Dr. Anton Gots atyára emlékezünk

Ez év novemberében múlt két éve, hogy nincs közöttünk Anton Gots atya, a kárpátaljai kamilliánus családok alapítója.

Anton atya Magyarországon született, de mint oly sok német családot, 1946-ban az ő családját is kitelepítették Ausztriába. Még gyerekként megélte a megaláztatást, üldöztetést, terrort.

Németországi és ausztriai tanulmányai befejezése után, 25 éves korában pappá szentelték. Ausztriában belépett a kamilliánus rendbe (ezt a szerzetet Lellisi Szent Kamill alapította a betegek gondozására).

Az első 10 év papi szolgálat után úgy nézett ki, hogy nem lesz folytatás. Hónapokon keresztül feküdt betegen a kórházban, és minden jel arra mutatott, hogy a betegség győzni fog.

De sok küzdelem, fájdalom, szenvedés után, Isten kegyelméből, Anton atya felépült. És rengeteget tanulva mindebből, nagyobb hittel, bizakodással, bátorsággal vetette bele magát a munkába.

Betegekkel és fogyatékosokkal foglalkozott Ausztriában. Több száz ember lelki gondozója, gimnáziumi igazgató volt. Közben rengeteg lelkigyakorlatot, kurzust, szemináriumot szervezett beteg embereknek és ápolóknak is, hogy jobban el tudják fogadni és feldolgozni szenvedésüket.

Felfigyelt arra, hogy sok súlyosan fogyatékos embert nem ápolnak kellőképpen, nem gondozzák őket. Hogy segítsen nekik az értelmes élet kialakításában, 1972-ben megalakította az „Érdemes élni” elnevezésű egyesületet. Ezt tovább gondolva, 1978-ban Felső-Ausztriában létrehozott egy külön települést testi fogyatékkal élő emberek számára. Gyönyörű szép vidéken fekszik a falu, 170 ember befogadására alkalmas. Maga Anton atya is itt töltötte élete utolsó hónapjait, és itt is helyezték örök nyugalomra.

A ’90-es évektől Anton atya Magyarországon tevékenykedett, megalapítva Nyíregyházán a kamilliánus rendet. Itt kolostort épített, s elkezdődött egy tele lelkesedéssel, segíteni akarással, kudarcokkal és sikerekkel teli kamilliánus szolgálat.

Anton atya nem csak a nyíregyházi betegekkel és kórházakkal foglalkozott és segítette őket mindenben, hanem Felvidékre és Erdélybe is mentek a segélyszállítmányok a kórházaknak, betegeknek. Ez azokban az években, amikor a kórházakban nem nagyon törődtek a betegekkel az illetékesek, felbecsülhetetlen érték volt.

Kárpátalján talán még rosszabb volt a helyzet. Így jött el hozzánk Anton atya. 2000 őszén volt Ungváron és Munkácson is, ahol kamilliánus lelkigyakorlatot vezetett.

Én akkor 37 éves voltam, már egy pár kudarccal a hátam mögött, apukám halálával, válással. De főleg, a „bereg” életmód állandó megélésével (anyukám betegsége miatt). És Anton atya „megfogott”. Mert igazat mondott. Mert ismerte egy beteg ember minden gondolatát, félelmeit és tépelődéseit. És a mellette lévő ember „más” életvitelét.

Soha nem láttam Anton atyát szomorkodni, csüggedni, vagy komornak. A sok munka és betegség mellett is mindig vidám volt, nyílt, fáradhatatlan, és „ömlött” belőle a hit és a szeretet.

Kedves atyánk, tiszta, fényes emlékedet őrizzük és hordozzuk a szívünkben!

Szejler Krisztina, a kamilliánus család tagja