A KERESZTSEG SZENTSEGE AZ ÓKERESZTÉNY EGYHÁZ ÉLETÉBEN

(4. rész)
3. A gyermekkeresztség

A gyermekkeresztség kb. 400-tól vált elterjedtté. Az elterjedésnek valószínű oka: néhány szülő, aki hitében erős volt, megkeresztelésekor kérhette gyermeke keresztelését is, mert vállalta annak vallásos nevelését. A gyermekkeresztség esetében a gyermek vallásos neveléséért a keresztszülők ill. a szülők voltak felelősek.
Cyprianus a gyermekkeresztséget nagyon fontosnak tartotta. A kérdés számára csak az volt, hogy a születés utáni második-harmadik napon lehet-e már keresztelni, vagy meg kell várni a nyolcadik napot (véleménye szerint már a gyerekek is részesülhetnek az oltáriszentségben).
A gyermekkeresztséget Szent Ágoston is apostoli hagyománynak tartotta, s azt mondta, hogy ha nincs más lehetőség, akkor a vágykeresztség is eltörli a bűnt. A gyermekkeresztség számára azt tanúsítja, hogy minden ember az eredendő bűn által jön a világra, és ezért kell megkeresztelni. Az emberiség Ádám bűne következtében „kárhozott tömeggé” vált. Ez is bizonyítja a keresztség fontosságát.
Tertullianus nem volt híve a gyermek-keresztségnek.(lsd. később)
Szent Péter pünkösdi beszédében arra utal, hogy a gyermekek számára is elérkezett az üdvösség (ApCsel 2,39).
A megkeresztelt embert az Újszövetség új embernek (Ef 4,24), Krisztusban új teremtménynek (2 Kor 5,17) és Isten fiának (1 Jn 3,2; Róm 8,14-17) hívja. Ez az újjászületés annyira fontos és mély belső tartalommal bír, hogy Szent Pál új ruhájának a felöltésével szemlélteti (Kol 3,9-10)
A keresztség erejét „Krisztus halálából és feltámadásából nyeri, így akik megkeresztelkednek, vele együtt feltámadnak.” (Róm 6,3-5; Kol 2,12-14) A megkeresztelkedés által az ember belép az új élet kapuján (Jn 3,5), elfordul a bűntől, és Istenhez tér. Az Atya szeretetébe fogadja, és így Isten gyermeke lesz (1 Jn 3,1), „örököse Istennek, és társörököse Krisztusnak”. (Róm 8,17)
Voltak olyan emberek, akik máshogyan nyerték el a keresztséget: a vágy- vagy a vérkeresztség által. Ezek a formák még ma is elfogadottak.

4. A vágykeresztség és a vérkeresztség

Isten az üdvözülés útját senki elől nem zárja el. Akinek nincs alkalma a keresztséget kifejező jel (vízzel való leöntés) által megkeresztelkednie, az is részesülhet keresztségben, ha erős vágyat érez Isten gyermekévé lenni. Példaképp megemlíthető Valentinianus császár, aki hitújonc korában halt meg, Szent Ambrus mégis úgy beszélt róla, mint üdvözültről, hiszen a császárban óriási vágy égett a keresztség után.
A vértanú keresztények leggyakrabban amphiteátrumokban – gladiátorokként vagy védtelenül odavetett áldozatokként – szenvedték el a halált. A vértanúk a fájdalmak elviselésekor a keresztségben kapott erőre támaszkodtak. A vérkeresztség egyébként is, akár részesültek már korábban keresztségben, akár nem, mindig is magasabb rendűnek látszott a hagyományos keresztségnél.
Hérais „úgy távozott az életből, hogy tűz által nyerte el a keresztséget”.
Saturnus (egy karthagói keresztény gladiátor), vére egy leopárd egyetlen harapásától kifolyt, s a nép „ráolvasta” a második keresztség tanúságtételét, odakiabálta: „Üdvös mosakodás! Üdvös fürdő!” „Mert különösen az üdvözül, akit így fürdetnek meg” – teszik hozzá az akták.
A vértanú olyan ember, aki keresztény hitéből fakadóan türelmesen, vagyis ellenállás nélkül tűri azt a szenvedést, melyet a hite miatt mérnek rá. Az aprószenteket is ide soroljuk, akik ugyan nem tudatosan vállalták a szenvedést, de mégis Jézus miatt haltak meg.
Jézus már a hegyi beszédben is a mennyek országát ígérte azoknak, akiket érte üldöznek: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Mt 5,10-12) Később Jézus azt ígérte, hogy akik az emberek előtt Őt megvallják, azokat 0 is megvallja Atyja előtt (Mtl0,32). „Mert nincs senkiben nagyobb szeretet annál, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)
A vértanúk keresztelkedését egyenlő tiszteletben kell tartani a kereszteléssel. Jézus saját vértanúi halálát is keresztségnek számítja. (Mk 10,38)
A vérkeresztség annyiban számít magasabb rendűnek a keresztségnél, hogy míg ez utóbbi csak jelképesen köt minket össze Jézus halálával, a vérkeresztség tulajdonképpen Jézus kereszthalálának valódi követése.
„A megkereszteltek olyan családot alkotnak, ahol az apa szerepét a mennyei Atya tölti be, a legidősebb testvér Krisztus, aki egyben példaképe, képviselője, közvetítője a többieknek, a család tagjait egybefűző kötelék pedig az isteni szeretet Lelke, a Szentlélek. Az üdvözítés végső célja nem kisebb, mint az emberiség hatalmas családjának ebbe a természetfölötti életközösségbe való belekapcsolása”. (Ef 1,5-6)

Munkácsy Gyöngyi