Hírek, felhívások

793

Hazai hírek 

2007. MÁRCIUS 9-ÉN Munkácsra, március 11-én pedig Ungvárra érkezett a Szent Kereszt ereklyéje.

2007. MÁRCIUS 9-11. között Háló-találkozót tartottak Karácsfalván, a görög katolikus líceumban.

2007. MÁRCIUS 8-11. között női Cursillót tartottak a Szinyáki Lelkigyakorlatos Házban.

2007. MÁRCIUS 22-24. között nagyböjti lelkigyakorlatot tartott az ungvári Szent György plébánián Tamás József gyulafehérvári (Erdély) segédpüspök. A lelkigyakorlatos beszédeken naponta mintegy háromszáz hívő vett részt.

2007. MÁRCIUS 29-31. között nagyböjti lelkigyakorlatot tartott a munkácsi Tours-i Szent Márton Székesegyházban Butsy Lajos mosonmagyaróvári plébános.

2007. ÁPRILIS 1. Virágvasárnap negyedik alkalommal került sor a korláthelmeci szabadtéri keresztútra. Az utána kővetkező ünnepi szentmise szónoka Molnár János ungvári plébános volt.

ÁPRILIS 2-4. között lelkigyakorlatos szentbeszédeket tartott a beregszászi templomban Nemeshegyi Péter jezsuita atya, a 18 órás szentmisék keretén belül. Nemeshegyi Péter atya 36 évig volt misszionárius Japánban. A nagyböjti triduum témája volt: „Az Élet útja Keleten és Nyugaton”.

2007. ÁPRILIS 4-ÉN, nagyszerdán került sor az olajszentelési szentmisére, melyet Majnek Antal püspök és az egyházmegye papjai közösen mutattak be. Ennek keretében megszentelték a szentségek kiszolgáltatásához – a papszenteléshez, a betegek kenetéhez, a keresztséghez és a bérmáláshoz – szükséges olajokat.

Kismamák és magzatok megáldása

Egyházmegyénkben ebben az évben először Gyümölcsoltó Boldogasszony napján templomainkban megáldották a kismamákat, megszületendő gyermekükkel együtt.

Felhívások 

2007. ÁPRILIS 21-ÉN 10 órakor lesz Ungváron a Szent György plébániatemplom búcsúja. Az ünnepi szentmisét Ladocsi Gáspár esztergom-budapesti segédpüspök tartja. A szentmise után körmenet lesz. Mindenkit szeretettel vár Molnár János plébános és az ungvári hívek.

2007. ÁPRILIS 18-ÁN ÉS 27-ÉN nyílt napokat tartanak a Munkácsi Szent István Líceumban. Bővebb tájékoztatás a líceum oldalán található.

A nagyböjt elején kiosztott borítékokat, melyekbe nagyböjti önmegtagadásainkból gyűjtöttünk pénzt az éhezők javára, kérjük, lezárva dobja be mindenki temploma perselyébe. Az összegyűjtött borítékokat az egyházmegyei karitász juttatja el Afrikába a szükséget szenvedőknek.

Isten fizessen meg mindenkinek pénzbeli vagy lelki adományáért!

Külföldi hírek 

BENEDEK PÁPA A GYÓNTATÓSZÉKBEN

A Zenit hírügynökség beszámolója szerint Benedek pápa március 29-én, főpásztorsága kezdete óta első alkalommal, kiszolgáltatja a bűnbocsánat szentségét a Szent Péter-bazilikában.

A Szentatya ezzel folytatja az elődje által megkezdett hagyományt, II. János Pál pápa ugyanis nagypénteken mindig a Szent Péter-bazilikában várta a gyónni szándékozókat.

Amint arról Mauro Parmeggiani, a Római Főegyház-megye ifjúságpasztorációs felelőse és főtitkára beszámolt, a Szentatya március 29-én bűnbánati szentmisét mutat be fiataloknak, azt követően pedig a Szent Péter-bazilika egyik régi gyóntatószékébe megy, hogy hat fiatalnak kiszolgáltassa a bűnbánat szentségét. A liturgia többi résztvevője más papoknál végezheti el szentgyónását.

A gyóntató atyáknak ez alkalommal a Világiak Pápai Tanácsa által létrehozott II. János Pál Alapítvány az Ifjúságért adományozza a gyóntatásnál használt lila stólát.

/Magyar Kurír/

XVI. BENEDEK, A NÉMET PÁPA CÍMMEL KIÁLLÍTÁS NYÍLT KÖLNBEN

Március 16-án megnyílt a kölni főegyházmegye által a Szentatya közelgő 80. születésnapja alkalmából rendezett kiállítás. A tárlat bemutatja a pápa életéről és műveiről összegyűjtött dokumentumokat születésétől pápaságáig. A kiállításon továbbá olyan írásokat is találunk, amelyek Joseph Ratzinger teológiájának központi témáihoz nyújtanak támpontokat. A kölni tárlat vándorkiállításként körbejárja majd a főegyházmegye különböző városait és Németország más településeit.

AZ IFJÚSÁGI VILÁGTALÁLKOZÓK KERESZTJE AUSZTRÁLIÁBA ÉRKEZIK

A keresztet és a Mária-ikont, az Ifjúsági Világtalálkozók két jelképét július l-jétől egy éven át Ausztrália egyházmegyéin hordozzák végig a fiatalok.

A kereszt tervezett útvonalát Anthony Fisher, az Ifjúsági Világtalálkozó szervezésének koordinálásával megbízott püspök tegnap tette közzé. Július l-jén új-zélandi fiatalok küldöttsége érkezik majd Ausztráliába, hogy Sydney-ben átadja a világtalálkozók szimbólumává vált keresztet és ikont egy velük egykorűakból álló csoportnak, ezzel nyitva meg az ima- és ünnepnapot.

„Országunkban ezzel veszi igazán kezdetét a 2008-as Ifjúsági Világtalálkozó” – jelentette ki a szervezőbizottságot irányító püspök. „A kereszt áthalad minden egyházmegyén, Ausztrália minden régiójában, folytatva azt a 21 éve tartó zarándoklatot, amelynek során a fiatalok a világ minden szegletébe elvitték ezeket a jelképeket.”

Minden ausztráliai plébánián folyik a készülődés az eseményre, amely „nyitva áll a nem katolikusok előtt is”. A kereszt és a Mária-ikon Ausztrália legszebb helyein túl fölkeresi az ország parlamentjét is. A zarándoklatot július 1-jétől a találkozó hivatalos honlapján is figyelemmel lehet majd kísérni (www.wyd2008.org).

/Magyar Kurír/

CAMILLO RUINI BÍBOROS MEGHÍVTA A HÍVEKET XVI. BENEDEK PÁPA 80. SZÜLETÉSNAPJÁNAK ÉS MEGVÁLASZTÁSA 2. ÉVFORDULÓJÁNAK MEGÜNNEPLÉSÉRE

Február 9-i keltezéssel Camillo Ruini bíboros, a pápa római helynöke levelet intézett a római főegyházmegye híveihez. Ebben értesíti őket, hogy „Szentatyánk, akit a szeretet különleges szálai fűznek a római helyi egyházhoz, elfogadta, hogy velünk együtt ünnepelje 80. születésnapját. Ő maga mutat be ez alkalomból szentmisét a Szent Péter téren április 15-én, születésnapja vigíliáján, délelőtt 10 órakor”. Ezért az Isteni Irgalmasság vasárnapján, április 15-én az egyházmegye minden papját, szerzetesét és a híveket is meghívta a szentmisén való részvételre.

A Szentatya születésnapjának megünneplése jó alkalom arra, hogy ismét elénekeljük a pápai himnuszt: „Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat!” Erről az énekről maga a Szentatya mondta pápasága kezdetén: nagy vigasznak érezte az egész egyház részéről, amely élő és fiatal, mert hisz a feltámadt Krisztusban, aki él és jelen van népe körében.

Előző cikkIsten irgalmassága mindannyiunké!
Következő cikkSzent Erzsébet – az adás művésze