„Állj!”

Minden embernek szüksége van ebben a rohanó világban egy kis nyugalomra, egy csöppnyi csöndre, pár napra a világ gondjai, bajai nélkül. Mi, líceumos diákok újra lehetőséget kaptunk, hogy eltöltsünk röpke három napot a csend, a nyugalom, a béke és az istenszeretet kegyelmének „szigetén” – Kékesfüreden (közismertebb nevén: Szinyákon).

Most nem osztályonként, hanem a líceum összes tanulója együtt vehetett részt egy újabb lélekemelő, élménydús lelkigyakorlaton. A lelkigyakorlat lényege elsősorban az volt, hogy közelebb kerülhessünk Istenhez és persze mi, diákok is egymáshoz. Az egymással való kapcsolatteremtés céljából a szervezők három csoportra osztottak minket: külön csapatot alkotott a 8. osztály, tekintettel arra, hogy néhány évvel fiatalabbak, mint mi; a másik két csapatot a 10. és a 11. osztály tanulói keverten, véletlenszerű kiválasztás alapján alkották.

Ne feledkezzünk meg a nevelőkről sem, vagyis a Szent Márton Egyesület néhány tagjáról és iskolánk angoltanárnőjéről, akik hétvégéjüket ránk áldozva munkálkodtak azon, hogy mi minél jobban érezzük magunkat. Csapatépítő játékaikkal és az általuk vezetett csoportbeszélgetésekkel növelték önbizalmunkat, egymás megbecsülését, és azt a tudatot, hogy minden ember értékes.

Nagy segítségünkre volt lelki vezetőnk Tyepák László atya, aki előadásaival öntötte belénk a lelket, felhívta figyelmünket a Hit, Remény és a Szeretet csodálatos egységére, arra, hogy Isten minden embert úgy szeret, ahogy van.

Engem személy szerint nagyon megragadtak azok a történetek, amelyeket az atya a való életből vagy könyvekből merített. Mindenkinek készségesen segített: a lelki beszélgetések során igyekezett jó tanácsokkal ellátni mindenkit, segített választ találni kérdéseinkre.

A reggeli ébredés, valljuk be őszintén, mindenki fájó pontja, hiszen félbe kell szakítanunk legszebb, talán visszatérő álmainkat. Ám itt az ébredés sem jelentett nagy gondot. Hiszen kinek ne töltené be egész napját a vidámság, ha gitárhangra és egy nagyon érdekes dalocskára ébred? Az ének végigkísérte egész napunkat. A szentmiséken szintén gitárkísérettel énekeltük a legszebb ifjúsági énekeket.

Sajnos ebben a pár sorban nem lehet összefoglalni azt a megfoghatatlan, szavakba nem önthető érzést, amelyet egy lelkigyakorlat adhat. Mint az elején is mondtam: minden embernek szüksége van egy kis nyugalomra, csöndre.

Ennek érdekében mindenkinek meg kell tanulnia a világ erős sodrásában kimondani a bűvös szót: „Állj!”