Úrnapja, Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe

Pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe és az Egyház születésnapja után a liturgia egymás után három kiemelt ünnepet ül. Szentháromság vasárnapján arra tanított minket, hogy Isten maga a Szeretet. Ez a szeretet az Atya teremtő, a Fiú megváltó és a Szentlélek megszentelő tevékenysége révén tapasztalható meg az ember számára. Jézus Szíve ünnepén az irgalmasságban megmutatkozó oldalára figyelünk majd a szeretetnek. Úrnapján pedig az Eucharisztiáról, mint az isteni szeretet csodálatos és titokzatos jelenlétéről elmélkedünk. Alapvető emberi tapasztalatunk, hogy ételre, italra szorulunk. De éhségünk-szomjúságunk egyúttal nagyszerű emberi kapcsolatok kezdete is. Egymásra vagyunk utalva, egy falat kenyeret, egy pohár vizet egymástól remélhetünk, s közben a kenyérben, a vízben megérezhetjük a másik ember felénk hajló szeretetének, atyai vagy testvéri gondoskodásának jóízét is. Ha az éhezőnek megtörjük kenyerünket és a szomjazónak vizet adunk, kisebb-nagyobb áldozatot hozunk. Milyen üres volna enélkül az életünk!

Jézus beállt az éhező és szomjazó emberek sorába. Elfogadta a kenyeret, amit Mária és József tört neki, s aztán maga is kenyeret tört övéinek. Elfogadta az apró, de mégis nagyszerű áldozatokat, amelyek körülszőtték földi életét, s meghozta a maga nagy áldozatát, hogy örök életet adó ételt, italt nyújthasson a benne hívőknek.

Egy darab kenyérre mondta: „Ez az én testem”, egy ital borra mondta: „Ez az én vérem.” Bizonyos, hogy az Eucharisztia s az Utolsó Vacsorát megújító szentmise: titok. „Hitünk szent titka” – amint mondani szoktuk.

Szent Ferenc Atyánk erről a Titokról, misztériumról elmélkedik a testvéreinek írt 1. Intelmében (14-22): „Nos tehát, emberek fiai… miért nem ismeritek meg az igazságot, és miért nem hisztek Isten Fiában? Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig.”

Úrnapján nem csak azt ünnepeljük, hogy értünk megtört testét és értünk kiontott vérét adja nekünk lelkünk táplálására, hanem azt is, hogy velünk maradt a világ végezetéig. S éppen ezért az úrnapi szentmise után körmenetet is tartunk. A körmenet nem erőfitogtatás, nem karneváli felvonulás és divatbemutató, hanem az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézust kivisszük a templomból, „megmutatjuk Neki” lakóhelyünket, és áldást kérünk életünkre, lakóhelyünkre, munkánkra. Éppen ezért Úrnapján a pap az Oltáriszentséggel a körmenet közben megáll és a négy égtáj felé áldást ad.

Egy kisfiú bemegy a templomba, csendesen nézelődik és felfedezi az örökmécsest. Egy darabig nézi, majd megkérdezi a nagymamáját: „Mamika, ha az a lámpa majd zöldre vált, akkor mehetünk?” A mama bölcs válasza: Az a lámpa sohasem fog zöldre váltani. Az idők végéig jelezni fogja számunkra, hogy egy nagy titok van itt. Jézus marasztal bennünket, hogy ebben a rohanó világban lassítsunk és álljunk meg. Hiszen Ő maga mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és terhek alatt görnyedtek, én felüdítelek benneteket! Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű. Bennem nyugalmat talál lelketek!” Az Oltáriszentség elővételezése annak az örök lakomának az Atya házában, amelyet Krisztus ígért meg nekünk (ld. Lk 22,16-18 és Mk 14,25). Az Oltáriszentség titkát így foglalja össze az Úrnapi antifóna: „Ó, szent vendégség, melyben Krisztust vesszük magunkhoz, megújítjuk szenvedésének emlékét, lelkünk eltelik kegyelemmel, és jövendő dicsőségünk zálogát nyerjük.”

Ezen a szép ünnepen hálatelt szívvel vegyünk részt a szentmisén és körmeneten, köszönjük meg Jézusnak, hogy közöttünk maradt az Oltáriszentségben, Testével és Vérével táplál minket!

„Reszkessen az egész világ és örömtől repessen az ég, midőn az oltáron a pap kezében nyugszik Krisztus, az élő Isten Fia. Ó csodálatra méltó nagyság és bámulandó méltóság! Ó fölséges alázatosság! Ó alázatos fölség, hogy a világegyetem Ura, Isten és az Isten Fia annyira megalázza magát, hogy üdvösségünkért a kenyér színe alá rejtezik.” (Szent Ferencnek az egész rendhez írt leveléből)