Az ünnep liturgikus színe a piros. Ki a Szentlélek? A Szentlélek a harmadik Isteni személy, valóságos Isten az Atyával és a Fiúval együtt, akit Jézus Krisztus ígért meg és küldött el Egyházának. Mikor szállott a Szentlélek az apostolokra?
A Szentlélek pünkösd napján szállott az apostolokra. Miért jött el a Szentlélek? A Szentlélek azért jött el, hogy a világ végéig az Egyház éltető Lelke legyen. Amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra, mindnyájan megváltoztak. Megértették Jézus szavait és tetteit. Tovább már nem féltek, hanem bátran hirdetni kezdték, amit láttak és hallottak: Jézust és az Ő feltámadását. Öröm töltötte el őket.
Pünkösdkor elsősorban a Szentlélek kiáradására figyel az Egyház, amint ajándékaival eltölti a hívek szívét. Ezért a püspökök szerte a világon kiszolgáltatják a bérmálás szentségét, hogy még nyilvánvalóbb legyen az Egyház születésének jelentősége és az evangélium hirdetésének megkezdése.
Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.
A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Az első pünkösdkor három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője; az Egyház alapítása; az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete.
Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek, ezt tükrözi az Egyház e napra szóló esti dicsérete is, amikor örömmel így énekel: „Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja;
ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben, és karizmatikus ajándékokat osztott nekik;
elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák: Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja”.
„Amikor egy ember vagy egy közösség csak saját módján tud gondolkodni vagy cselekedni, eltávolodik a Szentlélektől” mondta XVI. Benedek pápa egyik szentbeszédében.
A keresztényeknek egy mindent átfogó Egyház építésén kell munkálkodniuk. Az egységre való törekvés azonban nem jelenti a különbözőségek egységesítését.
„Pünkösdkor az apostolok különböző nyelveken beszéltek, hogy mindenki a saját nyelvén értse az üzenetet. Az egység Lelke abban mutatkozik meg, hogy sokan megértik. Az egyház eredendően egységes és sokféle.”
Ahogy az apostolok, minden keresztény arra kapott meghívást, hogy engedje magát lángra lobbantani e tűz által. Benedek pápa arra bátorította a hívőket, hogy a birtoklás logikáját maguk mögött hagyva Krisztus tüzével égjenek, és őt kövessék.
Nincsen pünkösd Mária nélkül: Így volt ez az emeleti teremben, ahol a tanítványok imádkoztak néhány asszonnyal és Máriával, Jézus anyjával együtt, olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben (1,14).
Az egész történelem során és ma is az egyháznak szüksége van a Szentlélek erejére. A Szentlélek nélkül az egyház olyan lenne, mint egy vitorla szél nélkül.
A pünkösd nem egyszeri történelmi esemény, hanem újra és újra megélhetjük az egyházban.
Nemcsak az emeleti teremben, hanem a történelem során újra és újra megtörténik a pünkösd, ilyenek voltak például a nagy zsinatok, a II. Vatikáni Zsinat is. Ilyenek az egyház nagy rendezvényei, mint egy plébániaközösség ünnepe vagy egy nagy ifjúsági találkozó, ahol a fiatalok érzik: Isten arra hívja őket, hogy életüket építsék a szeretetre.