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs