Hírek

1123

Május 1. Munkácson sor került a XII. Egyházmegyei Ifjúsági Találkozóra, melyre az egyházmegye minden részéből érkeztek fiatalok. Az előadásokat Losák István rahói plébános tartotta.

Május 9. Megtartották a VIII. Egyházmegyei Hittanverseny döntőjét Munkácson, melyen azon fiatalok vehettek részt az egyházmegye egész területéről, akik az első és második fordulón jól teljesítettek s így bekerültek a döntőbe. A kisebb és nagyobb korosztályban összesen 35 csapat méné össze erejét, egy csapat 3-4 főből állt. A csapatoknak három szent (Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Erzsébet, Tours-i Szent Márton) és két boldog (Romzsa Tódor püspök és Salkaházi Sára) életéből kellett felkészülniük.

Az 5-8. osztályosok kategóriájában induló csapatok nyertesei: 1. Nárciszok csapata (Koncháza, hitoktató Fo-garasné Bodnár Viola), 2. Assisi csapat (Szűrte, hitoktató Dorgay Angelika), 3. Emmánuel csapat (Csap, hitoktató Iván Gabriella).

A 9-11. osztályosok kategóriájában induló csapat nyertesei: 1. Boldogok csapat (Szűrte, hitoktató Dorgay Angelika), 2. Jézus szíve csapat (Bene, hitoktató Ferku Viktória), 3- Isten irgalmassága csapat (Beregszász, hitoktató Baráth Julianna).

A legjobb hittanos címet a fiatalabbak kategóriájában Kulcsár Dávid (Szűrte), a nagyobbaknál pedig Simon Marianna (Ungvár) kapta.

Május 12. Kórustalálkozó volt Nagyszőlősön a ne-vetlenfalui, nagyszőlős! és munkácsi gyermekkórusok, illetve a beregszászi ifjúsági kórus részvételével. Az együttesek klasszikus liturgikus műveket énekeltek.

Május 18-19. A Szent Erzsébet-év alkalmából egyházmegyei zarándoklatot szerveztek Sárospatakra 130 fő részvételével. Sárospatakon egész éjszakán át tartó virrasztáson vehettek részt a zarándokok. Másnap a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián, amely a trianoni szerződés után az anyaországtól elszakított nagyobb magyar városoknak állít emléket, elvégezték a keresztutat. 12 órától Majnek Antal püspök atya, Babály András munkácsi és Bohán Béla beregszászi plébánosok, Mikulyák László koncházi plébániai adminisztrátor és Kecskés Attila sárospataki plébános celebrált szentmisét.

Május 27-ÉN tartották meg a már hagyománnyá váló, évente megrendezésre kerülő jótékonysági koncertet Munkácson. Az ukrán pravoszláv egyház kórusa (Berec Natália vezetésével), a református (Fazekas Sándor karnagy) és a görög katolikus énekkar (Bilinec Olga), a katolikus székesegyház gyermekkórusa (karnagy: Szvirida János), valamint a meghívott vendégkórus, a budai ciszterci Szent Imre-templom együttese (vezényelt Csányi Tamás) saját műsoraik előadása után közösen énekelték el Mozart „Alleluja” kánonját. A karnagyok Csopej Marina ötvösművész alkotását kapták ajándékba, melyen Szent Márton alakja látható, amint megosztja köpenyét egy koldussal. A koncert bevételét a munkácsi Szent Erzsébet Napköziotthon működtetésére fordítják.

FELHÍVÁSOK

Július 14-18. között Margaritha nővér tart ismét lelkigyakorlatot Schönbornban, ukrán fordítással. Jelentkezni lehet Andrijnál a következő telefonszámon: 8-231-32202

Augusztus 10-12. között Roska Péter atya lelkigyakorlatára kerül sor Ungváron. Jelentkezni a szervezőirodán lehet.
(Tel: 8-231-54670, e-mail)

Az Ungvári Római Katolikus Fiúkollégium felvételt hirdet
Azok jelentkezését várjuk, akik valamelyik ungvári felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt. Magyar ajkú római katolikus diákok kérhetik felvételüket az intézménybe.

A felvétel személyes beszélgetés formájában történik.

Szükséges dokumentumok: 1. plébánosi ajánlás (lezárt borítékban egy hónaposnál nem régebbi), 2. saját kezűleg, olvashatóan kitöltött pályázati adatlap, 3. Kézzel írott önéletrajz.

A felvételi időpontja – 2007. augusztus 13. délelőtt 09 óra (helyi idő szerint).

Helyszín: Ungvár, Római Katolikus Plébánia. Volosin út. 9. (a római katolikus templom mellett). Pályázati adatlap is ezen a címen szerezhető be.
Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 61-39-77, 61-23-96

Az Ungvári Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégium
szeretettel várja olyan ungvári egyetemen/főiskolán tanuló fiúk és lányok jelentkezését, akik szívesen élnének keresztény értékrendű közösségben, és fontosnak tartják látókörük szélesítését, hitük, magyarságuk erősítését.

A 2007/2008-as tanév I. félévére a felvételi vizsga időpontja: 2007. július 30. (hétfő) 10 órától (magyar idő szerint)
A jelentkező hozzon magával:
– kézzel írt önéletrajzot,
– plébánosi/lelkészi ajánlást.
Helyszín: Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégium, 88000 Ungvár, Ukrainska u. 81.
Telefon: (8222) 28-799; (8222) 27-578

Papszentelés
2007. június 16-án, 9.30-kor Majnek Antal püspök ünnepi szentmise keretében pappá szenteli Béres István ungvári születésű diakónust. A papszentelésre a munkácsi Tours-i Szent Márton székesegyházban kerül sor. Szeretettel várjuk a híveket erre az örömteli eseményre.

Egyéni vezetéses lelkigyakorlat fiúknak és lányoknak
Várunk Téged, ha olyan 17 és 30 év közötti fiatal vagy, aki
– keresed Istent, és szeretnél vele mélyebb, személyesebb kapcsolatba kerülni az imádságban
– szeretnéd befogadni az Ő szeretetét, és szabadon válaszolni erre
– vágysz ezáltal odaadóbban élni, és növekedni a mások iránti szeretetben
– vállalod a csendet, az Igével való személyes imát

A lelkigyakorlat sajátosságai:

– Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatain alapul
– mindenki teljes csendben tölti egész napját, és így imádkozik
– minden lelkigyakorlatozónak van egy kísérője, akivel mindennap találkozik, és beszámol neki arról, amit imáiban tapasztalt
– a kísérő a beszámoló alapján ad olyan szentírási részeket vagy gyakorlatokat, amelyekkel a lelkigyakorlatozó tovább imádkozik
– a kísérővel való megbeszélés szerint mindenkinek saját programja, időbeosztása van
– mindennap együtt veszünk részt szentmisén
– gyónásra is lesz lehetőséged

Szeretettel várnak: Szent Ferenc Kisnővérei

A lelkigyakorlat ideje: 2007. július 2-án 15°°-tól július 6-án ll°°-ig
Helye: Szinyák – Lelkigyakorlatos ház
Jelentkezés és részletes tudnivalók a Szervezőirodán.
(tel.: 8-231-54670, e-mail: szervezo@rk.mk.uz.ua)

A hívek nagylelkűsége
Nagyböjti gyűjtésünk várakozáson felül sikeres eredményt hozott. A hívek nagylelkűségének köszönhetően jóval több adomány gyűlt össze éhező embertársaink javára, mint annak idején a cunami áldozatainak megsegítésére.

Az adományok nagy része már célba is ért. Amint beszámolót kapunk a felhasználásáról, tudatni fogjuk a hívekkel az Új Hajtás hasábjain. Isten fizesse meg mindenkinek adományait!

Előző cikkNem csak bérmálkozóknak…
Következő cikkA Csíksomlyói Szűzanya oltalmában – 2. rész