Hírek, felhívások

853

Ministránstábor Bustyaházán 

Július 4-7. között rendezték meg az idei ministránstábort Bustyaházán. A táborban 22 ministráns vett részt az egyházmegye egész területéről. A tábor vezetője Wershler Sándor kispap volt.

Cserháti Ferenc püspök Kárpátalján 

A kárpátaljai hívekhez látogatott el dr. Cserháti Ferenc, külföldön élő magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott püspök. Szeptember 12-én Munkács-Váralján, 13-án pedig Beregszászban volt az egyházközségek templombúcsújának főcelebránsa. A vendég püspök köszöntötte az egybegyűlteket, és tolmácsolta Erdő Péter bíboros üdvözletét is.

Őrdarmai ünnepség 

A templom felszentelésének 225., a templom visszaadásának pedig 20. évfordulóját ünnepelte szeptember 6-án az őrdarmai egyházközség.

Máriapócs – egyházmegyei zarándoklat 

Október 10-én, szombaton került sor szokásos egyházmegyei zarándoklatunkra, melynek úticélja minden évben Máriapócs. Sajnos az idén a kegytemplom felújítása miatt nem tudtunk virrasztást tartani. Szombaton 11 órakor Schönberger Jenő szatmári és Majnek Antal munkácsi megyéspüspökök tartottak szentmisét a kárpátaljai zarándokoknak egyházmegyénk jelenlévő papjaival együtt.

Elsőáldozás Benében 

Bensőséges ünnepségre került sor 2009. június 28-án Benében, a Jézus Szíve templomban. Tizenegy kisgyermek járult először a szentáldozáshoz. A hét kisfiút és négy kislányt Németh Sándor plébániai kormányzó köszöntötte. Felhívta figyelmüket arra, hogy milyen jelentőségteljes pillanat ez, amikor először fogadják Jézust a szívükbe. Igyekezzenek megőrizni ennek a napnak a tisztaságát és emlékét.

A rendhagyó prédikációt Kurzakov Elek atya tartotta, aki kateketikai ismeretekből kérdezgette a gyermekeket. A szülők, hitoktatók és a plébános atya örömére a kis nebulók bátran és okosan feleltek a feltett kérdésekre. Bizonyságot tettek ezzel, hogy nem csak tiszta szívvel, de gazdag tudásanyaggal is rendelkeznek. Az Oltáriszentséget magukhoz véve imádságos lélekkel és boldogan várták az Úristen áldását. A szentmise után versekkel és virággal köszöntötték a tisztelendő atyákat, szülőket, nagyszülőket, keresztszülőket és a rájuk büszke hitoktatókat.

Az ünnepség végén a szülők szeretetlakomával várták a boldog gyermeksereget a templomkertben.

Varga Erzsébet

Szent Gellért-nap és a gólyák beavatása 

Szeptember 24-én ünnepelte egyházunk Szent Gellért püspököt. Az ungvári Szent Gellért Kollégiumnak kettős ünnep volt ez a nap. Egyrészről megemlékeztünk a kollégium nevét adó püspökről, és ezen a napon került sor a „gólyák beavatására” is.

Az ünnepi este szentmisével kezdődött, amit János atya mutatott be a kollégium kápolnájában. Ezután következett az est második része, ahol az újonnan érkezett egyetemisták (vagy az eddig még be nem avatott kollégisták) kerültek a figyelem középpontjába. A „felső hatalom” (azaz a felsősök) napokkal korábban kiadott utasítására a gólyák két – piros és kék – csoportra oszlottak.

Ennek megfelelően az adott színű ruhában jelentek meg és festették be arcukat. Dicshimnusszal vette kezdetét az est második része, melynek középpontjában természetesen a felsősök álltak. Majd egy színdarab keretein belül bemutatták Szent Gellért életét; voltak, akik a komédiát, mások pedig a tragédiát részesítették előnyben. Ezt követték a jobbnál jobb feladatok, amik, ha a gólyákat nem is, de a felsősöket jókedvre derítették. Volt itt borotvahabos lufi borotválása; szerelmi vallomás, amit a lányok a zsűriben helyet foglaló fiúhoz intéztek megadott szavak segítségével; élő piramis, ami többékevésbé fel is épült; ketchup- és mustárivás gumikesztyűből, s egyéb maszatos játékok. Mivel a játék folyamán megéheztek az újoncok, mindenki kapott egy kiadós hagymaszeletet egy csöpp ketchuppal díszítve. A zsűri értékelése után a győztes csapatot a győzelem mámorával jutalmazták meg, a vesztes pedig takaríthatott. Ezután vette kezdetét, ha nem is hajnalig, de az éjjel egy óráig tartó „gólyabál”.

Gál Adrienn

Rahói és kőrösmezői gyermekek hittantábora Bustyaházán 

Június 29. és július 4. között a rahói és kőrösmezői egyházközség hittanosai Mikulyák László atyánk vezetésével Bustyaházán megtartott hittantáborban vettek részt.

A gyerekek különböző programokban részesültek. Minden este tábortűz mellett bibliai színdarabot adtak elő a résztvevők, ily módon felelevenítették a hittanórákon tanultakat.

Testi felfrissülésként szolgált a Talabor folyón való felüdülés, különböző vetélkedők, játékok.

Lelki erőt a reggeli valamint az esti imaórákból meríthettek a gyerekek. Ezenkívül minden nap részt vettünk a szentmiseáldozatban, amelyre a gyerekek szorgalmasan készültek énekkel és olvasással.

Szombat reggel, mielőtt hazaindultunk volna, László atya a táborozókat egy-egy apró meglepetéssel ajándékozta meg.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki plébános atyánknak a csodálatos táborozásért, valamint támogatóinknak az anyagi segítségért, és nagyon reméljük, hogy jövőre is együtt táborozhatunk.

Milcsevics Mária hitoktató, Kőrösmező

FELHÍVÁSOK 

Egyházmegyei búcsú 

November 11-én 9.30-kor ünnepi szentmisével kezdődik székesegyházunk és egyházmegyénk búcsúja. A szentmise főcelebránsa Mieczysław Mokrzycki lembergi érsek lesz.

Ifjúsági lelkigyakorlat 

November 20-22. között ifjúsági lelkigyakorlatot szervezünk Bustyaházán. 16-30 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk. A lelkigyakorlat papi vezetője Michels Antal várpalánkai plébániai kormányzó lesz.

Taizé-i találkozó Poznań-ban 

Idén is megrendezik a soron következő Európai Ifjúsági Taizé-találkozót, a „Bizalom zarándokútjá”-nak következő állomását, ezúttal a lengyelországi Poznańban 2009. december 29. és 2010. január 2. között. Erre a találkozóra is indítunk zarándokcsoportot december 28-án. 16-35 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk. A zarándoklat ára előreláthatólag 85 euró. A lelkigyakorlatra és a Taizé-i találkozóra a 8-097-960- 2638-as (Megyesi László), vagy a 8-097-9602637-es (Megyesi Katalin), vagy a +380662166268-as (Váradi Natália) mobilszámokon lehet jelentkezni.

Előző cikkDomonkos ifjúsági találkozó Budakeszin
Következő cikkTemplomszentelés Csapon